Mondj igazat!

Posted by

Lana meséi

>Bolondországban élt egy király. Még nem volt öreg, de kissé feledékeny volt. Kissé? Na jó, maradjunk ennyiben. Az a lényeg, hogy mindig elfelejtette, mit is mondott korábban.. Csodák csodája, pár nap, pár hét, pár év múlva annak pont az ellenkezőjét vallotta.
Egyszer az jött ki a tekintetes száján, neki minden élet számít, aztán az emberek mégis temetésre jártak. Azt is mondta, boldog karácsonyt, ám mégsem lett boldog sem a kis-, sem a nagy Karácsony. Ja és régen valami olyanfélét is mondott, hogy hajrá bolondok, de a bolondok nem igen szerettek mozogni, s nem nagyon hagyták magukat testmozgásra lelkesíteni, csak otthon ültek a kényelmes karosszékekben. Ezért is voltak ugye bolondok.
Ó, ne felejtsem, régen, nagyon régen, ez a jó király azzal dicsekedett az ő kedves népének, hogy nagyon jó döntést hoztunk -, így bizony, többes számban -, mikor a keleti zsarnokságnak utat mutattunk, s visszatértünk a nyugathoz. Viszont alig telt el pár év és a burkusok és a frankok helyett megint a napkelet bölcseit ölelte keblére.
A jó népe is feledékeny volt, mert mindezt eltűrte és természetesnek vette. Na de ki csodálkozik ezen Bolondországban? Na ugye.
Mondták néha neki, hogy mondj igazat király, de nem hallgatott rájuk, mert ismerte a mondást, mondj igazat, betörik a fejed.
A fenséges király egyre több hibát vétett a kormányzásban, s a viselkedése kezdett nem tetszeni az udvar népének. Eszükbe jutott, egyszer talán még lázadás is kitörhet, ha rájönnek, hogy a bolondok királya tényleg bolond, s azt bizony semmi esetre sem akarták. Nagyon jó volt nekik ez a király, hiszen szórta a pénzt, az udvaroncok olyankor mind-mind a közelében álltak, hogy megtömhessék tarisznyájukat. A király meg mivel elfeledte, hogy tegnap is szórta a pénzt, ma is kiállt és holnap is ki fog állni a palota erkélyére, s elégedetten néz szét szeretett országán és csak úgy, kedvtelésből szórja az aranyakat.
Na, az udvaroncok kitalálták, hogy vissza kéne hozni azt az embert, aki bizony a legeslegjobban tudja segíteni a bolondok királyát, mert tőle aztán senki jobban nem szereti, nem tiszteli az uralkodót.
Ne nevessetek és ne csodálkozzatok gyerekek nem mese ez, ezt a titkot bizony magától a korábban elűzött udvaronctól tudták meg. Azonban az udvarban voltak, ellene és mellette szólók is.
Ez a jóember arra is képes, hogy befejezze a király mondatait, ha valamiért elakadna, mondta az egyik talpnyalonc. S most pont erre van szükség.
Sokan vallották viszont, hogy nem tenne jót az udvarnak. Az egyik szerint valójában képmutató, a másik szívtelennek tartotta, a harmadik veszélyesnek, könyörtelennek. Na és elhangzott a simlis szó is. Erre még a legnagyobb talpnyalók is húzták az orrukat, pedig, róluk is lehetne ezt azt mesélni.
Persze, mondták mások, ha az érdeke úgy kívánja, tud ez a jóember simulékony is lenni. Akár a király lova patája alá is képes befeküdni. Tapossa csak úgy az uraság, ahogy neki jólesik. Megtanulta a leckét, nagy falusi magányában az állatai között.
Ez az ember, állt fel a kamarás, országépítőnek vallja magát, s nekünk pont rá van szükségünk. Így van bizony, magam is úgy gondolom, ha kell feláldozza magát a hazáért. No ez a mondat már a visszahozatal mellett állók számát emelte, de akkor megjött az udvari bolond, a király bizalmasa.
Tudnotok kell urak, ugrálta körbe a nyaloncokat, ebben az esetben olyan hűséges alattvalóról van szó, aki, ha kell, akár a koronát is a fejére teszi.Ennél a mondatnál belépett a király, s mikor meghallotta jó bolondja jóslatát, kiadta a parancsot: máglyát alája.
S az udvaroncok tűzre vetették az udvari bolondot.