Minusz 8 fok

Posted by
Egy kis reggeli zene, nem nagyképűnek szánt univerzális hozzáállási tanácsokkal kombinálva
Egy pár perccel ezelőtti beszélgetést másolok ide. A Kinizsi Százas zárt csoportján belül, köztem és egy úriember között. (A Kinizsi Százas egy száz kilométeres gyalogtúra a Pilisben és Gerecsében, minden év május utolsó hétvégéjén szokták tartani, tavaly elmaradt, idén erősen kétséges.)
Az alapkérdés ez volt, amit egy reménybeli túratárs tett fel, erre válaszolt valaki, arra meg én: “Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni. Aki az Alföldön él hogy készüljön fel?”
– Szerintem! az Alföld lazán megteszi. Gyűjts kilométereket. Illetve, tedd ki magad különböző impulzusoknak. Például elmész most nagyon hidegben kirándulni egy 20-ast. Máskor pedig kora reggel még sötétben. Ha szakad az eső ne fogd vissza magad. Ha éppen otthon vagy és ráérsz már mehet is a túra. A szervezetet hasznos a szélsőségekhez szoktatni. Esélyes, hogy egy 100-as alatt is lesz belőlük bőven. Én úgy gondolom, hogy inkább lelki edzettség kérdése, mintsem kiváló fizikális adottságé.(X, innét jövök én is bele)
– Úgy, hogy a Kinizsi reggelén töröld azt az opciót, hogy nem mész végig. A többi rizsa. Én napi átlagban megyek 15 km-t, 2019-ben volt olyan hét, hogy 30-at mentem, plusz edzés, az mégis megviselt. 10 évvel előtte a töredéke volt, és nem.
– Ilyen nekem is volt, hogy abban az időszakban, amikor rengeteget edzettem, készültem minden túrám nehezebben ment, mint amikor kevesebb energiát és időt öltem bele. Én úgy vettem észre, hogy nem szabad túlkomplikálni az egészet. Emlékszem egyszer egy túra rajtjánál beálltam két lány mögé, akik, már a regisztrációs asztalnál azt tárgyalták, hogy miért nem fognak tudni végigmenni. A másik teljesen igaz. Nincsen opció, hogy nem mész végig. Ha csak egy kicsit is magad előtt lengeted ezt a lehetőséget, az első mélypont után már buszozol haza a legközelebbi állomásról.
– És csak etapokat szabad előre gondolkodni. Nálam Dorog, aztán Bajót, aztán a vértestolnai műút, aztán már vége. Vannak ugyan hozzárendelt idők, de az se sokat számít. Tavalyelőtt ott ültünk Mogyorósbányán a kocsmában, azokkal, akikkel negyed 8 körül indultam, este kilenckor, és röhögtünk. Mást nemigen lehetett, tekintve, hogy három órával előbb ott kellett volna lenni. Aztán az utolsó 20 km-t minden mindegy alapon végigfutottam, ebből ugye nyolc és fél hegynek felfelé, soha életemben nem futottam ennyit, még megközelítőleg sem, és másfél órával előbb beértem. Tulajdonképpen egész kellemes volt Bajig végigmenni mindenki mellett, aki az utolsó öt órában elém került 🙂
– Az etapokban is teljesen egyetértek. Én is állomástól, állomásig haladok. A futás része is stimmel:)) Cimborámmal, akivel a legtöbb hosszútávú túrát közösen teljesítjük, gyakran iktatunk be futós/kocogós szakaszokat. A lejtőket például kivétel nélkül lazán futjuk/kocogjuk. Kevésbé fárad el a láb és az izom, ha nem araszolgatunk lefelé, miközben a súlyunkat visszatartjuk. Mi kitűztünk magunk elé egy célt (szimplán a motívációnkat tartja fenn és ad egy plusz ízt az egésznek), hogy ha valakit egyszer már lekőröztünk, elhagytunk ne engedjük, hogy elénk kerüljön. Persze ez nem mindig valósul meg, így kialakul egy kellemes, egészséges verseny is a túra alatt. Minden esetre motivál minket 🙂
– De még van valami amire ilyenkor gondolni szoktam. Meg olyankor, amikor pl. az Allee Life 1-ben nem figyeltem, hogy a lábtolón levő súlyok egy része az a lábtolón van és nem az állványon, és így 300 kg volt a 200 helyett, na, ebből megcsinálsz egyben százat, az már kellemes alapozás. Meg is csináltam, noha nem értettem, miért megy ilyen nyögvenyelősen. Jó, és 63 éves voltam, ez is tavalyelőtt, most ugye nincs konditerem. Na, amikor ezek vannak, meg az újabb kényszerek, amit kihívásnak szépítenek, akkor jut eszembe a vicc. Azt mondja a hajcsár a gályaraboknak: van egy jó és egy rossz hírem. Melyiket mondjam először? A jót! Most mindenki kap soron kívül egy adag rumot. És mi a rossz? A kapitány vizisíelni akar. Na, megyek dolgomra, jó eztazt.
Eddig, aztán tényleg csinálom a dolgom, legalábbis megpróbálom, ameddig nem kezdik el itt a fúrást lent, a titokszobában. (Egy földszinti lakásféle, vagy üzlet, vagy iroda, az utcára néz, állandóan le van húzva a roló, fény be nem jut egy deka se, és, hát nem akadnék össze azokkal az emberekkel éjszaka másutt, akiket néha előtte szoktam látni, nagy ritkán. Most felújítják. Zuhanyzó van benne, onnét tudom, hogy most be lehet látni. Nekem egyből a Ljubljanka kivégzőszobája jutott eszembe, meg Blohin ezredes, a főhóhér, a csempézett, enyhén lejtő padló és a vércsatorna.)
Na akkor, kedveseim, good morning, mindössze mínusz nyolc fok van, kellemes sétaidő lesz ma is, élvezzék, én is élvezni fogom. És hogy ez se maradjon vicc nélkül: a júliusi hőségben arat a székely és a fia. A fiú felsóhajt: “Idesapám, miért nem születtünk asszonynak? Most otthon kötögethetnénk a jó hűvös szobában, mint anyám és a nővérem, ahelyett, hogy itt izzadnánk! ” “Egyet se búsaulj, fiam”, feleli az apja. “Majd jön a tél, akkor anyád és a nővéred izzadnak bent a meleg szobában, miközben mi a jó hűvös hegyen vágjuk a fát!”
Címkép: Gaál Péter: Rézmál