Poroló

Posted by

Szani Roland, a Sláger Rádióban a most visszavonult Berki Krisztián, olimpiai és háromszoros világbajnok magyar tornásszal, lólengés-specialistával beszélgetett. A sportoló elmondta, mesébe illőnek érzi pályafutásának kezdetét, bár az első időszak nem volt könnyű számára.

Kisgyerekként szinte egész nap az udvaron játszottam, a szőnyegporoló volt a kedvencem: lógtam, csüngtem rajta naphosszat. Velünk szemben egy tornaedző lakott, aki felfigyelt rám, 4 éves voltam akkor. Szólt a szüleimnek és elvégeztük egy gyors tesztet a lakásban. Mivel az edző tehetségesnek talált, tovább folytattuk – a tornateremben. Nagyon kemény volt, az első két hétben sírva jöttem, sírva mentem az edzésekre – árulta el Berki. 1994-ben volt az első versenyem, csapatverseny, amelyen aranyérmesek lettünk, annak ellenére, hogy akkor talán mindannyiunk közül én voltam a leggyengébb. A szüleim hihetetlenül büszkék voltak – ők a mai napig támogatnak és mindig meghatódnak, ha nyerek. Nagyon sokat köszönhetek nekik – mondta olimpikonunk, akit 2014-ben a magyar sportújságírók szavazatai alapján Az év férfi sportolójának választottak.