A szétvert intézmények “kisember” áldozatai

Posted by

Kardos András
>Muszáj: A diktatúrák szokásos velejárója a mérhetetlen rombolás, minden feldúlása, megszűntése, szétbarmolása, letarolása. Jó is lenne lassan az elmúlt tíz év veszteséglistáját megírni, a műemlékvédelemtől az SZFE szétveréséig. Sokat beszélnek ezekről a barbárságokról, a kultúra, a tudomány egyáltalán a szabadság megvonása okozta sebekről. De nem szoktunk beszélni azokról a “kisemberekről”, akik az egyes intézmények árnyékában voltaképpen működtetik a normális életet, jegyszedőkről, könyvtárosokról, tanszéki titkárnőkről, mindenkiről, akik elkötelezetten egy intézmény, egy közösség iránt, évtizedeket töltenek el azzal, hogy a háttérben csendesen segítik, sőt fenntartják a kultúra a tudomány egyáltalán: az értékteremtés intézményrendszerét.

Róluk a nagy szétverések idején sincs szó, ők csendben nyugdíjba mennek, állástalanok lesznek, légüres térbe kerülnek. Nem a “kisember” kádárista himnuszáról beszélek. hanem arról, hogy ebben a szörnyű dúlásban a tudomány, a kultúra, az oktatás intézményrendszerének letarolásakor nem jut felszínre az a szenvedés, amit azok élnek át, akik a háttérben működnek évtizedek óta, akiknek az élete a múzeum, a színház, a tanszék, az intézet tényleges működésének a biztosítása.

Pedig ők aztán valóban áldozatok: nincs nevük, nincs nyilvánosságuk, nincs elvi lehetőségük sem arra, hogy újrakezdjék másutt. És a történetük soha nem lesz a közfigyelem, a szolidaritás tényleges tárgya. Ha majd sikerül megszabadulnunk ettől a maffiaállamtól, ha majd a romokon újra felépítjük a szabadság rendszerét, akkor nagyon vigyázni kell, hogy ezen emberek sokezrei, ha megérik (és megérik!) tiszteletet, megbecsülést, és főleg odafigyelést kapjanak, hogy megtalálják (újra?) a helyüket.

Igen, a szétvert múzeumok jegyszedőiről, a színházak ruhatárosairól, a könyvtárosokról beszélek.