Évődő diktátorok, évődő cselédek

Gábor György
>Rokosszovszkijt, szovjet katonatisztet, főparancsnokot a sztálini nagy tisztogatások idején a lengyel titkosszolgálattal való együttműködés és kémkedés vádjával letartóztatták és börtönbe vetették. A források szerint állandó fizikai kínzásnak volt kitéve: több fogát kiverték, három bordáját eltörték, kalapáccsal verték a lábujjait, körmeit letépték és két ízben kivégzőosztag elé állították, ám végül a kivégzés elmaradt.
Aztán, miután Németország lerohanta a Szovjetuniót, a nagy tisztogatást követő drámai tiszthiány miatt Sztálin megkegyelmezett neki, kiengedték a börtönből, s hamarosan, mint az egyik legkiválóbb stratéga, előbb vezérőrnagy lett, később marsalli címig emelkedett.

Az anekdota szerint miután kijött a börtönből, s ráadták a főtiszti egyenruhát, bekísérték Sztálin dolgozószobájába. Nyílt az ajtó, Rokosszovszkij tisztelgett, mire Sztálin megrovóan mérte végig Rokosszovszkijt, s ekképp kezdett el évődni a tiszttel:
Rokosszovszkij elvtárs, ezt maga hogy képzeli? Mi itt éjt nappallá téve harcolunk a fasiszták ellen, míg maga ezalatt ráért börtönben üldögélni?

A nagy orosz hagyományoknak megfelelően most Navalnijjal évődik a putyini zsarnokság: Míg mi magát éjt nappallá téve, szakmányban megmérgezzük, maga ráér kórházban kezeltetni magát, csak hogy visszajöjjön a biztosnak tűnő halálból, ahelyett, hogy a próbaidőre bocsátás feltételének eleget téve jelentkezett volna a próbatisztnél?

Így évődik a diktatúra, ez a diktatúra örökösen évődő hangja, s ugyanígy évődik a diktatórikus hatalom idehaza is: ez a hang köszön vissza rendőrségen, bíróságon, iskolákban, egyetemeken, tudományban, művészetben, utcákon és tereken, hivatalokban és hatóságoknál, a legaljadékabb tévés műsorokban, a legócskább szájakból. Ne feledjük: a hatalom vidám és önfeledt. Sok szája van, megannyi térdét csapkodva röhög, de kivétel nélkül mindig lefelé, amazokon, akik fölé rendelte saját magát és ócska cselédségét. Bátrak, hangosak, mocskos szájúak, trágárak, önfeledten évődők.

Putyin ócska trükkje csak látszólag vált be. Kíváncsi vagyok, hogy a Duna fölött trónoló magyarországi barátja és eszmetársa milyen hasonló fortélyokat fog kiötölni az elkövetkezendőkben.

És persze a cselédség egyre inkább bevadul, egyre hangosabban, ócskábban, még a mostaninál is primitívebben csapkodja majd a térdét, hisz számukra az egyetlen tét a saját jólétük, semmi egyéb. Odafentről pedig folyvást, reggel és estve jön a parancsolat, violaszín pecsét alatt.

De nyugi, eljön az idő, amikor a képükre fagy majd a mosolyuk.