Posted by Fábián András
>Szinte minden magyar (általában ellenzéki) lap és portál felkapta a nap hírét és főcímben hozta, hogy a „magyarok ellopták” az orosz tollat. Egészen tömören az történt, hogy az az illető, akit jelenleg a magyar külügyek képviselőjeként ismer (leginkább a kelet-ázsiai világ) miniszteri rangban (e címre lényegében több mint érdemtelenül), bizonyos Szíjjártó Péter tolmácsa kínos helyzetbe hozta a magyar delegációt. A vele „jó baráti kapcsolatot ápoló” Szergej Viktorovics Lavrov (értjük: Viktorovics!) nyilvánosságra hozott egy videót, amelyen a megérkező magyar delegáció tolmácsa gyorsan magához vesz egy tollat az asztalon kitettek közül, majd kis időre hátat fordít és matat a táskájában mielőtt megkezdené a munkáját. Lavrov úgy értékelte ezt a mozdulatsort, hogy a hölgy lenyúlta, ellopta, majd a táskájába rejtette az orosz ipar remekbe formált és nyilván roppant drága, egyedi megrendelésre készült golyóstollát. Sőt! – ennek azonnal hangot is adott. Az orosz külügyminiszter állítólag úgy reagált, bár ez a videón lényegében kivehetetlen, hogy: „Rögtön lopják a tollat.” A tolmács hölgy viszont ezt nyilván nem hallotta, mert nem fordította. (https://www.facebook.com/watch/?v=708058706741233)
Az is lehet azonban, hogy nem is érthette szegény, hogy miről van szó, ugyanis ő felkészülten várta a tárgyalások megkezdését. Feszülten figyelve mindenki szavára, jegyzetblokkját maga elé húzva. Kezében a tollal. Azzal a tollal, amelyet ő állítólag ellopott. Vagyis nem lopta el, és ez is jól látható az említett videón.
Aki tolmácsolt már, az tudja, hogy az igazán jó tolmácsok általában remek gyorsírók is. Munka közben folyamatosan jegyzetelnek. Bármikor visszakérdezhetők. Némelyikük a hagyományos gyorsírást, mások saját jelrendszerüket követik. Egy azonban bizonyos, jegyzetelnek. Jegyzetelnek, mert a tárgyaló felek legkevésbé a tolmácsra vannak tekintettel. Muszáj jegyzetelned, mert különben nem tudod visszaadni a górénak, azt a sok sületlenséget, ami elhangzik. Néha értelmetlen, unalmas, hosszú tirádákkal traktálják egymást, nem ritkán – Jézus segíts! – még viccet is mesélnek. Szlengben. És azt neked le kell fordítanod. Ilyenkor a magamfajta egyszerű fordítók csak annyit mondanak: viccet mesélt, nevessünk. Mindenki boldog.
A tolmács munkája brutálisan kemény munka. Csak az tudja, aki csinálja-csinálta. Én soha nem voltam igazi tolmács, bár a munkámból kifolyólag nem egyszer (sokszor) kényszerültem fordítani mindenféle rendű és rangú embereknek. Némelyik több nyelv után is húzott nyelvpótlékot, megszólalni azonban egyiken sem tudott, vagy nem mert. Erre van a tolmács, aki egyébként a delegátusok szemében nem ember. Hiába, hogy leggyakrabban csak ő érti pontosan, miről van szó. Néha egy-egy önjelölt nyelvzseni korrigálja is azt, amit ő másként gondolna helyesnek, mint a tolmács. Így tapasztalhattam meg számtalanszor magam is, hogy Magyarországon mindenki sokkal jobban tud angolul, mint bárki más. A tolmács ennek ellenére a legutolsó ember (ha embernek tekintik egyáltalán) egy delegációban. A tolmács a fogadáson nem iszik (még vizet sem), vacsorán nem eszik (még lopva sem), nem kell neki WC-re menni és nem álmos. A tolmács figyelme másodpercre sem lankad, folyamatosan koncentrál. Két nyelven. Aki csinálta már, az tudja, mennyire fárasztó dolog ez. Nem kevés nagyfejűnek még az anyanyelvén is megterhelő. A tolmács nem fárad el. A tolmács nem ember. A tolmács egy gép.
Viszont a gépek nem lopnak. Tollat sem. Részben mert van nekik, részben mert általában sokkal kulturáltabbak azoknál, akiknek tolmácsolnak.
Mégis: ki mint él, úgy ítél. Lavrovnak, vagy ahogyan korunk legnagyobb magyar diplomatája, Szíjjártó nevezte öreg barátját (nálam is öregebb az öreg!) Szergej, rögtön az ugrott be, hogy ott egy ember lopja a húsz kopejkás orosz golyóstollat. Tegyük mindjárt hozzá, hogy ha Szergej, a barát ezt tételezi fel nagy magyar barátja, Pétya kíséretének tagjáról, akkor ez minden bizonnyal nem is olyan nagy barátság. Vagy éppenhogy túlságosan is sokat tud az ő Pétya barátjáról, és tudja, hogy nem áll távol tőle az efféle lenyúlás.
Nem is ültem volna le a géphez, ha Szíjjártón kezdi el köszörülni a billentyűzetet a sok magyar ellenzéki. Róla ugyanis elég sok mindent én is fel tudok tételezni, és erre ő maga szolgáltatott nem is kevés alapot. Mivel azonban itt egy ártatlan, keményen dolgozó nőn keresnek sokan fogást, úgy gondoltam, nem hallgathatok. Nem azért, mert a Külgazdasági és Külügyminisztérium szűkszavú közleményben cáfolta az esetről megjelent híradásokat, hanem mert pusztán indulatból bántanak egy ártatlan embert, akire Szíjjártó árnyéka vetül.
Megjegyzem nem hallottam vagy láttam egyetlen híradást sem arról, hogy az egyébként roppant durva, és a diplomáciában rendkívül szokatlan sértő megjegyzés miatt („Rögtön lopják a tollat.”) Szíjjártó azonnal magához kérette volna az orosz nagykövetet és magyarázatot követelt volna Szergejtől az egész magyar népet sértő és rossz színben feltüntető gyanúsítás miatt. A magyar diplomáciában az elmúlt tíz évben meghonosodott gyakorlat ugyanis ezt követelte volna.