Antikvárium

Bakács Tibor
>A szalámi lopásom után az erkölcsös média mindenhonnan kirúgott. Nehéz anyagi helyzetbe kerültünk, második feleségem terhes volt, pszichológusi fizetése nem érte el egy szakmunkás jövedelmét, egyébként is megszoktam, hogy pénzt keresek, eltartom a családom. Nem volt jó érzés szerencsétlennek lenni (Simon Weil irása a szerencsétlenekről….), de miután rengeteg könyvem volt otthon, azt gondoltam eladom antikváriumban őket. Ezek a könyvek nevet is kaptak: két Krúdy, egy Szomori, s egy lexikon volt a húsleves gazdagon, egy Spiró és egy Graham Green kiadott egy lecsót. A vége az lett, hogy kb. ezres könyvtáramból maradt pár száz könyv, de éltünk és ettünk.

Valamilyen szinten értek a könyvekhez, ezért egy idő után rákérdeztem az antikváriustól, hogy miért veszi meg tőlem a szar könyveket is? Például a Kocsi története, vagy Passuth László számomra értékelhetetlen volt, de finom Cesar saláta készült belőle. Nézek a szemébe egyenesen, ő halál nyugodtan mondja, hogy „tisztelt Bakács úr, egyszer eljutunk a belső szobába”.

Lefagytam. Ma sem tudom, hogy magától mondta, vagy idézett. Sokat dolgoztam Sándor Pállal – kiváló főnököm volt – s az ő filmjében (Szabadits meg a gonosztól) mondják ki azt a mondatot, hogy kell lenni egy belső ruhatárnak.

Az antikvárius bölcs ember volt, mert egy idő után következett Werbőczy Tripartituma bőrkötésben, német teológia szótár, francia eredeti képregények, első kiadású Balázs Béla, dedikált Tersánszky Józsi Jenő, Kassák kéziratos levél….vagyis sikerült apám életének a gyűjtését fillérekre váltanom.

Eljutottak a belső szobába. Ma sem vagyok szomorú, mert elkövettem azt a „hibát”, hogy olvastam is őket, vagyis a tudás anyag nálam maradt.

Intermezzo: kétszer irtam diplomát és egyszer doktorit mások helyett pénzért. A legjobb néger munka volt. Amikor kifizették, mindig mondtam őszintén, hogy: köszönöm a pénzt, s azt is meg kell mondanom, hogy a tudás anyag nálam marad.

Figyeltem magam titokban, vajon milyen érzelmi kötődésem van ehhez a könyvekhez? Nem voltam sznob, laza punknak hittem magam, vagyis megránditottam a vállam, ennyi. De egyszer elsirtam magam az antikváriumban. Pakoltam ki a könyveket, s amikor Lázár Ervin: Berzsián és didekit raktam ki, eleredtek a könnyeim. (Lázás Ervint világszinvonalú irónak tartom.)

Persze, újra megvettem őket, a fiaim vágják a Négyszögletű kerek erdőt vagy a Gyere haza Mikkamakkát, sőt, amikor bejött a Covid, még folytattam is meselevelekben, hogy ne szakadjak el a fiaimtól.

Belső ruhatáramban már alig vannak értékes darabok, de igaz, amit Jézus mond, értelmetlen ezen a földön kincseket gyűjteni. Mindegy az, hogy pénzről, tárgyakról van szó. Különben is, a könyveket halálra itélte a Mátrix, csak abban reménykedem, hogy a fiaimat, lányaimat már jó előre megfertőztem, hogy a Gutenberg Galaxishoz tartozzanak életük végéig.