Egy fiú halálára

Posted by
Nyáry Krisztián
>Életének 86 évében tegnap meghalt dr. Móricz Imre mérnök. Móricz Zsigmond fia volt, akként is élt. Ennek van jelentősége, nem pedig annak a kérdésnek, hogy vérszerinti vagy „csak” fogadott fia volt az írónak. Menhelyi gyerekből lett két diplomás, nyelveket beszélő, alkotó ember. Hétéves volt, amikor Móricz Zsigmond meghalt, de egész életében vallotta, hogy kitartását, hitét, világlátását apjának köszönhette.
Litkei Imre néven látta mega napvilágot 1935. április 14-én a budapesti Szent Rókus Kórházban. Édesanyja, a 19 éves Litkei Erzsébet egy fiktív nevet és címet diktált be, amikor az édesapa kilétéről kérdezték. A gyermekről az apa tud, segíti őket, írta az aktába a védőnő.
Móricz és Csibe

Az irodalomtörténet – az író lányának, Móricz Virágnak monográfiája alapján – évtizedekig úgy tartotta számon, hogy Móricz 1936 őszén a Ferenc József hídon találkozott az öngyilkosságra készülő apátlan-anyátlan Litkei Erzsébettel. Lebeszélte szándékáról, pártfogásába vette, taníttatta, és lejegyezte élettörténetét. Ezekből a történetekből születtek a Csibe-novellák, majd az Árvácska is. Az író a hivatalos életrajz szerint előbb a lányt fogadta örökbe, később pedig a lány apa nélkül született kisfiát, Imrét is.

Csak a közelmúltban vált bizonyossá, hogy Csibe valójában az Árvácska írójának utolsó szerelme volt.
A mérhetetlen szegénységből Pestre került gyereklány alkalmi prostitúcióból élt, s vélhetőleg így ismerkedett meg Móricz-cal is. Az alkalmi ismeretségből később sajátos múzsa-művész kapcsolat, majd élettársi viszonyt alakult, amit az író környezete nehezen fogadott el. A lány örökbefogadására azért került sor, mert a házas, de feleségétől, Simonyi Máriától külön élő Móricz valamilyen módon legalizálni akarta a kapcsolatukat. Nem tudni pontosan, az író mikor és miként szembesült azzal, hogy Csibének van egy kisfia, akit nevelőszülők nevelnek.
Annyi biztos, hogy a kis Imrét születése után egy nyomorúságos Bercsényi utcai ágybérletbe vitte haza édesanyja, ahol egy ruháskosár volt a fekhelye. Litkei Erzsébet egy dohánygyárban kezdett el dolgozni, ám nem sokkal később kétoldali tüdőgyulladást kapott, 11 hónapos gyermekét nem tudta ellátni, a csecsemőt állami gondozásba vették. Nevelőszülőkhöz került Zagyvarékasra, egy szegény, de tisztességes kubikoscsaládhoz, akik sokkal jobban bántak vele, mint ahogy annak idején anyjával bántak az ő nevelőszülei. A kisfiú akkor került a Szolnok melletti faluba, amikor Csibe a hivatalos életrajzok szerint megismerkedett Móricz-cal. Móricz Imre visszaemlékezése szerint anyja rendszeresen látogatta, és már 1937-ben megjelent vele az író is.
Nem tudjuk, mit érzett Móricz, amikor először meglátogatta a kisfiút, mert ezeket az oldalakat valaki egyszerűen kivágta a ránk maradt naplókból. Viszont a Pesti Naplóban folytatásokban közölt Míg új a szerelem című regénye 1937 aug. 12-ei folytatásában egyszerre – minden előzmény nélkül – megjelenik az apaság-élmény témája. Az önmagáról mintázott főhős, Dus Péter szobrász egyszer csak rájön, hogy fia van: „Egész testét forróság lepi el: igen, igen, ez az, ezt érzi ő most; ettől italos, ettől mámorszédült: fiút nemzett! (…) az ösztönélet titkai közé tartozik az, hogy ő most, végtelen boldogságának tetőpontján csak úgy megérezte, hogy fia van… Könny ömlik a szemébe, s csak most zúg át rajta a roppant boldogság, hogy eddig nincs fia… Volt, meghalt… Pici korában halt meg az első gyermek, aki fiú volt.” (Móricz és első felesége, Holics Janka fia kiskorában meghalt.)
