Cambridge Oralytica

Posted by

Szele Tamás
>Megint péntek, megint dilemma: ugyanis péntek reggel szokta osztani az észt egy szem miniszterelnökünk a Kossuth rádióban. Osztotta ma is. Mármost, ha ezt megírja az újság, az a baj, ha nem írja meg, az a baj, az egyik olvasó nehezményezi, hogy „már megint ezzel foglalkozunk”, a másik felháborodik, ha nem írjuk meg a „közérdekű információkat”.

Ma előállt az a szerencsés helyzet, hogy a tegnapi kormányinfón elhangzottakhoz képest nem többet vagy mást mondott, hanem kifejezetten még kevesebbet is – annyi újdonság hangzott el, hogy a rejtelmesnek tűnő védettséget igazoló okmány bevezetése is a nemzeti konzultációtól függ, tehát tulajdonképpen eddig az volt a helyzet, hogy mindenben a kormány döntött és mi őket hibáztathattuk, ellenben a konzultáció ezt megoldja: továbbra is mindenben a kormány dönt, de egymást fogjuk hibáztatni a döntésekért, mármint aki konzultált, azokat szidják majd, akik nem konzultálnak és vice versa, viszont úgyis a kormány emberei számolják a konzultáció eredményét, tehát nyugalom, egészen pontosan azt fogják tenni, ami eszükbe jut, csak most még össznépi felhatalmazásra is hivatkoznak majd.

Mi meg marhatjuk egymást, de fogjuk is. Ősi magyar sport az. Szóval, ha ezen túl nem szükséges foglalkozni a miniszterelnöki megszólalással, aminek egy adott olvasói réteg örül (más kérdés, hogy hiába nem foglalkoznánk vele, attól még kormányfő marad, döntéseket hoz, legfeljebb ha nem írunk vele kapcsolatos híreket, a kormánymédiából tudja meg azokat a közönség), akkor miről írjunk?

Nyilván – az olvasói igények mentén – majd frissen, fiatalosan, energikusan írok ide egy nagy, oknyomozó, leleplező anyagot, melyben rávilágítok a Magyar Valóság homályban rejtező ügyeire. Nem írok. Nem azért, mert nem merek, ugyanis merek.

Azért nem, mert egy ilyen oknyomozáshoz heteket, hónapokat kellene dolgozni, egyébbel – például napi munkával, pénzkereséssel – nem is tudna az ember foglalkozni, persze az kérdés, hogy ez alatt mit enne, de hát majd elhajtja a szent tűz, mely kebelében lobog. Ami gyönyörű, de nem táplál, sőt, ebben a cudar hidegben átmelegedni sem lehet tőle. Csak hát ezek a sokak által kért Nagy Leleplezések időbe, pénzbe, energiába kerülnek, ahogy a kínai mondja: Ezer napig tartják a katonát, hogy egy nap megnyerje a csatát”és sajnos – többnyire kétféle következményük van. Vagy semmi, ez az általános, vagy ha valami, akkor az, hogy beperlik a szerzőt, a lapot. Aztán lehet bíróságra járni míg a világ s még két nap, akármilyen igazat is írtunk, költség és sérülés nélkül meg nem ússza senki. A per nyertese sem.

Jó, azt megbeszéltük, hogy mit nem ír a lap, de akkor mit ír? Mondjuk legyen a mai téma az, hogy nemsokára lesz magyar Cambridge. Mármint nem egyetem, hanem Analytica. Bár lehet, nálunk Oralyticára sikerül.

Azért ezt érdemes lesz alaposabban is elmagyarázni, mielőtt megijedünk, mert ugyan van is, lehet is komoly politikai és gazdasági haszna az új törvényjavaslatnak, de azt, amit a Nagy Előd, a Trumpot elnöki székbe juttató Cambridge Analytica tudott, a mi Nemzeti Adatvagyon Ügynökségünk (NAÜ) nem fogja tudni. Még a tizedét sem. Attól még ennek az intézménynek a megalapításáról nyújtott be törvényjavaslatot névleg Semjén Zsolt, amit azonban a Palkovics László által vezetett tárca dolgozott ki. Információink szerint eléggé vázlatosan, előbb megszavazzák majd, aztán szabályozzák. (Ebben a részletben lapul pár ördögfióka). Arról lenne szó, hogy a magyar államigazgatásban keletkező hatalmas mennyiségű adat felett rendelkezhet majd a NAÜ, központosított állami ügynökségbe szervezik a teljes magyar adatvagyont. Ezt az ügynökséget fogja irányítani aztán az e-közigazgatásért (Rogán Antal), az informatikáért (Palkovics László) és a közigazgatásért (Pintér Sándor) felelős miniszterből álló Nemzeti Adatvagyon Tanács.

