A haza szegény atyafia

Posted by
Gaál Péter
Hóc, hóc, katona (Hóc, hóc, katona)
ketten ülünk egy lóra (ketten ülünk egy lóra)
hárman meg a csikóra
a csikó a tehénre, tehén ült az egérre, egér ült a macskára, macska meg a pajtára
de a pajta beszakadt, benne ült egy kis dagadt, malac, aki furulyált
egyfolytában, meg sem állt, az állatok mind táncoltak tegnap volt és nem holnap
(gyermekmondóka)
Én tényleg nem akarom kikezdeni Orbán Gáspárt, csak sajnos az az ő legnagyobb (viccen kívül legnagyobb) szerencsétlensége, hogy az apja (függetlenül attól, ki mit gondol róla) közszereplő. Most sem a Kedves Vezetőről, a Drága Vezénylő Generális Úrról, a Magyar Futball Szentjéről lesz szó. VALÓBAN nem róla. (Szerintem szólítsuk egyszerűen így: A Csodálatos Test, Amely Télen Tollakat Növeszt, Miközben Mi Mindnyájan Meztelenül Járunk. Jó, nem csak télen növeszt tollakat. Tollerdő borítja, és mi se mindnyájan járunk meztelenül, csak van, akinél úri hóbort – például a győri amorózónál vagy a brüsszeli akrobatánál -, és van, akinél kénytelenség, például az a hajléktalan se növesztett elég tollat, aki tegnap késő délután feküdt fekete műanyagzsákban, megfagyva a Széna tér és Mechwart liget között.)
Tehát Gáspárunk, akarja, nem akarja, reflektorfényben van. A brit uralkodónő is reflektorfényben van, evégből az unokái is, például a sandhursti öregdiák kolléga, szegény Harry, akiről gyanítom, úgy kellett ez neki, mint sántának a púp, vagy Gáspárnak a katonaság, de mit van mit tenni, minden leszületésnek megvan a maga visszája.
Meg persze az előnye.
A döntéseknek is megvan a maguk visszája és előnye. Előnye és visszája, csak utóbbiak, mint a a fától az erdő, általában kezdetben takarásban vannak. Minden döntés kérdése. AZ EMBER AZT CSINÁLJA, AMIT AKAR. (Ez így eredetileg nem tőlem származik, Somogyi Éva barátnőm mondása, de egy az egyben átvettem, ráadásul dogmaként vettem át, meghatározatlan időre felfüggesztve a megkérdőjelezését.) Még a guillotine-hoz vivő kordéra is saját akaratából száll fel, ha felszáll, mert ha nem így volna, akkor azt nem ő csinálná, tudniillik feltennék rá. A döntések szabadságát a determináltságuk nem érinti. A döntések ugyanis MATEMATIKAILAG determináltak, mint valószínűségek: hasonló helyzetek hasonló habitusokat engednek pozícióba, és ezek a hasonló habitusok a hasonló helyzetekben valószínűleg hasonlóképpen fognak cselekedni.
A történelem IGY ismétli önmagát, és CSAK ÍGY. A kornak megfelelően: tökéletesen mindegy, hogy a cannaei csatát (a hadtörténelem egyik leghíresebb csatáját) Hannibál Barkasz mivel vívta a második pun háborúban, vagy hónapra pontosan 2157 év múlva Guderian és von Kleist a kijevit a Fall Barbarossa elején, ha nagy vonalakban ugyanazt a sémát követték, mint ahogy az is mindegy, hogy akkor Hannibál Itáliában vonulgatott, míg Hitler a Szovjetunióban, ha egyszer ugyanúgy vonulgattak, ugyanolyan végeredménnyel. Adolf Hitlernek már a kezdet kezdetén sem voltak erkölcsi skrupulusai a neki segítőket illetően (később sem). A szárnybontogatás időszakában, a húszas években két kedvenc embere egy bizonyos Christian Weber és Hermann Esser voltak. A notórius alkoholista Weber lókereskedőként kezdte pályafutását, majd Münchenben lett kidobóember, innét igazolt át az NSDAP-hoz verőembernek.
A majdnem Hitlerével felérő szónoki tehetséggel bíró, Hitlerre külsőleg is emlékeztető Esser dzsigolónak indult, de a zsarolás is kedvenc műfaja volt és maradt, még saját párttársait illetően is, akik később ezért megkísérelték kirúgatni, de Hitlernél süket fülekre találtak. “Tudom, hogy gazember”, mondta róla, “de megtartom mindaddig, ameddig hasznos lehet számomra.” Élete végéig megtartotta, olyannyira, hogy 1945. február 24-én, a huszonötödik évfordulón még a náci párt ominózus huszonöt pontját méltató legutolsó beszédét is Esser mondta el helyette Münchenben.
Ismerős mindez a jelenkor magyar (belarusz, orosz, közép-ázsiai, stb.) politikai életéből (nem csak a jelenlegi kormányoldalakról)? (Esetleg máshonnét is, bár azokon a helyeken kicsit jobban működnek a fékek és ellensúlyok, más szóval a gazemberek jobban kordában tartják egymást?)