Csibe apukának szólította Móriczot, akit így a kis Imre nagyapának kezdett hívni. Néhány találkozás után az író egyedül is megjelent Zagyvarékason. Ajándékot – például konyhai eszközöket – vitt a háziaknak, kiságyat, ruhákat a kisfiúnak, akivel mindannyiszor hosszan eljátszott. Egy alkalommal magával vitte Szolnokra is, ahol ketten szálltak meg a Tisza Szállóban.
Móricz Imre később így emlékezett a Nagyapa egyik érkezésére: „Én csak úgy sárosán és félmeztelenül szaladtam fel a gátoldalon, egyik kezemben fogva a pórázra fűzött halakat, az aznapi zsákmányt. Amikor megláttam mosolygós arcát, szinte repültem felé. Teljesen új ballonfelöltő volt rajta, szép vajszínű, minden szennyeződésre érzékeny. Én úgy, ahogy voltam, a nyakába ugrottam, összesározva és összekenve a vadonatúj felöltőt is. (…)talán soha nem látszott olyan felszabadultnak, mint akkor, abban a néhány másodpercben.”
Amikor a kisfiú iskolás korú lett, anyja és Móricz bejelentették, hogy magukkal viszik Leányfalura. A Magyar Királyi Állami Gyermekmenhelyhez címzett hivatalos kérelem is fennmaradt: „Tisztelettel értesítem, hogy Litkei Imre II 96190 számú gondozottat, aki 1936. május 28. óta Kiss Boldizsárné sz. Valkó Anna gondozónál van elhelyezve, Zagyvarékas, Fürdő u. 520. szám alatt, — saját gondozásomba szeretném venni s a gyermek jövőjéről gondoskodni kívánok. Vállalom ezt a feladatot, hogy embert nevelek belőle Isten segítségével. Kérem ezért, méltóztassék nekem kiadni őt. Maradok kiváló tisztelettel kész híve Móricz Zsigmond író.” A fiú már rég Leányfalun lakott, amikor a hatóság engedélyezte az örökbefogadást. Innentől Móricz Imre lett a hivatalos neve.
„Nyár végén, iskolakezdet előtt kerültem Leányfalura, akkori otthonunkba. Nagyapa anyámmal jött értem Zagyvarékasra, s együtt vittek haza. (…) Nagyapa Leányfaluról talán már másnap bevitt Pestre, hogy felruházzon, s hogy másoknak megmutasson. (…) Ezután vitt át Budára, a Margit krt. 39-es ház hatodik emeletére, ahova lifttel mentünk, s ami számomra egyedülálló élmény volt. A csengetésre Virág néni nyitott ajtót, aki szemével kérdezve nézett ránk. Nagyapa nem szólt semmit, csak botját felemelve rám mutatott. Mintha ezt mondta volna: ecce homo.” A kisfiú érkezése nem aratott osztatlan örömet Móricz felnőtt lányai körében, s különösen nem az a tudat, hogy immár nemcsak Csibe, hanem Imre is hivatalosan a testvérüknek, s így az író örökösének számít. Móricz Virág később, az általa írt Móricz-életrajzban sem titkolta ellenszenvét a jövevények iránt. Arra persze nem gondolt senki, hogy ez a furcsa családi helyzet milyen rövid ideig fog fennállni.
Bár az iskolakezdésre készültek, a nyári hónapokban az író megtanította a kisfiút írni és olvasni. Ez utóbb problémákhoz vezetett: Imre unatkozott az órákon, ezért rosszalkodással hívta fel magára társai figyelmét. A tanulás az iskola után sem ért véget, Móricz minden délután tanított valamit a gyereknek. „Soha nem fogom elfelejteni azt, amikor tavasszal a kertben ásott, és közben nekem magyarázott, hogy miért kell földet ásni, s mik azok a csodabogarak, amiket az ásó a földből kiborít” – emlékezett Móricz Imre, aki vidéki vonatutakra, fővárosi fürdőlátogatásra is elkísérte a Nagyapát.