Mármost mondom, óva intenék mindenkit a riadalomtól, ezek az adataink eddig is az államnál voltak, csak ezerfelé. Ha az ember arra volt kíváncsi, hogy mondjuk milyen Piripócs megye internet-lefedettsége, akkor hetekig levelezett, míg összesíthette az eredményeket, és valószínűleg pontatlan eredményt kapott, mert az albükkfalusi jegyző nem válaszolt neki, a felbükkfalusi pedig megtiltotta a stratégiai fontosságú adat kiadását, és közérdekű adatigénylésre lenne szükség ahhoz, hogy megtudjuk, az meg drága. Most meglesz minden egy helyen. És most is drágán.

Mint azt a hírt közreadó Népszava írja:

„A törvény leszögezi, a NAÜ nem a közérdekű – a törvények erejénél fogva egyébként is nyilvános vagy nyilvánosságra hozható – adatokért felel majd, hanem olyan, anonimizálva kiadható adatokért, statisztikákért, amelyek a piaci szereplők, kutatók számára értékesek.
Példának okáért, ha egy autókereskedő hálózat szeretne terjeszkedni, nem árt tudnia, az ország melyik részében hány autó van, azok milyen idősek, hol mennyi gépkocsit értékesítettek az utóbbi időben, amelyhez az adatokat a Belügyminisztérium jármű-azonosítójából kérheti ki. De a biztosítási cégek is ehhez a tárcához fordulhatnak, ha részletes bűnözési statisztikákra kíváncsiak. Piaci forrásaink szerint ezeknek az adatoknak az értékesítése óriási, éves szinten tízmilliárd forint nagyságrendű forgalmat jelenthet majd ügynökségnek. Ez az összeg egyébként eddig is befolyt, csak eddig külön-külön kellett megkeresni az érintett szerveket, az adatgazdákat.”

Tehát a haszon első sorban az információ kereskedelméből származik majd, piaci alapon. Azt magam tanúsítom, hogy ezekkel az adatokkal évtizedek óta kereskednek, ugyanis olyan jó tizenöt éve, mikor már végképp nem volt semmi munkám, feladtam egy hirdetést:„Munkanélküli újságíró vitathatatlan tehetségét aprópénzre váltaná”

Egy, egyetlenegy válasz érkezett csak, egy hirdetési laptól. Írok én hirdetést is, ha kell, azon ne múljék! No, de nem csak írni kellene, hanem szervezni is. Szóval, előbb ügynökösködni, utána meg is írni. Mindegy, kell a pénz, vágjunk bele. Fél évig talpaltam, autóm ugyanis sosem volt, egy vasat sem kerestem (ugyanis a fizetés jutalékos rendszerben történt volna), mert hát egy ügyfelet sem sikerült rábeszélnem arra, hogy nálunk hirdessen. Aztán megváltunk egymástól békében. Igen ám, csakhogy már akkor feketén vásárolt listákról írtuk ki a potenciális hirdetők, cégek címeit, telefonszámait, nem volt róla szabad beszélnünk, mert ezek akkor nem minősültek nyilvánosnak, csak valahogyan mégis kikerültek a nyilvántartásból: ha jól emlékszem, tíz-tizenöt forint volt darabja, annyiba került a főnöknőnek. És szép, vaskos irat volt az a lista.

Most tehát annyi történik, hogy amit eddig kiloptak az illetékes szervektől és feketén árulták, azt az állam fogja árulni, törvényesen. És nem csak azt, hanem persze a nagyobb, fontosabb statisztikai adatokat is, az átfogóbb felméréseket, szóval államosítottuk és egyben magasabb szintre emeltük a korrupciót.

De valóban csak ennyi történik? Igen és nem. Ugyanis ha azt vesszük, hogy ez a NAÜ az államigazgatás összes adatát fogja kezelni (a titkosakat kivéve), akkor bizony használható politikai célra a dolog, és most nem arról beszélek, hogy Mari néni, Pista bácsi kire szavazott, azt ugyanis nem tartják nyilván. Sokan hiszik, hogy igen, de nem így van: a Kubatov-lista sem egzakt, az is inkább becslés, sejtés.

