Posted by Salamon Eszter
> Az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány veszélyeinek és méretének túldimenzionálása és a helyzet egyszempontú kormányzati kezelése a világ fejlett országainak nagy részét letérítette az évtizedes növekedési pályáról, gazdaságaik csaknem egy évszázada nem tapasztalt mértékben estek vissza. A média fővonala lassan elmozdulóban van az eddigi iránytól, de javarészt még mindig azt várják el, a kormányok taszítsák még mélyebbre a gazdaságot a visszaesés gödrébe azzal, hogy teljesítmény és bevétel nélkül, nyomtatott pénzből fizessenek támogatásokat. Ez a politika a tökéletes recept a hiperinflációhoz és a gazdaság még mélyebb válságához 1-2 éven belül, ezt egészen alapszintű közgazdasági ismeretekkel is lehet tudni. Azt már kevésbé látjuk Európából, hogy a fejlett gazdaságok bezárása és az, hogy tízmilliók kezdték el visszafogni a kiadásaikat ezekben az országokban, milyen humanitárius katasztrófába sodorta a bennünket eddig kiszolgáló, javarészt harmadik világbeli országokat. A legkevesebb szó pedig arról esik, hogy ebből a mély válságból milyen kiút vezethet, és hogy nézhet ki a szép, új világ.
A Római Klub, egy világpolitikában, gazdaságpolitikában jártas szakemberekből, volt állami vezetőkből álló és igen elismert nonprofit szervezet már 1972-ben megkongatta a vészharangot. Már ötven éve is arra jutottak, a Föld nem bírja el sem a népesség, sem a gazdaságok folyamatos növekedését. Arra hívták fel a figyelmet A növekedés korlátai című kiadványukban, hogy az emberiség és bolygónk fennmaradása érdekében gátat kell szabni a fogyasztás növekedésének és a népességrobbanásnak is. Ne feledjük, a fogamzásgátló tabletták ekkor már széles körben hozzáférhetőek voltak. Azt is hangsúlyozták, egyensúlyt kell teremteni a termelés és fogyasztás között. Ezt egy olyan világban tették, ahol a termelés és a fogyasztás egyre inkább elvált egymástól. Hittek abban, hogy az emberiség képes megteremteni egy nem növekedésen alapuló, ám az akkorinál igazságosabb és kiegyensúlyozottabb globális gazdasági modellt. Ehhez a figyelmeztetéshez számos neves kutató, közgazdász, futurológus és más szakember csatlakozott akkor és azóta is. A növekedési politika fenntarthatatlanságának lassan könyvtárnyi az irodalma.
A többi, ahogy azt mondani szoktuk, már történelem. Az elmúlt öt évtizedben a Föld népessége jelentősen nőtt, és a technológia modernizálása következtében ugyan nem lehetetlen ennyi ember legalapvetőbb szükségleteit ellátni. Csakhogy a világ országainak nagy részében a lakosság nagy része „kézből szájba” él, azaz semmilyen tartaléka nincs, szerencsés esetben napi keresete épp hogy elég az aznapi betevőre. Ennek ellenére egészen 2020-ig globálisan jelentősen csökkent a mélyszegénységben élők aránya. Ugyanakkor az elmúlt 50 év a fejlett, ún. első és második világbeli országokban (ez utóbbiak közé tartozik Magyarország is) soha nem látott növekedésnek indult a fogyasztás.
Ez a fogyasztási spirál tette részben lehetővé a legszegényebb országok helyzetének javulását. A legszegényebbek és leggazdagabbak közötti különbségek úgy nőttek minden eddiginél nagyobbra, hogy a legszegényebbek helyzete valamicskét javult. Ma már a legtöbb közgazdász azt mondja, az elmúlt hónapok eseményei nemcsak megakasztották a legszegényebbek felemelkedését, hanem visszafordíthatatlan károkat okoztak. És ez nem csak a gazdaságban, hanem az oktatásban vagy az egészségügyi ellátásban is igaznak tűnik.
