Pokorni turulja

Posted by

Gábor György
>Mindenekelőtt elmondok egy mesét. A New York Times január 27-i számában, öt nappal ezelőtt jelent meg Silvia Fotinak egy írása „No More Lies. My Grandfather Was a Nazi” (Nincs több hazudozás. A nagyapám náci volt) címmel. A Chicagóban élő szerző elmondja, hogy az ottani litván közösség tagjaként élte az életét, büszkén nagyapjára, Jonas Noreikára, aki nemzeti hősnek számított Litvániában: utcákat, tereket, közintézményeket neveztek el róla, mert szervezője volt az 1945-46-os Szovjetunió elleni lázadásnak, ám végül 1947-ben, 36 évesen kivégezték.
A cikkből kiderült, hogy Silvia Foti egy nagyapjáról szóló könyv valamely dokumentuma nyomán fogott gyanút, s hosszas nyomozás után kiderítette, hogy nagyapja náci szörnyeteg volt: 1933-ban, fiatal katonaként írt egy könyvet, amelyet a litván Mein Kampfként tartanak számon, s amelyben nyíltan adott hangot fékevesztett zsidógyűlöletének. 1941-ben 2000 zsidó meggyilkolását rendelte el, később 8000 zsidót öltek meg a felügyelete alatt. A nácikkal együttműködött, s miközben a régió legvagyonosabb emberévé vált, ő rendelte el a zsidók összegyűjtését, kifosztását, gettósítását, a zsidók megkínzását, verését, asszonyok megerőszakolását, s végül meggyilkolásukat.
A litvániai zsidók 95%-a pusztult el irányítása alatt és a litván emberek lelkes közreműködésével. A szerző beszámol arról, hogy miután kutatásainak köszönhetően fény derült, ki is volt valójában a nagyapja, a litvánok hosszú időre kiközösítették, árulónak és orosz ügynöknek nevezték. A szerző beszámol a litván történelemhamisításról, amit a náci és kommunista megszállásoktól sújtott Kelet-Európa sajátosságának nevez: a hazugságon alapuló és az agyonmanipulált történelmi múlt hagyományának.
A szerző elmondja: most, hogy megismerte valódi nagyapját, immár megbékült vele. Ezt kellene tenniük a kelet-európai népeknek is: a valóságos múlttal való őszinte szembenézés egészségesebb nemzettudatot eredményez, amellyel az ember büszkébb litvánként élheti tovább az életét.
A mesét azért mondtam el, mert a mai nap híre, hogy Pokorni Zoltán, aki nemrég még taknyát-nyálát törölgetve, mély megrendülést mímelve, ócska ripacsként próbálta átverni a nagyközönséget (s sokakat teljes sikerrel), miután ismertté váltak a nyilas tömeggyilkos nagyapjának állati cselekedetei, s ekkor fogadta meg, hogy a tömeggyilkos nagyapja unokájaként és a XII. kerületi Önkormányzat polgármestereként most majd mindent tisztába tesz: a korábbiakban általa is messzemenően támogatott turul-emlékművet, amelyet a tömeggyilkosok, köztük Pokorni Zoltán nagypapájának nevével ékítettek, s amely emlékmű mellől pompás rálátás nyílik a két lépésre lévő hírhedt XII. kerületi nyilaskeresztes székházra, meg azokra a házakra, ahol az elborzasztó tömeggyilkosságok történtek, ígérete szerint vagy lebontják vagy átkeresztelik I. világháborús emlékművé. Az egykor történelem szakot végzett alak, aki nincs tisztában azzal, mi a bánat az a „Les lieux de mémoire” (az emlékezet helyei), s hogy a hely, a locus „üzenete” egy sima átkereszteléssel nem intézhető el. Végül a felkért történész bizottság véleménye nyomán az Önkormányzat ezt az átlátszó és kínosan ócska trükköt szavazta meg.
Aztán négy nappal ezelőtt Ács Dániel dokumentumfilmjéből már arról értesülhettünk, hogy a mindent „tisztába tenni igyekvő” alak az önkormányzati szavazáson azt bírta mondani, hogy ő kérem tisztelettel, nem lát tisztán. Ugye világos: nem lát tisztán a tömeggyilkosok, köztük a nagypapa és a lemészárolt, meggyalázott, megalázott, holtuk után kifosztott áldozatok tekintetében, úgyhogy ő a bátor, nemes és jellemes tartózkodás mellett döntött.
És mai hír, hogy már ezt az I. világháborús trükköt is erősnek tartja, az átnevezés ötletét is utólag megbánta, úgyhogy módosító indítványt készül benyújtani, hogy változtassák meg a képviselőtestület döntését, a szobor maradjon, s hirdesse továbbra is a nyilas tömeggyilkosok, köztük a Pokorni nagypapa dicsőségét, az idők végezetéig, amíg a Föld áll. Pokorni most azt tervezgeti – immár szemtörölgetés nélkül -, hogy kap a turul-szobor egy „nagyon részletes útmutatót”, hogy mire és hol használták a szóban forgó szimbólumot, mintha ez a kivételes tróger nem tudná, mi az emlékmű lényege és funkciója. Ugyanis minden térkép, firkálmány, rajz vagy egyéb attrakció nélkül is az emlékmű, épp a hely szelleméből fakadóan önmagában eligazít. Lehet odaírogatni, odafestegetni, a XII. kerületi turul a gyilkosok szellemét hivatott közhírré tenni, s ezt Pokorninál csak egy ember tudja jobban: Orbán Viktor, aki nélkül Pokorni még levegőt sem merne venni, s akinek egy év múlva, mint egy falat kenyérre, oly igen nagy szüksége lesz a Mi Hazánk Mozgalom tagjainak, Novák Előd és Dúró Dóra országos méretű bajtársi körének szavazatára. Nehogy már ez a marha Pokorni nagy buzgalmában most keresztelje át a cuccost!
És az emlékmű ott fog állni, lehet Megadja testvérre vagy Pokorni bácsira és a többiekre könnyek között emlékezni, s hurrá, lehet a szobor körül fényesre suvickolt bakanccsal feszesen masírozni.
Nagy, őszinte és következetes jellem ez a Pokorni, annyi szent! Esetleg a litván nagypapának is lehetne szobrot állítani. Persze úgyszintén magyarázatokkal, kifestő könyvvel és útmutatókkal.
Amúgy pedig, nosza EMIH, hajrá Tett és Védelem Alapítvány, mindent bele, most rajtatok a sor!