Posványos

Posted by
Bárász Péter
(Breszt)
>A mai belaruszok őseinek három keleti szláv néptörzset számítanak, ezek a krivicsiek, a radomicsiek és a dregovicsiek – ez utóbbi név (belaruszul дрыгавічы) a drigva (дрыгва) szóból ered, ami ingoványt jelent. „1980-ban az országterület 1/5-ét borította mocsár és a szántóföldek 1/3-a is erősen vizenyős volt. A szovjet időszakban felgyorsult a vízrendezés, összesen kb. 20 000 km² területről vezették el a vizet és alakítottak ki rajtuk szántóföldeket” (Wikipédia). No de ez csak az egyik apropója, hogy miért adtam mai írásomnak a fenti címet.
Ha pesszimista szemmel nézem az itteni eseményeket, hát egyre mélyebben süllyedünk a bűzös mocsárba. A hatás-ellenhatás törvényének figyelembevételével ez egyáltalán nem meglepő: minél tömegesebb a tiltakozás (vasárnaponként a legnagyobb: országszerte még most is, hogy hó van és fagy, több tízezer a résztvevők száma, csak kisebb helyi eseményekből tevődik ez össze) és minél tovább tart, annál keményebben lép fel a „hatalom”, nem utolsó sorban a bírói kar seggnyaló tagjai (most nagyon szalonképesen fejeztem ki magam a legaljasabb – mert szemben pl. az izomagyú rohamrendőrökkel, „kiművelt” – gazembereiről szólván). Most már kilencven éves embereket is büntetnek, ennek átlagos összege kéthavi nyugdíj… Egyre keményebben lépnek fel a független újságírás ellen, tegnap teljesen szabálytalan, tanúk és ügyvéd nélkül házkutatást tartottak az egyetlen még „élő” magánkézben lévő hírügynökségben pl. Annyi mindent vittek el, többek között a szervert, hogy a céget egy időre sikerült megbénítani. Az ürügy: egy, még a hét elején letartóztatott újságíró két éve ennek a hírügynökségnek volt az igazgatóhelyettese…
A hatás-ellenhatás azonban, társadalmi értelemben fokozható és fokozódik is: kontra-rekontra-szubkontra-fedáksári. Minél inkább igyekeznek belenyomni bennünket az iszapba, hogy fulladjunk bele, annál jobban fejlődik a tüdőnk, minél több újságírót csuknak le, annál többen küldik be amatőr fényképes tudósításaikat a külföldről információt szolgáltató médiáknak. Olyan helyekre tűzik ki a fehér-piros-fehér nemzeti zászlót, ahonnan még a tűzoltóknak is probléma eltávolítani. (Ráadásul az ilyen feladatokat sok tűzoltó szabotálja.) Nem mutat ez a nép hajlandóságot arra, hogy beledögöljön a diktatúra retorzióiba. Жыве Беларусь! Ez annyit jelent csupán, hogy „éljen Belarusz”, de ha észreveszik, hogy ezt le mertem írni, akkor engem is elővehetnek.
Van egy rég bevett szokás itt, Belaruszban: választások előtt a diktátor tart egy általában kétnapos, ún. „Összbelarusz Népgyűlést”. Neki ehhez nem kell külföldre mennie (amúgy sem sok olyan hely van, ahova beengedik): Posványos nem Tusványos – Minszk központjában van! A gyűlés küldöttei, úgymond, a belarusz nép minden rétegét képviselik, kijelölésük többé-kevésbé titokzatos módon történik, de az eredménye világos. 2006-ban pl. az egyik akkori ellenzéki elnökjelölt megpróbált bekerülni a delegátusok közé – jól el is verték. Már a választás után öt és fél évet kapott, aminek több mint a felét le is ülte.
Idén azért Lukasenka valamit érezhetett a levegőben, mert nem rendezett ilyet. (Kérdem én: akkor miért kellett mégis 80 %-ot hazudnia evvel is provokálva a népet, miért kellett a tiltakozó békés felvonulásokat az első pillanattól vérbe fojtani?)
Az önmagát még mindig államelnöknek tekintő gazember azt találta ki – nem utolsó sorban Moszkvából kapott „tanácsnak” engedelmeskedve, hogy helyzetét megerősítendő, február 11-12-én tart megint egy ilyen Posványost, de most alkotmányozó hatáskörrel tervezi felruházni, legalábbis egy-két hónapja még erről hablatyolt. Egyelőre nem nagyon látható, hogyan lehetne ezt meghiúsítani, jobb híján egy „ellen-gyűlés” szervezése folyamatban van, de a körülmények a szervezőket, mármint azokat, akik nem külföldön vannak, illegalitásba kényszerítik. De aki védett helyen tartózkodik, annak is nagyon óvatosnak kell lennie, hogy ne buktassa le az ügyet túl korán.
Most akkor más szavakkal: Hajrá Belarusz!