Szólt a rádió

Posted by
Serény Péter
>Mi jár a fejemben?
– kérdezed, kedves Facebook. Egyetlen, ide másolt képpel felelhetnék. Mindjárt mutatom, de előtte még elmondanék egyet-mást. Most a nyolcvanas éveimet taposom; volt részem néhány rádióhallgatói élményben.
Abban a pesti bérházban, ahol kisiskolás éveimben laktunk egészen addig, amíg az otthonunk egy sokadik bombatámadásban, az alatta lévő lakásokkal együtt meg nem semmisült, a sors (azaz a háború) kifürkészhetetlen akaratából éppen 1944. december 24-ének késő estéjén,(igen Szenteste), szóval abban a bérházban a lakók „bizonyos” részének be kellett szolgáltatni a rádiójukat. (Goebbels doktor propaganda- és népfelvilágosítás-ügyi minisztériuma a veszedelmes hátbatámadók Ötödik Hadoszlopának titulálta őket.) Náluk a telefont is kikapcsolták március 19-én, vagy másnap – a pontos dátumot bárki megtalálja a történeti munkákban.
A mi lakásunkban szólt a rádió. Azért emlékszem rá nagyon pontosan, mert azon a nevezetes október 15-én, a kormányzói proklamáció, meg az utána következő hírek hallatán, édesanyámon kitört valamilyen roham, kiáltozni kezdett, hogy „Varsó, Varsó”, aztán lerogyott a pamlagra, a szomszédok összeszaladtak, valaki szalmiákot hozott, hogy magához térjen. Aztán, hogy 45-ben előbújtunk a pincéből (óvóhely), hol egyik, hol másik rokonnál laktunk: ottani rádióhallgatásokra nem emlékszem. Csak egy visszatérő reklámra, amit a közeli moziban láttunk, ahová a barátom mamája vitt el engem is. Titokzatos, tamtam-hangot hallottunk, mintha valahonnan a tenger mélyéről jött volna, és a „szpíker”, azaz a bemondó ezt kérdezte: „Emlékszik rá? Zárt ajtók mögött, titokban hallgattuk…(Ta.ta-tam..) Most már hallgathatja nyíltan. De: csak jó készülékkel. Ha rádiója rossz, vagy serceg, megjavítja gyorsan”… és következett a rímelő tulajdonnév. Hát, ez a reklám se ment sokáig a mozikban, az angol BBC háborús időkben megismert hívójelével.
Jött, mint azelőtt, a hivatalos magyar hang egyeduralma „az éter hullámain”. „Ellenséges”, „kártékony” adókat nagy szakértelemmel zavartak, hogy ne lehessen kihámozni, mit is közöl(né)nek a hallgatókkal. De egy s más csak eljutott hozzájuk, és elterjedt. Emlékszem, a Duna jobb partján, a népszerű strandon a fűben egy fiatal társaság a „Szabadot” (a Szabad Európa Rádiót) éppenséggel óvatlanul felhangosítva ülte körül, és az úszómester odajött, hogy „ne csinálják már, baj lehet belőle…” De ezek már lazább évek voltak. Illetékesék kezdtek azon morfondírozni, hogy nyakukon a modern távközlési, adatátviteli technika, ami illuzórikussá tehet minden zavaró, korlátozó igyekezetet. Akkoriban a Magyar Rádióról már tudtam, hogy az éjféli hírekben a „rázós” dolgokról is értesülni lehet, mert illetékesék addigra jobbára nyugovóra térnek.
És aztán, persze: 89-90. A szabadság, a (majdnem) mindent szabad hónapjai. Emlékszem, micsoda felhördülés fogadta, hogy némelyek feszegetni kezdték: nem is olyan szép a menyasszony, vissza kéne hívni a Szabad Európa Rádiót. Hogy mit, hogy ide, hát ezt meg hogy? Volt a „Szabadnak” egy nálunk igen híres szerkesztője: Kasza László (Kasza Levente), aki a kilencvenes évek első felében a SzER magyar osztályának igazgatóhelyettese volt. Lehet, hogy valaha ő sem hitte volna, hogy ez megtörténhet, de tény és való, hogy a Népszabadság nevű (2016 őszéig volt) napilap a rendszerváltozás utáni új világban (1991 augusztusában) beszélgetést közölt vele. „Tudom, 1989-1990-ben,tavaly márciusban nem tartoztam épp a Népszabadság (mint akkor még MSZP-pártlap) kedvencei közé” – mondta az interjút készítő Könczöl Csabának. ( Alighanem egyikük sem gondolta volna, hogy Kasza László 2006. decemberében,a 28-ai lapszámban, ötvenedik évfordulós cikket ír a Népszabadságba, „ A Szabad Európa Rádió 1956-ban” címmel.)
És ugyan ki hitte volna, hogy a müncheni SZER-évk után újra a hazájában élő Kasza László 2018. januárjában ismét elhagyja Magyarországot. Az Élet és Irodalomban megjelent Istenhozzádja után a Népszava 2018. január 17-én interjút közölt a SZER magyar osztályának egykori legendás vezető szerkesztőjével. Ebben szerepel ez a szomorú részlet: „Nem egy országtól – a magyar hazámtól búcsúzom. Sokat jártam vidékre a barátaimhoz. Egyetlen csatornát lehet nézni, egyetlen rádiót lehet hallgatni, és a helyi lapot lehet olvasni, amely a kormány propagandáját harsogja. Ez fáj.”
Ha már a Facebook kedvesen megkérdezi: mi jár a fejemben? Hát ez. A mellékelt kép láttán.
sp
A kép forrása a Klubrádió Facebook-oldala.