Az idillnek a következő tanév elején lett vége. A 63 éves író agyvérzést kapott, állapota válságos volt. A kisfiú többet nem léphetett be a szobájába. Az ajtórésen keresztül látta, hogy a Nagyapát csőrös szájú edényből itatják, és orvos áll az ágya mellett. „Szobájának ajtaja nyitva volt, így beláttam hozzá, amikor az emeletre indultam valamiért. Szótlanul feküdt a nagydíványon, arca fehér volt, s úgy éreztem, hogy a szemeivel kísér, amíg el nem tűntem a lépcső fordulójában. Nem mertem odamenni ágyához, elbúcsúzni tőle. Aztán elvitték…”
Pár nappal azután, hogy Móricz Zsigmond 1942. szeptember 5-én meghalt, Csibének és fiának el kellett hagyniuk a leányfalui házat. Imrét anyja egy időre visszavitte Zagyvarékasra, majd beíratta a debreceni kollégiumba, ahová Móricz Zsigmond is járt. Csibe később újra férjhez ment, férje, Keresztes Károly jogász szeretettel bánt Imrével. Az édesanya mindig fontosnak tartotta, hogy fia ápolja Móricz emlékét: „mikor a nevelőapámat apunak szólítottam, félrehívott, és azt mondta: ne hívd őt így, mert a te apád Móricz Zsigmond.” Imre debreceni kollégista volt a világháború legnehezebb napjaiban, mialatt édesanyja Budapesten egy könyvesbolt vezetőjeként titkos papírokat hamisított üldözöttek számára. (Litkei Erzsébet ezért halála után megkapta a Világ Igaza kitüntetést.)
Móricz Imre 1953-ban érettségizett kitűnő eredménnyel. Bár Móricz Zsigmond annak idején arról beszélt neki, hogy aki ennyire szereti a meséket, az kitűnő szerkesztő lesz, nem mert bölcsészkarra jelentkezni. „Ezzel a névvel irodalmi pályára lépni öngyilkosság lett volna, még az árnyékában sem tudnék teljesíteni, így lettem inkább gépészmérnök.” Nem akármilyen sikerrel indult a pályája: két diplomát, több nyelvvizsgát, majd doktorátust is szerzett. Később, a 70-es években ENSZ-ösztöndíjjal Nyugat-Németországban dolgozott vízierőművek tervezésén, majd egyike lett az első magyar mérnököknek, akik számítógépet használtak a munkához, később Finnországban tervezett erőműveket.
Sokáig kerülte a Móricz Zsigmonddal kapcsolatos nyilvános szerepléseket. „Megpróbáltam elbújni, hogy ne kelljen ezekkel a kérdésekkel szembesülnöm. Mindenki megakadt bennem és vágott azzal, hogy honnan vagy, mért vagy, mi a Móriczhoz fűződő jogviszonyod, hiszen úgy nézel ki, mint az öreg, tessék már bajuszt növeszteni!” Már meglett férfi volt, amikor irodalmi klubok vendégeként beszélni kezdett gyerekkoráról és az íróval kapcsolatos emlékeiről. Később megírta visszaemlékezését is: egy irodalmi igénnyel, jó stílusban megírt memoárt. Móricz Zsigmond lányairól mindig nagy tisztelettel emlékezett meg, pedig a feszültségek Csibe 1971-ben bekövetkezett halála után sem múltak el. Móricz Virággal nem is sikerült rendeznie viszonyát, ám Móricz Lilivel később közel kerültek egymáshoz.
Hamar Péter irodalomtörténész, aki 2007-ben megjelent, Csibéről írt könyvében meggyőzően rekonstruálta a lány és az író kapcsolatának valódi természetét, felvetette azt is, hogy Móricz Zsigmond és Móricz Imre rendkívüli külső hasonlósága nem a véletlen műve. Elmélete szerint az író nem 1936-ban találkozott először Csibével, hanem legalább egy évvel korábban, és ő volt a lány gyermekének vér szerinti apja. Mások szerint erre nincs meggyőző bizonyíték. Tény, hogy az író minden gesztusával és jogi eszközökkel is megerősítette, hogy Móricz Imre is a gyermeke. Így végül a tegnap meghalt bölcs mérnökember vitte tovább egyedül az író családi nevét.
Móricz Zsigmond életének utolsó szemtanúja nem tekintette vérségi kérdésnek örökségét. „Én úgy gondolom, nem azé a gyermek, aki nemzi, hanem aki felneveli. Engem Móricz Zsigmond nevelt, ő fogta a kezem egész életemben. Halála után is, ma is, holnap is, amíg csak élek. Számomra ő az apa”