Kínai vakcína pedig nem létezik! Egyébként hogy került ide?

Posted by
Gábor György
>Miután Ludassy Mária  barátom korábban ébred nálam (így volt ez abban az időben is, amikor a Filozófiai Intézetben egy szobában dolgoztunk, s ő rendre hamarabb ért be, mint én), továbbá miután Mari a felvilágosult altruizmus jegyében képes akár még a „kincstári híradót” is megnézni, hogy aztán a „liberté, égalité, fraternité” jegyében tájékoztassa honfitársait a hallottakról, elkerülendő a hatalom által felkínált „ou la mort” alternatíváját, ma reggel tőle értesülhettem arról, hogy „A kincstári híradó háromnegyed része a LELEPLEZZÜK AZ ÁLHÍREKET! címet viseli és komoly fenyegetéseket tartalmaz azok vonatkozásában, akik kritizálják a kínai vakcinát.”
Én teljes mértékben egyetértek azzal, hogy az álhírek terjesztői ellen indítsanak eljárást, s máris hazafias kötelezettségemnek teszek eleget, midőn az illetékes szerveket arra szólítom fel, hogy a legszigorúbb eszközöket igénybe véve, azonnali hatállyal indítsanak eljárást Orbán Viktor miniszterelnök ellen.
Orbán ugyanis a tegnapi napon hatáskörét megengedhetetlen és cinikus módon túllépve egy egész országot elbizonytalanított, felelőtlen kijelentésével tovább fokozva az amúgy is elkeserítően komoly méreteket öltő oltásellenes hangulatot, növelve a kormány iránti – amúgy teljesen jogos és megalapozott – bizalmatlanságot, s rettegésben tartva az ország legkiszolgáltatottabbjait, a hatvan éven felüli, krónikus betegségektől sújtott hazai népességet.
Vajon milyen személyes érdekből táplálkozhat az a gazemberi elszántság, cinikus hazudozás és manipulatív félrebeszélés, ami tegnap arra késztette ezt az embert, hogy a virológusi és infektológusi gyakorlatra jogosult szakembereket megkerülve, nem ismerve azok szakmai véleményét és felelős állásfoglalását, a legdurvább és a jelen helyzetben minden további nélkül közveszélyes sarlatánkodásnak nevezhető módon a cselédtévéjének nyilvánossága előtt kezdjen el beszélni arról, hogy a beérkezett, több mint egymillió kínai vakcinával kellene átoltani az idős, hatvan év feletti, krónikus betegségektől szenvedő lakosságot.
Hogy jött mindehhez Orbán Viktor?
Neki és kormányának már nyáron, ahelyett, hogy jópofa kalapos fotókkal árasztották volna el a rajongótáborukat egy swimming pool mellől, valahonnan a Balaton-felvidékről, vagy ahelyett, hogy közpénzből kilóra megvásárolt üzletemberek jachtjain szelték volna az adriai habokat, családostól, minimum ki kellett volna dolgozniuk egy oltási tervet, továbbá egy félprofi-féldilettáns igénybe vételével működőképessé tenni azt a teljes csődöt mondott, a legelemibb visszajelzésre is alkalmatlan szart, amit oltásregisztrációnak képesek nevezni.
Hogy jött ahhoz ez a kínai vakcinával fenyegetőző, ám a vakcináról mit sem tudó, rémhíreket terjesztő gazember ahhoz, hogy a jól ismert diktátori habitusával súlyosan presszionálja a szakembereket, nyomás alatt tartsa és sürgesse őket a munkájukban, hogy mielőbb mondjanak véleményt a kínai vakcináról, s hogy végre lehessen már Orbán kedvének, érdekének és kívánalmának megfelelően használni a kínai terméket? Mintha az összes virológus és infektológus szakember ezekben a napokban ugyancsak a jachtjaikon vagy vejük Balaton-felvidéki birtokán bulizna, szórakozna, lopná a napot.
A miniszterelnök, ha felelős lenne, s nem oly felelőtlen, kormányozni képtelen, kizárólag saját érdekeitől vezérelt cinikus gazember, amilyen Orbán, egy szót sem szólhatna a kínai vakcináról mindaddig, amíg azt szakemberek be nem vizsgálták, s amíg nem mondták ki róla az utolsó szót. Addig ugyanis a kínai vakcina nem létezik, egyszerűen nincs, olyan, mintha nem lenne.
Vagyis kuss róla, s ha majd kiderül, hogy hatásfoka tökéletes, ezer százalékos védelmet biztosít tizenötmillió évre előre, avagy épp ellenkezőleg, hatásfoka némileg alulmúlja egy félszemű macska vizeletéből, egy cirokseprűből kinyert kihullott hajszálakból és egy adag desztillált békanyálból hetven fokosra felmelegített üstben összekotyvasztott főzetét, akkor lehet beszéni róla így vagy úgy, de addig miniszterelnöknek pofa be!
S ha már itt tartunk: egyáltalán mi a bánatos szent lószart keres ebben az országban egymilliónyi kínai vakcina?
Hogy került ide, milyen privát üzleti érdek és/vagy politikai kötelezvény röpítette errefelé ekkora mennyiségben azt a valamit, amiről eddig a pillanatig magyar szakemberek még nem nyilatkoztak semmit, kizárólag Orbánnak nyílt módja arra, hogy minden vizsgálati eredménynek beelőzve ezzel kecsegtesse az ország lakosságát?
Summa summarum: a hatalmi helyzetével visszaélő, sarlatánkodó, álhírekkel rémisztgető és nyugtalanító és a szakemberekre hatalmi nyomást gyakorolni igyekvő Orbán Viktor ellen mielőbb induljon meg a jogi eljárás!