Posted by Mandiner
A Time írása azért kulcsfontosságú, mert konkrétan leírja, miként történt ez a két lépés: a politika Demokratikus Igazsággá mosása, majd az infrastruktúra elfoglalása. Beviszi a mainstream médiába azt, ami eddig csak jobbos konteó volt: hogy a szakszervezetek, a Planned Parenthood, a Greenpeace, a Black Lives Matter meg az egyéb aktivista NGO-k nem valók másra, mint politikacsinálásra, és hogy közvetlenül be vannak kötve a demokrata kampánygépezetbe. Majd leírja, hogy a Facebook, a Twitter és az amerikai techcégek azután kezdték el kivégezni a jobboldal internetes jelenlétét, miután nyolc aktivistavezér egy vacsorán meggyőzte Mark Zuckerberget a Demokratikus Igazságról. (Egyikük, Vanita Gupta azóta Joe Biden igazságügyi miniszterének helyettese.) Az aktivisták pontosan tudták, hogy ha a balos kultúrájú vidékeken működő techcégeket rábírják az uszítás és az álhírek elleni intenzívebb küzdelemre, akkor a digitális ipar demokratákkal szimpatizáló munkaereje értelemszerűen a jobboldalon fog több uszítást és álhírt találni – mert az ember a rossz dolgokat azoknál keresi, akiket nem szeret. S mit ad Isten, találtak is ilyet bőséggel az elmúlt hónapokban. Egy egyszerű, ideológiamentesnek tűnő, infrastrukturális döntés elég volt ahhoz, hogy a mindent eluraló digitális nyilvánosságban gyakorlatilag lenullázzák az amerikai jobboldalt.
No meg hogy a demokratáknak oly sok sikert hozó levélszavazás – minden biztonsági kockázatával és átláthatatlanságával együtt – akkor lett igazán elfogadott, amikor a Demokratikus Igazság képviselői faltól falig terjedő médiakampányban harsogni kezdték, hogy talpig maszkban és fertőtlenítőben személyesen szavazni életveszélyes, miközben körülbelül annyi kockázatot rejt, mint ugyanebben a szerelésben bevásárolni menni; az pedig teljesen normális, ha a szavazatokat egy hétig számolják.
Következésképpen a voksok fele levélben érkezett, ez pedig egy olyan logisztikai rémálmot teremtett, amelynek a kockázati szintje összehasonlíthatatlan a pár százezer levélszavazatos normál üzemmel.
És persze ott van a cikkben feketén-fehéren a jogorvoslati infrastruktúra leuralása, az a képtelen helyzet, hogy a választást övező aggályokat nem is lehetett megnyugtatóan rendezni, mert az eredmények hitelesítésére, illetve a csalás gyanújának jelzésére hivatott közigazgatási dolgozókat a legkisebb kétkedés gyanúja esetén is ízekre szedték – először a közösségi médiában, majd hús-vér aktivistákkal. Miközben a jogorvoslat a legrosszabb esetben is csak újraszámlálásokhoz vezethetett volna, így a demokrácia számára komoly kockázattal nem fenyegetett.
Mindezen összehangolt törekvésekből nem az következett, hogy bárki földcsuszamlásszerű győzelmet aratott volna az amerikai elnökválasztáson. A harmadik generációs választáshekkelők nem lukasenkai nyolcvan százalékokra utaztak, hanem arra a néhány középnyugati szavazókörre, ahol eldőlt, kihez kerülnek Michigan vagy Pennsylvania elektorai. És mivel a megszületett eredmény a szűk eredményekhez szokott Amerikában az elnök népszerűtlenségét és a világjárványt is figyelembe véve teljesen reális, sohasem tudjuk meg, pontosan mennyire volt tiszta a választás azokban a körzetekben, ahol valóban eldőlt a Trump-elnökség sorsa. De ahhoz, hogy választáshekkelés történt, mégpedig modern, szofisztikált, új generációs modell szerint, immáron kétség nem férhet.
A védvonal ezért elsősorban nem a média, hanem a politikai infrastruktúra szabályozása. A jog, amely a választási csalás második generációjának első számú fegyvere, az egyetlen pajzs a harmadik generáció ellen. Szabályozni kell a közösségi média és a politika viszonyát, a közjog hatálya alá kell vonni a digitális köztereket, bátor lépéseket kell tenni, amikor a politikai hatalom a senki által nem felügyelt, politikailag viszont elkötelezett cégvilágba vándorol. Pontosabban kell szabályozni a választás módjával kapcsolatos tájékoztatást, a személyes voksolástól való rendszerszintű eltérést pedig szigorú választójogi törvénynek kell szabályoznia. És szent tehénként kell őrizni a szavazólapokat, gránitba foglalni a jogorvoslat és az újraszámlálás intézményeit, hogy soha, senkinek ne lehessen kétsége afelől, hogy a szavazata oda ment, ahova szánta.
Ha a pandúr most nem gyorsabb a rablónál,
Ezt megakadályozni nem csak a jobboldal érdeke. Csalni és trükközni minden oldalról lehet, nincsenek kőbe vésve a közösségi média tulajdonviszonyai. A választási csalás elleni küzdelem közérdek, európai érték a szó valódi értelmében. Új szablya ellen új pajzsot faragni, és soha el nem felejteni, hogy a választási trükközés is egy fejlődő tudomány – erre intsen minket a botrányos amerikai elnökválasztás. nA figyelmeztetést köszönjük, drága Time!
A teljes írás itt olvasható