Posted by De tudja-e az új Washington értékalapon vezetni a világot?
Dobozi István >Az amerikai külpolitikai establishment tagjait – túlzott leegyszerűsítéssel – „idealistákra” és „realistákra” szokás osztani. Az olyan külpolitikai idealisták, mint például George W. Bush és Dick Cheney, vagy a demokrata oldalon Madeleine Albright és Hillary Clinton szinte vallásos hévvel hittek Amerika „kivételességében”, „nélkülözhetetlenségében” és „morális felsőbbrendűségében”, amelyből egyenesen következett a világ vezetésére tartott igény, katonai intervencionalizmus és demokráciaterjesztő (ha kell, rezsimváltó) külpolitikai vonalvezetés. Ennek a mantrának az egyeneságú leszármazottja például a véget nem érő iraki és afganisztáni háború.
Barack Obama demokrata elnök ezzel a neokon beütésű világpolitikai filozófiával szemben nyilvánította saját magát „realistának”, olyan ismert külpolitikai gondolkodók hagyományaival azonosulva, mint Hans Morgenthau, George Kennan és Brent Scowcroft. „Amerika sokáig arrogánsan és lekezelően viselkedett a világban. Végre már fel kellene adnunk a hidegháborús gondolkodást és az amerikai típusú kapitalizmus külföldi szponzorálását” – jelentette ki elnökként. Amerika kivételességéről és világvezetői elhivatottságáról pedig ez volt a véleménye: „Amerika kivételességében én annyira hiszek, mint gondolom a britek vagy a görögök hisznek a saját maguk kivételességében.” Valójában ez a felfogás keretezte Obama ténylegesen követett külpolitikai vonalát: gyorsan befejezni az iraki és az afganisztáni háborút, kerülni az újabb katonai kalandokat, mélyen megvágni a védelmi kiadásokat. Washingtonban kevesen tartották sikeresnek ezt a külpolitikát még a demokrata oldalon is. Obama szemére vetették a doktrínájából természetesen fakadó passzivitást, konfliktuskerülést, a „hátulról vezetés” hajlamát.
Miért idézem föl ilyen részletességgel a 2009-2016-os obamai korszakot, amelyben Joe Biden a „külpolitikai” alelnök szerepét töltötte be? Mert az Egyesült Államokban elterjedt a felfogás, hogy 2021. január 20-tól az Obama/Biden-kormány harmadik ciklusa kezdődik el. Az extrapolációért maga Biden is felelős az „America is back” jelszó miatt. Anti-Trumpként meghatározva magát, Biden úton-útfélen a kaotikus America First előtti „normalitáshoz“, status quóhoz való visszatérésről beszélt.
Ám hiba lenne azt hinni, hogy Biden elnök Barack Obama pragmatikus, konfliktuskerülő, „értékmentes” doktrínáját fogja utánozni. Eddigi megnyilatkozásai és a külpolitikai csapatának összetétele azt sugallja, hogy Biden elnök számára a liberális amerikai értékeken nyugvó külpolitikai prioritás legalább annyira fontos, mint az USA globális vezető szerepéről lemondó trumpi doktrínából fakadó geopolitikai károk – a szövetségesi rendszerek meggyengülése, a fő riválisok (Kína, Oroszország) benyomulása a befolyásövezeti vákuumokba – helyreállítása.
A bideni külpolitikai fő célja: „Amerika globális és morális vezető szerepének helyreállítása a világban.” „Trump után Amerikának vezetnie kell a világot”, de nem gazdasági és katonai erejével kell hatnia, hanem az amerikai értékek és demokrácia példájának erejével. Amerikai kezdeményezésre a demokrácia globális megerősítése, az autokráciák és popupista rendszerek (ahová Magyarországot is sorolják Washingtonban) „elszámoltatása” fő külpolitikai feladat lesz már a Biden-kormány kezdeti szakaszában.
Biden elnök olyan internacionalista beütésű kulcsemberekkel vette magát körül, akik osztják moralizáló, emberijog- és demokrácia-központú külpolitikai filozófiáját. Tony Blinken külügyminiszter mindig úgy beszél Amerikáról, mint „a Föld legszebb reményéről.” Blinken azzal magyarázza a washingtoni világvezetés szükségességét, hogy ennek hiányában vagy káosz keletkezik a nemzetközi rendszerben, vagy mások (főként Kína) veszik át a globális irányítást. „A demokrácia-recesszió” továbbterjedne a világon, amelyből Kína és Oroszország húzna geopolitikai előnyöket.
Jake Sullivan, nemzetbiztonsági tanácsadó is hasonló húrokat pengetett, amikor – Trump választási bukásának következményeként – az Amerika kivételességébe és globális vezetőszerepébe vetett hit újjáéledéséről beszélt. Határozottan kiállt azért, hogy a külpolitika gyújtópontjában az amerikai ideológiai értékek álljanak.
