Ezen csak röhögni lehet

Posted by
Swan Edgar
>Többnyire el szokott jönni az a pont, amikor egy túljátszott, tehetségtelen ripacsok közreműködésével előadott tragédia átfordul akaratlan komédiába. Pontosan ez történt most is. Ráadásul nem is egy esetben, hanem sorozatosan. Ártunk és ormányunk most jutott el uralkodásának abba a – valószínűleg leszálló ágnak is nevezhető – szakaszába, amikor képtelenség komolyan venni őket. Annyira erőlködnek a rezsimszolgák a kivételezett lehetőségek megvédése érdekében, és annyira kevéssé tehetségesek vagy alkalmasak (bár leginkább egyszerre jellemző a két dolog: tehetségtelenek és alkalmatlanok is, párhuzamosan), hogy egészen olcsó bazári produkció lesz a végeredmény.
Eddig is ez volt, de talán időben jobban eloszlott, nem volt ennyire feltűnő. Azonban most tényleg nagyon összeszaladt minden, a gipszfaragó minden zsenialitása kevés ahhoz, hogy kezelni tudják a helyzetet.
Kósa Lajos produkciójáról most nem beszélek, mert őt lendületből megelőzte Németh Szilárd, aki a haza bölcse és a hon elszánt védője szerepet kapta a pártban. Az apropó a friss botrány Orbán Viktor családi köreiből. Jelesül az, hogy elég komoly felháborodást váltott ki a legújabb pitiáner pofátlanság, miszerint közpénzből fizettük Orbán fiának külföldi képzését. Na, ezt a történetet igyekezett elsimítani az ezernyi tehetséggel megáldott Németh Szilárd.
A teljes cíkk itt olvasható