A morális kísérlet, amelyben mindenki elbukik

Posted by

  Dogville / Kosztolányi Színház

Gyurkovics Virág
Ha van olyan mozi, amely biztosan nem hagyta közömbösen nézőjét, akkor Lars von Trier Dogville című filmje bizonyosan ilyennek mondható, hiszen minden tekintetben érzékeny határokat feszeget, akár a filmvászonra emelt színházi játéktérre, akár arra a film esztétikájára markánsan ható, látens szorongásra gondolunk, mely végigvezeti a cselekményt. Adja hát magát a lehetőség, hogy a történetet a színház is adaptálja. Erre tesz kísérletet a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András rendezésében.

Fülöp Timea (Grace)

Az előadás elején egy színésznő lép a színpadra. Tűsarkú cipőjében és flitteres pólójában olyan, mintha egy buliból csöppent volna közénk. Mint később kiderül, ugyanez a színésznő alakítja a darab főhősnőjét, Grace-t (Fülöp Tímea), ám az előadásnak ebben a pillanatában ezt még nem tudjuk. Csak egy lány, bárki lehetne közülünk. Nem beszél, a narrátortól tudjuk meg, mit csinál, mi hajtja, mit érez: szeretettel néz, földet eszik, levetkőzik – mindezt azért, mert tetszeni akar a közönségnek. Ezekben a percekben még nem vagyunk biztosak benne, hogy értjük, mit akar elárulni a jelenléte, de egy gyors fényváltásnak köszönhetően már el is tereltük róla a figyelmünket, és egy rézcsengőre meredünk, miközben a narrátor bársonyos hangján a meditációkból ismert módszerrel, egytől tízig számolva, Dogville-be varázsol minket.

Fülöp Tímea

Dogville egy kisváros, omladozó házakkal, befejezetlen építkezésekkel, rossz utakkal, korrumpált iskolarendszerrel, amiről szinte bárki a saját városára asszociálna. Ne tegyük – figyelmeztet a narrátor, aki szerint Dogville-t jó emberek lakják. Miközben megismerjük Thomas Edison juniort (Kucsov Borisz), a magát írónak valló – de inkább filozófusnak illő – erkölcscsőszt, akinek hamarosan a morális kísérletében találjuk magunkat, kirajzolódnak a cselekmény vezérfonalai is: vajon mennyire elfogadó a társadalmunk? Miben mérhető a másság, az idegenség elfogadása? Mi a bizonyíték arra, hogy valóban olyan nyitottak vagyunk, mint amilyennek állítjuk magunkat akkor, amikor még nem kényszerülünk gyakorolni azt? Grace, aki egy autós üldözés és fegyverropogás közepette keveredett Dogville-be, megfelelő kísérleti alanynak bizonyult ifjabb Thomas Edison számára, hogy gyakorlati ismereteket szerezzen a témában. És habár úgy tűnik, a zárkózott közeg befogadta a lányt, Dogville polgárain hamarosan eluralkodik a mohóság.

Az előadás Antonio Vivaldi Négy évszak című zeneművének tételváltásával érzékelteti az idő múlását. Grace érkezésekor a reményteli Tavasz, a beilleszkedéséért folyó küzdelme alatt pedig a Nyár élettel teli muzsikáját halljuk. Ahogyan Grace kezdi megtalálni a helyét a városban, úgy a kezdetben üres színpad is átalakul. Dogville a mai selfie-pontokhoz hasonló, szívet rejtő óriásbetűket kap (D♡gville), Grace pedig egy, az otthonát kifejező ágyat és új ruhát.

Mészáros Gábor, Búbos Dávid, Verebes Andrea, Kucsov Borisz, Fülöp Tímea

Grace első öltözete, a tűsarkú cipő és a flitteres póló, mai kontextusba helyezi a kiindulópontot, ám a bő szabású, olajzöld ruha, amit később az előadás során visel, mégis szélesebbre tárja a cselekmény időkódját, akárcsak az előadás többi szereplőjének jelmeze. Valamennyi időtálló darab, amely ma ugyanúgy viselhető, mint a 20. század második felében szinte bármikor.

Von Trier filmalkotása tizenöt szereplőt sorakoztat fel. A KDSZ darabjában, Vedrana Božinović dramaturg munkája nyomán ugyanezeket a karaktereket összesen öt színész tolmácsolásában láthatjuk. Grace és Tom mellett egy nő (Verebes Andrea) és két férfi (Mészáros Gábor és Búbos Dávid) karakterébe sűríti össze azokat a jellemvonásokat, amelyek meghatározóak a történetben. Grace nekik ajánlja fel a segítségét, és míg eleinte vonakodtak feladatot találni a számára, a Nyár Viharának egyre ütemesebb ritmusával és baljós dallamának fokozódósával együtt gyorsulnak fel az események is. A rendező ismétlődő, stilizált cselekvések sorjázásával érzékelteti a Grace-re egyre inkább nehezedő nyomást. Kisvártatva mindenki visszaél a helyzetével, és különböző módokon, de lényegében zsarolással éri el, hogy Grace azt tegye, amit parancsolnak neki.

Fülöp Tímea

Nyár végén Grace Tom segítségével szökést kísérel meg, ám a meghiúsult próbálkozás csak még inkább elmérgesíti a Dogville-ben uralkodó állapotokat. Grace-re a további szökési kísérletek megakadályozása érdekében kamerát szerelnek, és miközben Vivaldi Őszének megrészegült dallamait haljuk, a számkivetett nőt groteszk módon már szinte mindenki csak a szexuális élvezeteinek tárgyaként kezeli. Abszurd jelenet ez, amelyben Dogville polgárai letolt gatyában, fékevesztett módon kényszerítik ki a szexuális perverziók kielégülését. Két különböző jelenetet látunk ekkor. Egyet a színpadon, a színészek játékában, és egyet a kivetítőn, az áldozat szempontjából. Halljuk az áldozathibáztatás tipikusan elhangzó mondatait: de hát te flörtöltél; te mondtad, hogy mindenkinek vannak igényei… És közben a kivetítőn a szexuálisan kizsákmányolt nő szemével látjuk azokat a test- és jelenetfoszlányokat, amelyeket a zaklatás alatt átél.

A kortárs színházi előadásokban használt, élőképet mutató vizuális megoldások rendszerint olyankor jelennek meg a darabban, amikor a rendező az adott színházi előadásban bemutatott társadalmi probléma valós idejű jelenlétére próbál rámutatni, ott és abban a közegben, amelyben éppen játszódik. Tekinthetünk erre a mozzanatra úgy, mint a mindenkori társadalomban folyton kibeszéletlen női elnyomásra, melynek alapját képezik azok a patriarchális társadalom által elfogadott normák, amelyek még mindig nem szankcionálják eléggé a nemi egyenlőtlenségeket. De tekinthetünk rá úgy is, mint manifesztumra a nemzetközi #metoo-kampány kapcsán. (…)

Fotók: Molnár Edvárd

Az írás eredeti változata teljes terjedelem­ben elolvasható a dunszt.sk oldalon

Lars von Trier, Christian Lollike, Vedrana Božinović: Dogville
Rendező: Urbán András
Fordította: Lénárd Róbert * Dramaturg: Vedrana Božinović
Szereplők: Mészáros Gábor, Kucsov Borisz, Búbos Dávid, Fülöp Tímea, Verebes Andrea.
Látványterv: Kreszánkó Viktória

Olvass bele A KULTÚRAKIRAKAT
Címkép: Jelenet a filmből
%d bloggers like this: