Mindenki siet

>Mint olvasom, Müller Cecília visszavonta volna a kiszivárgott e-mailjét, de Hadházy túl gyors volt.

S tegyük hozzá: Varga Judit is épp vissza akarta vonni a CSOK-ot, de az építőipar túl gyors volt, s hipp-hopp, már fel is épült a háza. És az új Rogán-család is vissza akarta vonni a kölcsönre vonatkozó kérelmét, nézték is a 20 millás, halálpontos karórát, hogy időben legyenek, de mire tollat ragadtak, a bank már oda is adta a giga hitelt. És a bíróság is vissza akarta vonni a Klubrádióra kimondott verdiktjét, sietett is, ezért sem húzta az ítéletet felesleges indoklással, de mire kimondta volna, addigra a rádió el is hallgatott vagy húsz évre visszamenőleg, aztán Orbán is mire kimondta, hogy csak ne mi kapjuk a legtöbbet, szegény feje, hát nem elkésett a nagy jószándékával, mert azóta is folyamatosan csak ők kapják a legtöbbet, és persze Semjén is írt volna rendes disszertációt, csak mire nekiült, addigra a villámgyors Ctrl+C, Ctrl+V billentyűkombináció már be is kopizta egy vadidegen ember opusát Semjén számítógépébe, továbbá Szijjártó is ki akart szállni a jachtból, de a gyors motor felbőgött, az adriai cápa hátára mégsem léphetett ki, s hogy egy másik jachton Borkai mennyire volt sebes, arról csak az útitársai tudnának tanúskodni (és panaszkodni).

Hát ez az, kérem tisztelettel, ez itt a baj! Mert ha ez a nemzet igazán keresztény lenne és a Szentírást bújó, akkor ezek az esetek nem történhettek volna meg. Hiszen az Énekek éneke is azt mondja, hogy jő, hegyeken szökellve, és nem azt, hogy rohan, tép, hasít, vágtat, hegyeken szökellve, hogy a fene vinné el azt a Hadházyt! És Jeremiás is arról panaszkodik, hogy „gonoszságodban elpártoltál az Úrtól, hogy idegen istenek után futkoss”, meg azt is mondja, hogy „szeretnek ezek ide-oda futkározni, nem fogják vissza a lábukat, de nem is kedveli őket az Úr”, a Példabeszédekben pedig az olvasható, hogy „a gonosz után fut a lábuk”, aztán Jesája is így beszél, hogy „a lábuk gonoszságot hajhász, gyorsak az ártatlan vér ontásában”.

És a mi Arany Jánosunk is megírta, hogy „Szólt a fiú: „Kettő, vagy semmi!” / És kártya perdül, kártya mén; / Bedobta… késő visszavenni: / Ez az utolsó tétemény: / „Egy fiatal élet-remény.” Vagyis a fiúnak – épp, mint Müller Cecíliának – már késő volt visszavenni, aztán nem is következhetett más (nem Cecíliának, hanem a fiúnak), mint a Híd-avatás rettentő vége.

Szóval mindenki eszement módon siet, fene mód kapkod, az államügyek magánügyekbe, a magánügyek államügyekbe vágtatják át magukat, tiszta futurizmus, merő rohanás ez a keresztényietlen, bibliátlan életünk, pedig még el sem készült az atlétikai stadion.

Hát ez itt a baj, kérem tisztelettel!