Azonban, ha én mondjuk az említett Albükkfalván akarok indulni képviselőjelöltként, akkor lekérhetem a falu összes adatát, például azt is, hány házba van bekötve a vízvezeték, hányba a csatornahálózat, és ha kevésbe, akkor azzal fogok kampányolni, hogy „Vízvezetéket, csatornát mindenkinek!” Vagy, ha egy pesti kerületben indulok, lekérem a lakosság összetételét életkori bontásban, és ha több a harminc év alatti, mint a nyugdíjas, bulikat, szórakozóhelyeket ígérek, ha több a nyugdíjas, mint a fiatal, akkor csendet és nyugalmat. Hasznos tud lenni az adat a politikában, nagyon is. Még akkor is, ha a politikusokat többnyire nem érdeklik a tények: arra a szintre, ahol már elrugaszkodhatnak a valóságtól, csak úgy lehet eljutni, ha az odavezető úton realisták.

Azonban ennél mélyebb befolyásolásra a legkorszerűbb Big Data-módszerek sem lennének alkalmasak, amennyiben pusztán a törvényben megjelölt adatok állnak a rendelkezésére. A Cambridge Analytica semmire sem ment volna, ha nem csapja be a Facebookot, ugyanis ők hivatalosan csak egy személyiségi tesztes alkalmazást hoztak létre egy Aleksandr Kogan nevű úriember segítségével, amibe be lehetett lépni Facebookkal is. Arra nem figyelt a Facebook, hogy az alkalmazás pár fitying ellenében a felhasználóitól engedélyt kért minden adatuk eléréshez. Használták 300 ezren, csak a minden adatban benne voltak a Facebook-ismerőseik elérési adatai is, így Kogan sok-sok millió amerikai adataihoz fért hozzá 2013-14-ben. Közben a világcég rájött, hogy ez így nem lesz rendben, és szigorítottak a rendszeren, majd, mikor kiderült, hogy Kogan odaadta az ellopott adatokat a Cambridge Analyticának, a Facebook letiltotta Kogan alkalmazását, aztán felszólította a feleket, hogy töröljék az adatokat. Erről mindkét fél dokumentáció bemutatásával biztosította a Facebookot. És 2016-ban az amerikai elnökválasztásokon kiderült, hogy senki nem törölt semmit a világon.

De mit kellett volna törölniük? Lényegében véve a keresési adatokat. Abból kovácsolta a Cambridge Analytica a sikert Trumpnak – némi külső segítséggel. Annak alapján lehetett a felhasználóknak őket valóban befolyásoló, manipuláló torzított vagy egyenesen hazug híreket küldözgetni a kampány alatt. Némelyik, például a Pizza-gate máig él és a Qanon-mozgalom alapja lett, mert elszabadult… Ha valaki például sok horgászati témára keresett, annak olyan hírt küldtek, hogy mekkora halat fogott Trump, ha valaki pelenkát, bébiholmit keresgélt, annak olyant juttattak el, ami szerint Hillary Clinton pedofil és gyermekeket eszik. Ilyen szelekcióra – amihez a személyes aktivitás ismerete szükséges – a NAÜ által kezelt adatok alkalmatlanok lesznek, azokból csak indirekt következtetéseket lehet majd levonni, bár azoknak is van politikai haszna.

Tehát ilyen a magyar Cambridge Analytica: pont arra, amire az eredeti, nem alkalmas, aggályos ugyan a létrehozása, de annyira nem veszélyes, mint első látásra tűnik: sok pénzt fog hozni azoknak, akik irányítják (meg az államnak), eddig is sok pénzt hozott ugyanaz az áru, csak épp másoknak. Most szimplán annyi történt, hogy nagyker lett a kiskerből, államosították a piacot.

Ezt hívjuk tulajdonképpen téeszesítésnek. De hogy nem lesznek olcsók, az bizonyos, és arra is lehet számítani, hogy nem akárkivel kötnek majd üzletet – bizonyos cégek, intézmények, amelyek politikailag negatív minősítést kapnak, ne is számítsanak rá. Tulajdonképpen ez a legveszélyesebb az egészben.

Huppa.hu