Gábor György
>Van ez a pillangóeffektus (butterfly effect), avagy pillangóhatás-elmélet. Csak azért jutott az eszembe, mert üzenném Koltai Lajosnak, aki – mint köztudott – családi okok miatt szűkszavúan csak annyit mondott, hogy ő a Színház- és Filmművészeti Egyetem körüli konfliktusban nem vett részt egyik oldalon sem, nem akar most sem véleményt formálni, őt azért kérték fel, hogy átadja a hallgatóknak azt a több évtizedes tapasztalatot, emberséget, amit több mint 70 film elkészítése során szerzett, szóval azt üzenném az embersége átadására készülő Koltai Lajosnak, jobb, ha tisztában van azzal, hogy maga is hozzájárult a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem szétveréséhez és meggyalázásához, úgy bizony, nem csak az SZFE megbecstelenítéséhez. Miként mindazok, akik politikai alapon dúlták szét az SZTE-t és a PTE-t, hozzájárulnak ahhoz, ahogy majd néhány év múlva rájuk tekintenek saját gyermekeik és unokáik, s ahhoz is, amiben részük lesz, feltéve persze, hogy mikroorganizmus méretű lelkiismeretükből egyáltalán marad még addigra valami.

Sokaknak lesz részük ebben a pillangóhatásban.
Nem irigylem őket.