A mesterségesen teremtett válsághelyzetben egy, az elmúlt napokban napvilágot látott tanulmány szerint a szegények és gazdagok közötti olló tovább nyílt. Egy rövid, 2020 tavaszi visszaesés után a világ 1000 leggazdagabb embere akkori veszteségeinek sokszorosát kitevő nyereséget könyvelhetett el az év második felében. Ezt különösen az tette lehetővé, hogy az egyszempontú, „járványvédelmi” politika az eddig is óriási profitot teremtő információ-technológiai és gyógyszeripari ágazatokat mindenki mással szemben hatalmas versenyelőnyhöz juttatta, míg más ágazatokat (pl. a turizmust, a vendéglátást, a kultúrát vagy éppen a könnyűipart) több évtizeddel vetett vissza.
A jelenlegi helyzet abból a szempontból is egészen különleges, hogy az IT cégek és a gyógyszeripar a világ kormányzataival szemben gyakorlatilag egyenrangúvá vált – ha még nem kerekedett föléjük. A kapkodva és garanciák nélkül bevezetett távoktatás például néhány IT óriás jóindulatától függ. Az oltás bűvöletében élő kormányzatokat a gyógyszeripari cégek a vakcinagyártás visszafogásával tudják zsarolni. Nem véletlen például, hogy szinte senki nem beszél a már rendelkezésre álló és hatásos gyógymódokról sem. Az elviteles ételek és a házhozszállítás térnyerése, továbbá a maszkkötelezettség miatt óriási mennyiségű műanyagszemét keletkezik, s ezzel óriási pofont kapott a fenntarthatóság és klímavédelem.
Az évtizedek óta óvatosságra intő szakmai hangok ellenére a mai napig a növekedés bűvöletében születnek a jelenlegi nemzetközi és európai politika legfőbb vezérelvei. Az ENSZ fenntarthatósági céljai között megtaláljuk a gazdasági növekedést, ahogy az EU hivatalos politikai programja is a növekedést tűzi ki célul, hiába próbálták ezt a fenntarthatóság érdekében befolyásolni és legalább a szinten tartás irányába terelni a szakemberek és a civil szervezetek. A fenntarthatóság, a klímakatasztrófa elkerülése ugyan lassan elfogadott általános politikai cél, ám két szekértábor áll itt is szemben egymással. Az egyik csoport hisz a zöld növekedésben, és persze remekül él a „környezetbarát” címkével ellátott termékekből, míg a másik továbbra is a Római Klub fél évszázaddal ezelőtti figyelmeztetését tartja indokoltnak, és követeli a növekedés megállítását. Sok helyi megoldás születik arra is, hogy a szegények helyzete javuljon. Indiában, Bangladesben és néhány afrikai országban különleges finanszírozási formák váltják fel a hagyományos és szegények számára elérhetetlen banki finanszírozást, és érnek el óriási eredményeket, döntően teljesen kormányzati beavatkozás nélkül. Ehhez nagyban hozzájárul az oktatás fejlesztése is, sokszor szintén magánberuházásokból, a fejlődő országokban lehetőséget teremtve arra, hogy ne úgymond felzárkózzanak, hanem átugorják a fejlettebb országok mára már elavult oktatási trendjeit és ezzel kerüljenek versenyelőnybe.
Izgalmas időszak áll előttünk azért is, mert a kormányok és kormányközi szervezetek látszólag csak asszisztálnak az említett pozitív változásoknak, akárcsak a negatív spiráloknak. A közvéleményt és a politikai döntéseket is magánkézben lévő médiavállalkozások és közösségi médiumok irányítják (bár felelős kormányzás esetén nem a médiafarok csóválná a kutyát). Szinte nincs olyan nagyformátumú politikus a világpolitika színpadán, akinek el tudnám hinni, valóban képes irányt mutatni és felelős döntéseket hozni egy súlyos válságban. Ehhez minden bizonnyal hozzájárul az is, hogy a közszereplők magánélete is zsarolási tényezővé vált a médiacégek kezében. Ne feledjük azt sem, hogy 2021 januárjában az USÁ-ban bejegyezett magánvállalkozások elnémították az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökét úgy, hogy annak semmilyen következménye nem volt a működésükre nézve, nem büntette meg őket a kormányzat. Ennek a cikknek nem tárgya Donald Trump közösségi média üzeneteinek elemzése, de nem is a véleményszabadságról van most szó, hanem arról a jelenségről, hogy magáncégek nyíltan vagy burkoltan erősebbek, mint a kormányzatok.
