Cso Namdzsu: Született 1982-ben (részlet)

Kim Dzsijong 33 éves. Három éve megházasodott, tavaly született egy kislánya. A három évvel idősebb férjével, Csong Dehjonnal és kislányával, Csong Dzsivonnal együtt élnek egy külvárosi tömbház 158 négyzetméteres bérlakásában. Csong Dehjon egy IT-érdekeltségű középvállalkozásnál dolgozik, Kim Dzsijong egy kis PR-ügynökségnél vállalt állást, de a szülés után abbahagyta a munkát. Csong Dehjon jóval éjfél után jár haza a munkából, és hétvégén is előfordul, hogy egész nap dolgozik. A férfi családja Puszánban lakik, Kim Dzsijong szülei pedig saját éttermet vezetnek, ezért nem tud neki senki segíteni a gyermeknevelésben. A kislány épphogy egyéves lett a múlt nyáron, amikor elkezdte az épületen belüli, első emeleti magánbölcsődében tölteni a délelőttjeit.

Kim Dzsijong különös tüneteire először szeptember 8-án figyeltek fel. A férje azért emlékszik ennyire pontosan a dátumra, mert aznap volt a hőmérsékletesés első napja, amikor harmat lepi el a földet. Csong Dehjon épp pirítóst és tejet reggelizett, amikor a felesége váratlanul kinyitotta az ajtót, hogy kimenjen a teraszra. A nap vakítóan sütött, mégis az ajtón át borzongató hűvös levegő szállt az ebédlőasztalig. Kim Dzsijong megrázta a vállát, majd leült az asztalhoz.

– Azon gondolkoztam, milyen szokatlan hideg van, és lám, ma van a hőmérsékletesés első napja. Az aranyló rizsföldet ragyogó fehér harmat fedi.

Csong Dehjon elnevette magát, amikor meghallotta, hogy a felesége úgy beszél, mint egy öregasszony.
– Drágám, mi van veled? Teljesen úgy beszélsz, mint az anyád.
– Most már mindig vigyél magaddal kabátot, Csong fiam. A reggelek és az esték is olyan hűvösek.
A férfi még ekkor is azt hitte, hogy a felesége csak viccel. Az a rezzenés, ami az anyósa jobb szeme sarkában villan minden alkalommal, amikor szívességet kér, és ahogy Csong fiamnak szólította őt, a szavakat jól elnyújtva, annyira hasonlított rá. Az utóbbi időben, amikor a felesége kimerült a gyerekgondozástól, csak üres fejjel bámulta az eget, vagy zenehallgatás közben elkezdtek potyogni a könnyei. Kim Dzsijong régen vidám nő volt, rengeteget nevetett, és kiválóan tudta utánozni a tévében fellépő humoristákat, amivel mindig megnevettette a férjét. Csong Dehjon nem tulajdonított nagy jelentőséget ennek az esetnek, megölelte a feleségét, majd elindult dolgozni.

Aznap este, amikor a férfi hazaért a munkából, látta, ahogy a nő és a kislánya együtt alszik. Mindketten szopták az ujjukat. Csong Dehjon aranyosnak találta a jelenetet, ugyanakkor el is borzadt tőle. Egy picit még nézte őket, majd megfogta felesége karját és kihúzta az ujját a szájából. Kim Dzsijong, mint egy kisbaba, picit kidugta a nyelvét, cuppogott, majd visszaaludt.

Néhány nap múlva a nő Csha Szüngjonnak képzelte magát, aki az iskolai klubtársa volt, és aki tavaly elhunyt. Csha Szüngjon és Csong Dehjon évfolyamtársak voltak, Kim Dzsijong három évvel fiatalabb tőlük. Egy egyetemre jártak, egy klubba, mégis Kim Dzsijong és Csong Dehjon az egyetemi éveik alatt egyszer sem találkozott. A férfi szerette volna a főiskola után folytatni a tanulmányait, de gondoskodnia kellett az otthonáról, így fel kellett adnia a továbbtanulásról szőtt álmát. Miután befejezte a harmadik tanévet, késve bevonult a katonaságba, majd miután leszerelt, egy évig szüneteltette a tanulmányait, hazament Puszánba és diákmunkát vállalt. Ez idő alatt Dzsijongot felvették az egyetemre, majd elkezdett tevékenykedni a hegymászó klubban is.

