Az utolsó mohikán

Posted by
 Asperján György
>Józsikám, fájsz, nagyon fájsz bennem. Szerettelek. Szerettem a humorod, az élni akarásod, a talpraesettségedet, a mindig újat, valami más akaró tehetséged és szíved. Mindig ugyanaz voltál, és mindig valami más, mint amit megszoktunk, vagy vártunk tőled. Mindig barátok, kollégák vettek körül. Sok-sok ember. Sose voltál magányos. Sose hagytad el magad. Mindig nyújtani akartál valamit, ami másoknak, a többieknek feloldódást jelentett. És ezt a törekvésed mindig siker koronázta.
Te úgy voltál egész, ahogyan voltál. Utolsó mohikánként tartottad a frontot.
Számítottak rád, és te is számítottál a téged becsülő közönségedre. Heroikus küzdelmet vívtál, hogy legyőzd a betegséget, és jó úton haladtál, de jött ez a gyűlületes covid, és különben is legyengült szervezeted halálba gyötörte.
Mi, akik hallottunk, mi, akik a barátaid, a közönséged voltunk, nem felejtünk el, mert akkor magunkat felejtenénk el: a közös, vidám pillanatokat, az összekacsintást, azt a szívmelegeséget, amit csak a nevetés adhat. Józsikám, fájsz, nagyon fájsz bennünk.
Címkép: Sas és Lórán Lenke