A trumpi négy év külpolitikai kiszámíthatatlansága és a nemzetközi biztonság gyengülése után a világ nagy része üdvözli Amerika visszatérését a kölcsönösen elfogadott szabályokon és normákon nyugvó világrendhez. A Trump elnök által meggyöngített szövetségi rendszerek, világszervezetek és nemzetközi egyezmények helyreállításával és megerősítésével Washington visszanyerheti megtépázott hitelességét és szavahihetőségét. Vannak olyan területei a nemzetközi rendszernek (fegyverzetkorlátozás, terrorizmus, klímaváltozás, járványvédelem stb.), ahol amerikai vezető szerep hiányában reménytelen a komoly előrehaladás. Más területeken viszont (világkereskedelem, energiabiztonság stb.) a világ partnerséget, nem dominanciát vár Amerikától.
A világ és az Egyesült Államok jelentősen megváltozott belpolitikai helyzetében azonban nagyfokú anakronizmus Amerika morális/ideológiai vezetőszerepét a washingtoni külpolitika központi elemévé emelni. A kudarc előre borítékolható. Miért? Szemben a múltbeli szovjet-amerikai, társadalmi rendszer-ellentéttel, az Egyesült Államok mostani két stratégiai kihívója – Oroszország és Kína – nem érdekelt az ideológia-exportban. Valójában klasszikus hatalmi harc folyik Amerikával a geopolitikai befolyásért és expanzióért. „Morális értékeivel” Amerika nem nyerheti meg azt a stratégiai csatát, amit – természeténél fogva – kemény, katonai eszközökkel vívnak a világprondon.
Biden értékalapú külpolitikájá erős kihívásoknak lesz kitéve különösen a fő stratégiai riválissal szemben, amelyet az elnök korábban „csúcstechnológiájú autoritarianizmusnak” nevezett. Jake Sullivan véleménye alapján „Kína végső soron komolyabb ideológiai kihívást jelenthet, mint amilyen a Szovjeunió volt, mivel szuperhatalmi státuszba való emelkedése világszerte bátorítja az autokratikus tendenciákat.” Az amerikai demokrácia mostani válságszerű állapotában azonban az értékalapú külpolitika hitelességének nyilvánvaló korlátai vannak. A legújabb amerikai társadalmi zavarokra, valamint a belső terrrorizmus drámai aktivizálódására hivatkozva a kínai vezetés könnyen Biden fejéhez vághatja: a demokrácia és morális értékek dolgában Amerika ne leckéztessen másokat, söpörjön először a saját háza előtt.
Tévesek azok a washingtoni vélemények, amelyek szerint Kína még a Szovjetuniónál is nagyobb ideológiai kihívást jelent, mivel Szi Csin-ping kínai elnök meggyőződéses kommunista, totalitariánus ideológus, aki az egész kínai rendszert a hagyományos marxista-leninista elvekre építi fel. Arról az országról mondják ezt kiszámított túlzással, amelynek gazdaságában 80 százalékos a magánszektor aránya és a Kínai Kommunista Pártnak több mint száz olyan tagja van, aki egymilliárd dollár fölötti vagyonnal rendelkezik. Hogyan határozza meg Kína hivatalosan a politikai rendszerét? „Szocializmus kínai jellegzetességekkel.” Ám ez a pártkongresszusoknak és iskoláknak szóló jellemzés. A párt gyakorlati tevékenységét a pragmatizmus vezérli a bel- és a külpolitikában egyaránt. A „szocializmus kínai jellegzetességekkel” nem szerepel Peking exportlistáján. Kína mindenekelőtt ipari túlkapacitásának külföldi értékesítésében és világexportőri elsőbbségének megtartásában érdekelt.
Trump Kína-ellenes szólóakciói helyett Biden Amerika fő szövetségeseinek egységbe kovácsolásával kíván föllépni Peking ellen. Washington „demokrácia ligát” emleget, amely az USA mellett az EU-ból, Kanadából, Japánból, Dél-Koreából és Ausztráliából tevődne össze, s Peking ellen irányulna. A Kínával fenntartott szoros gazdasági kapcsolatok miatt azonban mindhárom ország közé fogja szorítani részvételét Washington Kína elleni ideológiai és emberjogi kampányában. Hasonló a helyzet a kínai piactól nagymértékben függő európai országokkal is. Például az export-orientált Németország autóipara életképtelen lenne a hatalmas kínai piac nélkül (három német gépkocsi közül egy Kínában kel el). Ahogy Constanze Stelzenmüller német külpolitikai szakértő mondja: „Németország geo-gazdasági nacionalizmusa egyenlő távolságtartásra törekszik Nyugat és Kelet között.” Nem ad okot derűlátásra a Kínával szembeni transzatlanti együttműködést illetően az sem, hogy hetekkel ezelőtt az EU átfogó beruházási egyezményt ütött nyélbe Pekinggel meg sem várva a Biden-kormány hivatalba lépését. A német nyomásra tető alá hozott egyezményben még futó utalás sincs az ujgur kisebbséggel szembeni bánásmódra (elkülönítő táborok, kénzszermunka stb.) Hszincsiang tartományban, amelyet a Trump-kormány népírtásnak nevezett.
(A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza.)
Címkép: Financial Times, Biden és a többi