A mostani válságból kivezető útra több lehetséges forgatókönyv is van , és ezek közül néhányat nem szeretnék saját bőrömön megtapasztalni. Megrögzött demokrataként és örök pedagógusként hiszek abban, hogy sikeres megoldásokat nem csak elnyomó politikai rendszerek tudnak nyújtani, és hogy ebben kulcs a valódi részvétel és az emberek felvilágosítása, a tanulás. Valószínűleg nem tartható fenn a demokrácia európai modellje, amely gyakorlatilag semmilyen állampolgári részvételt nem tesz lehetővé két választás között, bár elgondolkodtató az is, hogy érdemes-e azt fenntartani.
Sok kérdés merül fel annak fényében, hogy magukat felvilágosultnak tartó és a közvéleményt befolyásolni képes emberek is mennyire könnyen bedőltek a pániksajtó kontextusból kiragadott és szenzációként tálalt híreinek. Vajon a demokrácia indiai típusú, a mindennapi aktivizmust is magában foglaló útja lesz a megoldás? Esetleg nyíltan is vállalatok fogják irányítani a világunkat? Végülis ők sem különböznek túl sokban a kormányoktól, függnek a részvényeseiktől, és a kisembernek igen kevés rálátása, ráhatása van arra, amit tesznek.
Ha a kormányoknak nem sikerült ötven év alatt megoldást találni a növekedés problémáira, talán már nem igaz Churchill híres mondása a parlamenti demokráciáról, mint legkevésbé rossz államformáról? Nem látok a jövőbe, de nem szeretném, ha az életemet befolyásoló döntéseket egydimenziósan gondolkodó emberek hoznák meg. Viszont a hatalmon lévők erről tettek tanúbizonyságot. Azt sem szeretném, ha a normalitásba azon az áron térnénk vissza, hogy szélsőjobboldali – , ám modern libertariánus politikát, valódi állampolgári szabadságjogokat hirdető – pártok kerülnének hatalomra.
Az elmúlt hónapokban nagy félelemmel figyeltem, hogy a többdimenziós gondolkodás jeleit csak olyan poltikai formációk mutatták, mint a magyar Mi Hazánk, a holland Forum for Democracy, a Brexitet okozó Nigel Farage nevéhez köthető brit Reform UK vagy a lengyel Konföderáció. Persze leginkább azt szeretném, ha szabadon dönthetnék, de azt is belátom, ma az emberek nagy része (még?) nem alkalmas arra, hogy teljes szabadságot kapjon, hiszen a kritikai gondolkodás képességének híján rettenetesen könnyen befolyásolható. Abban viszont biztos vagyok, hogy a mostani, mesterségesen és tudatosan előidézett, ám azóta valószínűleg elszabadult gazdasági krízis: lehetőség is. Lehetőség a növekedés politikájának újragondolására és helyettesítésére. Lehetőség egy valamivel kevésbé polarizált világ létrehozására. De ehhez felelős vezetőkre van szükség, akár parlamenti demokráciában, akár a cégek világában kiválasztódóakra. Én magam legfeljebb azt merném megmondani, hogy az oktatásban ehhez mire lenne szükség.
Felhasznált irodalom:
Limits to Growth – The Club of Rome https://www.clubofrome.org/publication/the-limits-to-growth/
Growing Pains – https://grist.org/politics/post-covid-should-countries-rethink-their-obsession-with-economic-growth/
Limits to Growth: The 30-year Update https://www.amazon.com/Limits-Growth-Donella-H-Meadows/dp/193149858X
Mega-rich recoup COVID losses in record time https://www.oxfam.org/en/press-releases/mega-rich-recoup-covid-losses-record-time-yet-billions-will-live-poverty-least
Limits to Growth and the Covid epidemic https://www.chelseagreen.com/2020/limits-to-growth-covid-epidemic/
Collision Course https://mitpress.mit.edu/contributors/kerryn-higgs
India and its Neighburs http://southasia.ucla.edu/