Magyar fejlesztésű gyógyszerrel kisérleteznek a koronavírus ellen

Posted by
December végén kezdték tesztelni hörcsögökön azt a koronavírus elleni gyógyszert, amelyet egy négytagú magyar konzorcium fejleszt. Kacskovics Imre immunológus, a konzorcium vezetője, az ELTE Természettudományi Karának dékánja az InfoRádió Arénájában elmondta: sikeresek voltak az első vizsgálatok, tehát az állatokon már hatékony a magyar fejlesztésű Covid-gyógyszer.
– Tavaly júliusban sikerült a sejttenyészeten először kimutatnunk, igazolnunk ennek a hatóanyagnak a védőhatását. A múlt hónapban, december végén egészen pontosan, sikerült hörcsögökön is – tehát állatkísérletben – igazolnunk a fehérjealapú készítmény sikerességét. A vizsgálat azt mutatta, hogy sikerült megakadályoznunk a hörcsögök fertőzését, illetve a súlyos betegségüket ezzel a hatóanyaggal – fogalmazott konzorcium vezetője, hozzátéve, hogy reményeik szerint tudnak egyszerűsíteni és gyorsítani az állatkísérleten. Mint mondta, ha minden úgy sikerül, ahogy eltervezték, akkor ősszel a klinikai vizsgálat, azaz az embereken való tesztelés is elindulhat.
2022 elejére még nem lehet gyógyszer, de az is nagy előrelépés, hogy tesztelni tudják a hatásosságát – természetesen abban a reményben, hogy hat a készítmény – mondta az immunológus. Hozzátette: a vírus úgy mutálódott, úgy változott, hogy megtanulta, egyszerűen hozzáidomult az emberek bizonyos sejtjeinek felszínén lévő fehérjemolekuláihoz. Egész konkrétan az úgynevezett ACE2-molekulához, amely egyébként a vérnyomás szabályozásban játszik szerepet. Ehhez idomult hozzá a vírus, és mint „kulcs a zárban” illeszkedik ehhez a fehérjemolekulához a sejt felszínén. 
Közel kétezer gyógyszer között bukkantak egy vírus ellen is hatásos kemoterápiás szerre. A lényege, hogy ezt a zárat, ezt a receptort szintetikus módon állítja elő nagy mennyiségben, s ezt fecskendezzük be a megvédendő személy vérébe. A vírus gyakorlatilag „becsapódik” (ha szabad ilyen csúnyán fogalmazni), és nem a sejtfelszíni receptort fogja megkötni, s nem a sejtet fogja megfertőzni, hanem a sokkal nagyobb számban ott lévő, mesterségesen bejuttatott zárhoz fog kapcsolódni, mint egy csali. Ezzel gyakorlatilag semlegesíteni tudjuk magát a vírust. Ezt követően a vírus nem fogja tudni a sejteket megfertőzni, és nem fog tudni betegséget okozni. Vagyis valójában azt a molekulát állítjuk elő szintetikusan, amit a sejtek termelnek, s amely egy behatolási kapu, egy zár a koronavírus szempontjából – hangsúlyozta Kacskovics Imre. Mint mondta, a készítmény nemcsak megakadályozza a súlyos betegség kialakulását a koronavírusos személyekben, de meg is előzi a fertőzés kialakulását. Így a gyógyszer azoknál is alkalmazható lesz, akiknél például valamilyen gyógykezelés miatt a védőoltás nem vált ki megfelelő immunitást. Kacskovics Imre szerint a készítmény törzskönyvezését hamarosan elindítják az Európai Gyógyszerügynökségnél, ebben egy brit szakértő is segédkezni fog, akinek nemrégiben törzskönyvezték egy vakcináját. 
Az index.hu információja