Vásárhelyi Mária
>”Meg is vagyunk gyötörve rendesen” – mondta a miniszterelnök, majd szorított még egyet a gyötrőszíjon. Szívszorító volt tegnap délután hallgatni azokat az idős embereket, akik elcsukló hangon búcsúztak a Klub Rádiótól, mivel vagy olyan szegények, hogy nem tudnak előfizetni az internetre, vagy már nem tudnak adaptálódni a modern technológiához. Mindegyikük elmondta, hogy idős, magányos és az egyetlen társuk a mindennapokban a Klub Rádió volt. Reggeltől-estig szólt a rádió a lakásukban és ez nyitott nekik ablakot a világra. És most ezt veszi el tőlük a hatalom. Azóta azon gondolkodom, hogy hogyan lehetne segíteni ezeken az embereken. Talán megtehetnénk, hogy “örökbe fogadunk” egy-egy ilyen magányos, idős embert és előfizetünk nekik az internetre, amíg nem lesz a Klub Rádiónak ismét frekvenciája és hozzáértő emberek kitalálhatnák, hogy hogyan juttathatnánk őket a legolcsóbban megfelelő készülékhez. Ezek az emberek itt élnek közöttünk, többségük átélte a XX. száza szörnyűségeit, végig dolgozták az életüket, elvesztették már minden hozzátartozójukat, élelmiszerre is alig van pénzük és most át kell élniük, hogy a hatalom megfosztja őket utolsó társuktól. Segítsünk nekik!!!
Címkép: Békési Joe