Nade Gáspár. “…megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen…” (Károli Gáspár fordítása, 2Mózes 20,5, illetve 5Mózes 5,10, a mai katolikus fordításban 5,9) Erre szoktam mondani én is, hogy a tőlem számított ötödik nemzedék talán már normális lesz. Én tudom magamról, hogy mi miért. Talán Gáspár is tudja. Szerintem az apja is tudja. Idősebb Orbán Győzőről már nem lennék meggyőződve, hogy tudja, mert ha tudná, talán az egész magyar történelem másként folyna (alakulni hosszabb távon nem alakulna másképp, lásd az előzőket, csak a nevek és a konkrét események a kérdésesek). Talán emészthetőbb csomagolásban kapnánk a mérget.
De most Gáspárról beszélünk.
Én nem ismerem a hátteret. Szerencsémre, mert így jobban rá tudok látni, ahogy Önök is. Minél több részletet ismerünk, annál jobban megzavarhatnak minket. Én annyit látok, hogy adva van egy, a létező legrosszabb formában patriarchális család – “apámuram” -, és ez a létező legrosszabb formájú patriarchátus vonul tovább, megnyomorítva a leszármazottakat. A történelmi közelmúltból is – hiszen, szintén lásd az előzőket – ismerünk ilyeneket. Joszif Visszarionovics Dzsugasvili/Sztálin családja, Adolf Hitler családja. Beszo (Beszarion) Dzsugasvili, Sztálin apja és Alois Hitler, született Schicklgruber, Hitler édesapja. A részeges grúz suszter, és a részeges osztrák vámtiszt. És ahogyan én se tudom levetkőzni gyerekkorom lelki nyomorúságát, úgy Orbán Gáspár édesapja sem. Ez nem rágalom, mert ennek az ellenkezője lehetetlenség. A rágalom az volna, ha konkrétan tényállítanám, hogy családon belül HOGYAN kompenzál, de ilyet nem fogok állítani. (Azt pedig, hogy családon KÍVÜL hogyan kompenzál, mindenki látja, ha nem is ugyanúgy értékeli.) Amit eddig állítottam, sem magamtól állítottam, vagyis – mint az közismert – nem az ujjamból szoptam, hanem a legilletékesebbektől, idősebb Orbán Győzőtől és az ő legidősebb fia szájából hallottam.
Ennyi pedig éppen elég.
Futball, Felház, katonaság. A Felház kilóg a sorból, pedig talán az tükrözi legjobban ennek a fiúnak a lelkét. Nem mondok róla semmit, se teológusként, se máshogy, mármint a Felházról és annak evangéliumi és egyéb megalapozottságairól, mert szerintem Gáspár szempontjából nem ezek a fontosak. Nem ezek VOLTAK. Gáspár szempontjából szerintem az lehetett a fontos, ami a római birodalom páriáinak, az első keresztényeknek. Dettó ugyanaz, dettó ugyanazért.
Pater noster. Pater familiae. Pater patriae. (A haza atyja – Augustus császár/princeps nevezte így magát a “családatya”, “pater familias” mintájára, és erről nevezik a középkori magyar államberendezkedést is familiáris rendszernek.)
Az én szememben Gáspár eddigi élete a “nehéz sors” szinonimája. Mi a nehéz benne? Az, hogy kiszabaduljon a megfelelési kényszerek kötelékéből. Nekem hatványozottan könnyebb volt. Ugyanaz a sors – a második generáció megbüntetése -, megkockáztatom, hogy ugyanazokkal az elvárásokkal, mint ami Jakov Joszifovics Dzsugasvili főhadnagynak jutott, aki a sachsenhauseni koncentrációs tábor magasfeszültségű kerítésén lógva végezte 1943. április 14-én. Ő csak így tudott kiszabadulni.
Orbán Viktor fia ne így tudjon.
Sztálinnak volt még egy fia: Vaszilij, a nagypapához hasonlóan részeges repülőtárbornok (altábornagy). Őt Sztálin halála után elítélték, büntetését a vlagyimiri börtönben töltötte le. Szabadulása után még két évet élt.
Orbán Viktor nevén több fiúgyermek nincs, általam vélhetően szerencsére.
Nem kellene támadni ezt a sandhursti dolgot, drága ellenzék. Értem én, hogy az apát támadják, de annak nem árt. Annak nem árt már semmi, ahogy nem is használ semmi. Ő csak magának tud ártani, amint eddig is csak ő tudott, és magának tud(na) használni. Isten útjai kifürkészhetetlenek, tehát erről se mondok semmit.
Ami az apának nem árt, az a fiának viszont árt. Hogy is mondaná a kriminológiai zsargon? Ő nem notórius. A nyakamat rá, hogy nem az. Ha már kriminológia, akkor az ő esetében annak a viktimológiai (áldozattani) ága az illetékes. Tetézi a bajokat, hogy bekerült a szokásos darálóba: a támadásokra reakcióként rácuppant a kormánysajtó is. Pont ellenkezőleg, de ez rajta nem segít. Rontani viszont ront.
Ő csak meg akar felelni.
És ezzel a legnagyobb baj az, hogy MÁSNAK.