Posted by Szász Emese
>Zarándy Ákos a kortárs magyar zeneszerzők fiatal nemzedékének kiemelkedő alakja, aki kiváló pedagógus is egyben. Interjú.
Mi volt az első élmény, amely arra sarkallt, hogy saját zenét írj?
Gyermekkoromban minden körülöttem lévő tárgyból szerettem volna hangszert csinálni. Ezt követően hamar megtanultam kottát írni, és mindent, amit hallottam, próbáltam lejegyezni. Amint a szüleim megvették a pianínómat a zeneiskolai tanulmányaim megkezdéséhez, a gyakorlás helyett szinte csak improvizáltam. Később kisebb darabok komponálásával is próbálkoztam. A sorsdöntő „élmény” végül édesapám elvesztése volt 1997-ben. Ezt a traumát úgy tudtam feldolgozni, hogy első éves szolfézs-zeneelmélet szakos növendékként autodidakta módon megírtam első keringőimet, „szimfonikus költeményeimet” Csajkovszkij stílusában. Ezek a művek a Szent István Konzi vezetésének köszönhetően később meg is szólalhattak az iskola zenekarának előadásában. Ekkor döntöttem el végleg, hogy zeneszerző leszek
Már a diplomamunkádat, a Las dos Fridas című művedet is az opera műfajában írtad, ami az egyik legkomplexebb műfaj. A későbbiekben japán tematikájú kamaraoperát szereztél Ukihashi címmel. Mi izgat az operában?
Édesanyám szenvedélyes operarajongó. Ebből kifolyólag gyermekkoromban – az engem körülvevő 44 José Carreras CD-nek köszönhetően – leginkább a XIX. sz-i olasz operák alapozták meg a zenei műveltségemet. Az elmúlt 20 évben sokszor kaptam azt a véleményt, hogy amit írok, az túl dramatikus és túl színes. Ez szerencsére operaírásnál nem hátrány. Nagyon szeretek énekhangra írni, hangszerelni, és erősségeim közé tartozik a nagy forma kezelése is. Az „izgat” az operaírásban a leginkább, hogy bebizonyítsam: a műfaj egyáltalán nem idejétmúlt.
Éltél Mexikóban, 2011-ben az UMZF döntőseként onnan követted a műved bemutatóját. Milyen célból utaztál az országba és milyen hatással voltak rád az ott tapasztaltak?
Azért utaztam ki fél évre Mexikóba, mert kaptam egy meghívást, hogy a korábban említett Las dos Fridas című operámat ott fejezzem be, valamint hogy egyéb – mexikói témájú – műveket komponáljak, és tanítsak. Mexikó a világ egyik legérdekesebb, legszínesebb és legszürreálisabb országa, ahol a legkülönbözőbb emberekkel lehet találkozni. A regénybe illően kalandos fél évben persze nem minden úgy történt, ahogy azt eleve elterveztem. Az utazás a rengeteg élmény (és csalódás) mellett élettapasztalat-gyűjtés szempontjából volt leghasznosabb. Sokat tanultam, és sok mindent értettem meg akkor a világ működésével kapcsolatban. A mai fejemmel nézve már nem fogadnék el hasonló meghívást. Azt viszont elhatároztam, hogy ha egyszer könyvírásra vállalkozom, akkor ez az út lesz első történeteim egyike.
Hogy látod a magyar kortárszene helyzetét a külföldi tapasztalataid tükrében?
Örök vitatéma a velem egyidős, fiatalabb és idősebb zeneszerző-generáció körében, hogy a magyar zene- és zeneszerzés-oktatásnak milyen előnyei és hátrányai vannak – a magyar kortárszene „helyzete” leginkább ezen tényezők függvényében jön létre egyértelműen.
A mi pozíciónk a külföldiével (nyugatiéval) szemben jóval konzervatívabb, sokkal alaposabb, de ezzel együtt korlátoltabb. A nyugati pedig nyitottabb, haladóbb és bátrabb, de ezzel együtt gyökértelenebb és felszínesebb. Persze időben és térben is vannak összemosódások a kérdést illetően, valamint sok kivételt és törekvést találunk mindkét oldalon. Többször volt alkalmam betekinteni abba, hogy hogyan zajlik az egyetemi szintű zeneszerzés-oktatás a világ különböző városaiban. Ahhoz képest, amire először számítottam, a legpozitívabb élmény Denverben ért, a legnegatívabb csalódás pedig Göteborgban. Születhetünk bárhová és bármikor, tanulhatunk, élhetünk – de ha az a fő cél, hogy valami ellen vagy valaminek túlzottan megfelelve alkossunk, abból soha nem fog igazán jó mű születni. És lehet az bármilyen: tonális, atonális, tradicionális vagy absztrakt. Ez lenne a fontosabb kérdés, és nem az, hogy Hollandiában, Japánban, itthon vagy világviszonylatban mi éppen az aktuális divat, és milyen zenét „kell” éppen írni.
Összegezve, nagyon bíztatónak látom a magyar kortárszene helyzetét nemzetközi szinten is, mert rendkívül tehetséges és színes a ma élő zeneszerző-generáció. Pont abban a korban vagyok, hogy már nem csak volt tanáraimra, hanem fiatal pályakezdő (volt) növendékeimre is büszke lehetek….
Mik a terveid? Hogyan kezeled a vírus okozta helyzetet?
A pandémia kettős helyzetet hozott számomra. Egyfelől jó, hogy van időm otthon maradni és alkotni, másfelől a koncertélet elapadása és a kilátástalanság nagyon el tudja venni az inspirációt, hasonlóan az előadóművészekéhez. Sok tervem van a jövőre nézve. A legfontosabbak között szerepel az MMA-projekt befejezése és népszerűsítése, valamint az Ukihashi című operám színpadi megvalósítása, ennek lehetőségeinek felkutatása. Vannak különböző megrendeléseim is, ezeknek szeretnék maximálisan megfelelni. Izgatottan várom – minden zenésztársammal együtt –, hogy hogyan alakulnak majd 2021 kulturális rendezvényei!
Kultúrpart blog
Címkép: Zarándy Ákos (Hrotkó Bálint képe)