>Varga Judit államtitkár asszony öt darab budapesti ingatlant vásárolt.
Nem egyet, nem kettőt; ötöt.
Tette mindezt 200 millió forint értékben.
Sajnos olyan rendszerben élünk, ahol egy magyar ember erre már nem igazán kapja fel a fejét, mert egyszerűen megszokta. Megszokta az urizálást, az arcátlanul nagy vagyonnal rendelkező Fideszes képviselőket és haverokat, és megszokta azt, hogy mindezt már meg sem próbálják leplezni.
De egy valami most nekünk is új; a válság, amelyet a koronavírus-járvány okoz. Az a válság, amelyben ezrek és ezrek váltak munkanélkülivé, és elképesztően sok ember vált fizetésképtelenné. Amelyben tömegeknek vált lehetetlenné az élete, tömegek élnek meg vállalhatatlanul kevés pénzből, és tömegek várják szinte epekedve a legalább kicsit is érdemlegesnek mondható kormányzati segítséget; de mindhiába.
És egy ilyen időszakban azon kormánypártiak, akik elvileg ezen emberek képviseletéért ülnek bent a Parlamentben, a szégyenérzet legapróbb morzsája nélkül nyaralás címszó alatt luxusjahtoznak, meg 200 millió forintért vásárolnak majdnem fél tucat ingatlant!
Hát kedves kormánypárti képviselőtársaim! Én értem, hogy Önöknek az életszínvonalukat nem igazán nyirbálta meg a járvány, de ha már 10 év alatt nem ment, legalább most próbáljanak már meg kevésbé arcátlan módon urizálni, mutatva ezzel minimális empátiát azon emberek felé, akik nem tudják, miből tartják fent magukat, vagy éppen a családjukat ebben az időszakban! Hovatovább; azon emberek felé, akiket elvileg Önök képviselnek!

Öt ingatlan 200 millióért
Dr. Gyüre Csaba