Minusz 50 fokban is lehet tüntetni

Posted by

Galina Polonszkaja
(Moszkva)
>“Perm, Vlagyivosztok, Habarovszk – 59 orosz város lakói vonultak utcára. Itt, a moszkvai Puskin-téren már a tüntetés elején elkezdték őrizetbe venni az embereket” – mondta Galina Polonskaya, tudósítónk.Moszkvában tüntetők össze is csaptak a rendőrökkel. Navalnij feleségét, Juliját a Puskin-téren vették őrizetbe, arra hivatkozva, hogy illegális tömegmegmozduláson vett részt. Később szabadon engedték.

“Navalnij sokat tett értünk, és az életét is kockáztatta. Itt az ideje, hogy mi is tegyünk valamit érte, és hogy kifejezzük a véleményünket az orosz igazságszolgáltatásról” – vélekedett egy moszkvai asszony.”Navalnij kinyomozta, kik próbálták őt megölni, és azonosította a tetteseket, az FSZB ügynökeit. A hatóságoknak nyomozást kellett volna indítaniuk, és bíróság elé állítaniuk azokat, akik megmérgezték őt” – vélte egy másik nő. “Ehelyett letartóztatták Navalnijt, ez már a cinizmus netovábbja!” A tüntetéseken több tízezren vettek részt Oroszország legnagyobb, még Európában fekvő nagyvárosaitól a kelet-szibériai Jakutszkig, ahol -50 fokos hideget mértek.

Jövő hétvégén, valamint február 2-án is várhatóak tüntetések, amikor döntenek Navalnij sorsáról. Az ellenzéki politikust január 17-én tartóztatták le, amikor visszatért Moszkvába. Vlagyimir Putyin egyik legelszántabb kritikusát azután szállították több hónapos gyógykezelésre Németországba, hogy megmérgezték. A Kreml tagadja, hogy ügynökei vetettek be ellene idegmérget.
Anna Flori
(Habarovszk)

A szibériai Habarovszkban is utcára vonultak sokan annak ellenére, hogy a rendőrség mindent megtett a szervezkedés leállítására. A megelőző napokban országszerte őrizetbe kerültek az ellenzék minap hazatért vezérének közvetlen munkatársai, akik hatvan városban hirdettek kormányellenes demonstrációt szombatra. Habár azt a biztonsági szervek nem tudták elérni, hogy bizonyos közösségi platformok lépjenek fel az ellenzéki mozgósítás ellen, számos egyetem a hatóságok mellé állt mondván, hogy fegyelmire, de akár kirúgásra is számíthat az a hallgató, aki részt vesz bármely szombati tüntetésen.

Alekszej Navalnij, aki a legismertebb orosz ellenzéki vezető, fél év után tért haza Németországból, ahová megmérgezve, öntudatlan állapotban szállították át Oroszországból augusztusban. Egy berlini klinikán mentették meg az életét. Navalnij állítja, hogy az orosz vezetés akarta megöletni, ennek ellenére nem maradt Németországban. Azt mondta indulása előtt, hogy sosem fordult meg a fejében, hogy emigrációba vonuljon.

Már a repülőtéren letartóztatták, amikor megérkezett Moszkvába január 17-én. Az ügyészség azzal az indokkal akarja korábbi felfüggesztett börtönbüntetését letöltendőre változtatni, hogy az elmúlt hónapokban nem jelentkezett ellenőrzésre, márpedig ez a felfüggesztett börtönbüntetés esetén kötelező bizonyos időközönként. A büntetésvégrehajtás ezért jó előre kilátásba helyezte letartóztatását, amitől Navalnij szerint azt remélték, hogy nem megy haza.
Itt egy video a jekatyerinburgi tüntetésről. “Csak” minusz 18 fok volt itt. Itt látható az ellenzéki felvétel