Palkovics figyelmébe

Posted by
Horváth G. György
>Nekem úgy tűnik, kevés figyelmet kapott. Palkovics László vagy hazudik, vagy elfelejtettek szólni neki, hogy a kuratóriumok a fenntartói jogok mellé megkapták az un. alapítói jogokat is, ami alapján az SZFE esetében Vidnyánszky egyből átírta az SZMSZ-t, teljesen kiherélve a szenátus jogkörét.
“A szerződésekből egyértelműen kiderül, hogy a szenátusnak, az egyetemi oktatóknak ugyanolyan jogosultságai vannak, mint eddig, csak a fenntartói funkció változott meg. Néhányan utóbbit összekeverik az autonómiával. Az autonómiája legfeljebb akkor csorbulhatna egy intézménynek, ha hozzányúlnánk az alaptörvényhez, az viszont változatlan formában garantálja az önállóságot. Az igazi kérdés az, hogy ki legyen inkább a fenntartó, a miniszter személyében egy állami szereplő, vagy az adott egyetemért dolgozó kuratórium. A rendszerbe minden szükséges garanciát beépítettünk,
az átadott vagyont kizárólag felsőoktatási célra lehet használni.
Az egyetemek működése sokkal egyszerűbb lesz azzal, nem kötik őket az államháztartás nehézkes gazdálkodási szabályai.” (Mandiner)