Ahova ezrek jelentkeztek, oda most toborozni kell

Posted by
Salamon András
>Többek között Keleti Márton, Radványi Géza, Illés György,
Fábri Zoltán, Máriássy Félix, Szőllőssy Andrásné, Makk Károly, Herskó János, Szécsényi Ferencné, Fövény Lászlóné, Petrovics Emil, Horváth Ádám, Gábor Pál, Bíró Miklós, Simó Sándor, Dömölky János, Fehér György, Zsombolyai János, Szalai András, Xantus János emlékét csúfolja meg mindaz, ami most történik az SZFE-körül, de talán jobb is, hogy ők nem élték meg, amikor a Blikk-ben, minősíthetetlen színvonalú hirdetésben toboroznak jelentkezőket oda, ahol korábban százak és ezrek szerettek volna sikeres felvételi vizsgát tenni.
ATV.hu:

Reklámkampányban toboroz felvételizőket a Színház- és Filmművészeti Egyetem. Az ATV Híradójának megkeresésére azt írták, ugyanúgy járnak el, mint más egyetemek. Az egyik tanár szerint az elmúlt évtizedekben azért nem hirdették a szakokat, mert óriási volt a túljelentkezés.
“Egy zseniális hivatás a miénk, amit csak nyitottan, kitárt szívvel és odafigyeléssel, ugyanakkor kellő szigorral érdemes csinálni” – Szarvas József így reklámozza a Színművészetit, Koltai Lajos pedig az új helyszínnek örül, és állítja, elindulhat egy új korszak a filmes képzésben, Sára Balázs pedig azt mondja: “tárt karokkal fogadunk mindenkit”.
A reklámmal több felületen is lehet találkozni az interneten. KHíradónk kérdésére, hogy miért hirdetnek, az egyetem vezetése azt írta: más magyarországi egyetemekhez hasonlóan a Színház- és Filmművészeti Egyetem is reklámozza magát a felvételi időszakban.

“Mi korábban azért nem tettük meg, mert nagyon nagy túljelentkezés volt mindig. Nem volt erre szükség. Az 50-es években, amiről nekem tudomásom van, akkor volt utoljára ilyen hirdetés” – ezt már Bagossy László, az SZFE egyik tanára mondta híradónknak. Bagossy elmondta, hogy akkor ideológiai alapon “paraszti külsejű” karaktereket kerestek.
A túljelentkezésről Ascher Tamás, az egyetem korábbi rektora 2012-ben is beszélt. Akkor azt mondta: “a túljelentkezés átlagosan a 30-szorosa a felvehetőknek, de egyes szakokon 70-szeres túljeletkezés van.”