Csha Szüngjon nagyon jól kijött a lány csoporttársaival. Kim Dzsijonggal a leginkább, ugyanis a hegymászás utálata összekötötte őket. Összebarátkoztak, és még akkor is gyakran összefutottak, amikor Csha Szüngjon már lediplomázott. Csong Dehjon és Kim Dzsijong először Szüngjon esküvőjén találkozott. Csha Szüngjon a második gyermeke szülése közben magzatvíz-embóliában halt meg. Kim Dzsijong mielőtt hallott volna Csha Szüngjon haláláról, már akkor is erős szülés utáni depresszióban szenvedett, a hír azonban olyan mértékben sokkolta, hogy már nem tudta rendesen élni a hétköznapi életét sem.

Letették aludni Dzsivont, majd hosszú idő óta először a férj és feleség leülhetett egymással meginni egy-egy pohár sört. Egy doboz sör már majdnem teljesen kiürült, amikor Kim Dzsijong hirtelen megpaskolta a férje vállát.

– Dehjon. Mostanában a feleséged nehéz időkön megy keresztül. A teste a szülés óta gyógyul, de a lelke darabokban. Amilyen gyakran csak teheted, mondd el neki: „Nagyszerűen csinálod!” „Kitartóan küzdesz!” „Büszke vagyok rád!”

– Ez már megint miféle testen kívüli élmény? A fenébe, jól van. Jól csinálod, drágám. Kitartóan küzdöttél, köszönöm! Szeretlek!

Csong Dehjon aranyosan és gyengéden meg akarta csípni a felesége pofiját, de ő komoly tekintettel ellökte a kezét.

– Úgy nézek ki, mint a húszéves Csha Szüngjon, aki a nyár közepén, remegő térdekkel szerelmet vallott neked?

Csong Dehjon hirtelen lefagyott. Húsz évvel ezelőtt történt. Nyár közepén, dél körül lehetett, a napfény rettentően égetett. Egy tenyérnyi iskolaudvar kellős közepén álltak. Nem emlékezett rá, hogy került oda, de véletlenül összetalálkozott Csha Szüngjonnal. A lány váratlanul bevallotta, hogy kedveli őt. Izzadt, remegtek az ajkai, dadogott, ahogy azt mondta, tetszel nekem. Ahogy Csong Dehjon kínos tekintettel nézett rá, azonnal tudta, hogy az érzés nem kölcsönös.

– Á, szóval te nem úgy érzel, mint én. Megértettem. Tégy úgy, mintha nem is mondtam volna semmit. Mintha a mai nap meg sem történt volna. Én úgy viselkedem majd, mint korábban – mondta, majd elvonult a téren át.

Csha Szüngjon ezek után tényleg olyan nyugodtan viselkedett, mintha mi sem történt volna. Csong Dehjon már kezdte úgy érezni, hogy biztos hőgutát kapott és délibábot látott aznap. Végül teljesen el is felejtette. Mindezt most a felesége hozta fel. Egy olyan dolgot, ami nem kevesebb mint húsz éve történt egy napsütéses délutánon, két ember között, akik egyáltalán tudhattak erről.

– Dzsijong…

A férfi torkán akadt a szó. Csong Dehjon még háromszor szólította feleségét.

– Na, jól van. Már mindenki tudja, hogy jó férj vagy. Ne szólongasd már tovább Dzsijongot. Te kölyök.

Te kölyök. Csha Szüngjon szavajárása volt ez mindig, amikor részeg volt. A férfi agya lezsibbadt, úgy érezte, hogy minden hajszála égnek áll. Nyugalmat erőltetett magára, és csak ismételgette a feleségének, hogy ne szórakozzon már vele. Kim Dzsijong otthagyott az asztalon minden üres sörösdobozt, majd visszafeküdt a kislánya mellé fogmosás nélkül. A nő azonnal kiütötte magát. Dehjon kivett a hűtőből még egy sört, és egyszerre lehúzta. Vajon csak viccelt? Leitta magát? Vagy a tévé iránti megszállottsága hozta ezt elő belőle?

Másnap reggel, amikor Kim Dzsijong felébredt, erősen dörzsölte a homlokát, és úgy tűnt, semmire sem emlékszik a múlt éjszakából. A férje azzal nyugtatta magát, hogy a felesége csak részeg volt. Mégis többször megborzongott, miközben azon merengett, vajon létezik-e egyáltalán, hogy ilyen hatása legyen az alkoholnak. De az igazság az, hogy ő maga sem hitte el, hogy részegség miatt történt volna a tegnapi. Hiszen a felesége egy doboz sörnél nem ivott többet.

A furcsa, zavaró dolgok ezek után is előbukkantak. Üzeneteket írt, olyan aranyos emotikonokkal teletűzdelve, amit egyébként sosem használt. Csontlevest és csabcsetésztát főzött, amiket korábban soha nem készített, de még csak nem is szerette ezeket az ételeket. Csong Dehjon sokszor úgy érezte, egy ismeretlen nővel él együtt. A feleségével két éven át lángoló szerelmi kapcsolatuk volt, majd utána három évig együtt éltek. Olyan sokat beszélgettek, mint ahány esőcsepp lehull, és olyan gyengéden simogatták egymást, mint ahogyan a hópehely szállingózik. Majd a felesége megszülte a gyönyörű kislányukat, aki mindkettőjük tulajdonságait örökölte, de a mostani nő többé már nem volt ugyanaz, mint régen.

Közeledett az aratóünnep, a Csuszok napja. Ekkor történt a következő eset, amikor Csong Dehjon családjához ellátogattak. A férfi szabadságot vett ki péntekre, majd feleségével és kislányával együtt reggel hétkor elindultak a szülei házába, s közel öt óra alatt meg is érkeztek. Ott aztán elfogyasztottak egy ebédet a szülőkkel, majd Csong Dehjon ledőlt aludni, hogy kipihenje a hosszú vezetés fáradalmait. Korábban, amikor hosszabb útra mentek, mindig váltogatták egymást a vezetésben, de amióta a kislányuk megszületett, Dehjon teljesen átvállalta a feladatot. A kislányuk mindig idegesen nyöszörgött és sírt, ha hosszú időre egy fülledt, fojtogató autóba kényszerítették, és csak a felesége tudta elterelni a figyelmét azzal, hogy falatkákat adogatott neki, meg bohóckodott, hogy lenyugtassa őt.

Kim Dzsijong elvégezte az ebéd utáni mosogatást, megivott egy csésze kávét, egy pillanatra lepihent, majd elindult az anyósával a piacra beszerezni az ünnepi ebéd hozzávalóit. Este a két nő beáztatta a marha lábszárcsontot, bepácolta a marhabordát, előkészítette a zöldségeket. A feldarabolás után a zöldségek egy részét ízesítették, a többit a hűtőbe tették. A zöldségpalacsintához és az olajban sült ételekhez megmosták, majd elrendezték a zöldségeket, a halat és a tengeri herkentyűket, a vacsorához megfőzték az ételt, ettek és végül letakarították az asztalt.

Másnap Kim Dzsijong és az anyósa reggeltől estig zöldségpalacsintát és bundázott ételeket sütött, kalbi marhabordát forralt, töltött rizssüteményt készített és mindeközben rizst is főzött. A családtagok beszélgettek, nevetgéltek, miközben jóízűen fogyasztották az épp csak elkészült ételeket. A vidám, társaságkedvelő Dzsivon aggályok nélkül ölelgette magához a nagyszüleit, miközben az ő édes kisbabájával bohóckodott, a nagyszülők pedig még inkább elhalmozták őt a szeretetükkel.

A következő nap elérkezett Csuszok napja. Csong Dehjon szöuli unokatestvére készítette elő az ünnepi rítust, Dehjon családja éppen ezért nyugodtan tölthette az ünnepeket. Mindenki későig aludt, a tegnap este elkészített ételekből kellemesen megreggelizett, majd rögtön az étkezés után megérkezett Csong Dehjon húga, Csong Szuhjon is a családjával. Két évvel volt fiatalabb a bátyjánál, egy évvel idősebb Kim Dzsijongnál. Puszánban élt a két fiával és férjével, akinek szülei egy városban laktak velük. Nagycsalád lévén minden ünnep sok stresszt hozott magával, az étel elkészítése és a vendégek szórakoztatása miatt. Amint Dehjon húga megérkezett a családi házhoz, azonnal lepihent, addig Kim Dzsijong és anyósa végig a konyhában tüsténkedett, tarógyökérlevest készítettek a hosszú ideje forralt marha lábszárléből, rizst főztek, halat grilleztek és zöldséget ízesítettek, majd megterítették az asztalt.

Miután letakarították az asztalt, Csong Szuhjon elővette a színes kisruhát, a tütüt, a hajcsatot és a csipkeharisnyát, amit Dzsivonnak szánt. Az unokahúga hajába tűzte a hajcsatot, ráadta a harisnyát, és közben azon gondolkodott, mennyire örülne, ha kislánya született volna, mert a fiúkat nem tudja szépítgetni. Ez idő alatt Kim Dzsijong meghámozott pár almát és körtét, de mivel mindenki hasa tele volt már, szinte hozzá sem nyúltak. Amikor a félhold alakú rizssüteményt kihozta, csak Csong Szuhjon vett belőle egyet.
– Anyu, ezt itthon készítettétek?
– Igen, itthon.
– Jaj, mondtam, hogy ne kínlódjatok az étellel. Már akartam erről veled beszélni, hogy a csontlevest se főzzétek. A zöldségpalacsintából is vegyetek egy keveset, a rizssütit meg rizses házból vegyétek. Minek csináltok ennyi ételt, ha még csak nem is tartunk ünnepi szertartást? Anyu, te is idősebb vagy már, kifáradsz ebben, meg Dzsijong is.
Egy pillanatra édesanyja tekintetéről szomorúságot lehetett leolvasni.
– Miért lenne fáradság a saját családom etetése? Olyan izgalmas minden ünnep, amikor a család együtt tölti az időt, ételt készítünk és eszünk – mondta, majd váratlanul Kim Dzsijong felé fordult. – Mondd, te rosszul érezted magad?

A nő ekkor kicsit elpirult, arckifejezése ellágyult, a szemében melegség fénylett. Csong Dehjonnak rossz előérzete támadt. De még mielőtt témát válthatott volna, vagy elvonhatta volna onnan a feleségét, a nő már válaszolt.

– Ugyan már, anyósom. Az igazság az, hogy a mi kis Dzsijongunk ágynak esik a kimerültségtől minden ünnep után.

Egy másodpercre mindenki elfelejtett még levegőt venni is. Úgy érezték magukat, mintha egy hatalmas jéghideg gleccser tetején ülnének. Kim Dzsijong egy hosszabb lélegzetvételnyi szünetet tartott, majd kifújta a levegőt, ami fehér ködként foszlott szerte.
– Dzsi… Dzsivonnak nem kellene pelenkát cserélni?
Dehjon megragadta feleségét és próbálta elhúzni onnan, de a nő kirántotta a kezét férje szorításából.

– Csong fiam. Te sem vagy különb. Minden alkalommal, amikor ünnep vagy hosszú hétvége van, mentek Puszánba anyádhoz. Hozzánk meg épphogy ideértek, már indultok is. Ez alkalommal kicsit korábban gyertek majd.

Dzsijong jobb szeme újra megrándult. Csong Szuhjon kisfia, aki eddig a fotelben viccelődött az öccsével, leesett és könnyekben tört ki, de senki nem tudott megmozdulni és odamenni, hogy megnyugtassa. Ahogy a gyermek körülnézett, és látta a családtagok meghökkent tekintetét, azonnal abbahagyta a sírást. Csong Dehjon apja ekkor kifakadt.

– Lányom. Mégis mi ez a képtelenség? Nem tisztelsz minket, idősöket? Egy évben csak néhányszor adatik meg nekem, hogy mindkét gyermekemet láthatom, és együtt lehet a család. Neked talán ennyire kellemetlen velünk tölteni az ünnepeket? Válaszolj!

– Apa, semmi ilyesmiről nincs szó! – Dehjon azonnal közbeszólt, de fogalma sem volt, hogy is tudná megmagyarázni mindezt. Ekkor Kim Dzsijong eltolta és nyugodt hangon válaszolt.

– Nászuram, már ne is haragudjon, de kérdeznék valamit. Csak magának van családja? Nekem is van családom. Az én három gyermekemet nem látom az ünnepeken kívül. Manapság minden fiatal ilyen. Ha a maga lánya is hazamegy, az enyémnek hozzám kellene jönnie!
Csong Dehjon végül befogta Dzsijong száját, és úgy húzta ki a szobából.

– A feleségem beteg, apa. Komolyan. Mostanában eléggé beteg a drágám. Később elmagyarázok mindent – mondta a férfi, majd minden ruhájukat hátrahagyva, beszálltak a kocsiba.

A férfi a kormányba temette az arcát, megsemmisülve. Míg ő magában gyötrődött, addig a felesége, mintha mi sem történt volna, énekelgetett a kislányának. A nagyszülők nem jöttek ki elbúcsúzni, a húga viszont összepakolta a bent maradt holmikat, és kivitte a bátyjának.

– Dzsijongnak igaza van, bátyó. Nagyon közömbösen viselkedtünk velük. Ha lehet, ne veszekedjetek, ne legyél rá dühös. Feltétlenül mondd meg neki, hogy sajnáljuk és köszönünk mindent. Rendben?

– Indulunk. Kérlek, beszélj apával – mondta a férfi, és nem haragudott, inkább zsongott a feje, zavart volt és félt.

Először konzultált egy pszichiáterrel a felesége állapotáról és a lehetséges gyógymódokról. Dzsijong nem volt a betegsége tudatában, így először azt állapították meg, hogy nem alszik jól, és ezért jöttek elő ezek a gondjai. Dzsijong megköszönte a férjének, tudta, hogy valóban maga alatt van mostanában és gyengének érzi magát, de ez biztosan a gyermeknevelése miatti depresszió következménye lehet.

Fordította: Németh Nikoletta
Szaklektor: Nam Sunmi

Cso Namdzsu: Született 1982-ben
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2020