Politiké tekhné

Gaál Péter
>Valahogy rákattantam esténként Puzsérné, öööö, Ede, alias Pottyondy Edina kisasszony, ööö, nagyasszony videóira. Éjszakánként, ez a pontos kifejezés, elalvás előtt. Most nem az állatkákról szóló vagy történelmi filmek az altatók, hanem ezek. Ráadásul kifejezetten élvezetes altatók, ne gondolják, hogy finnyogásból írom, amit írok. Távol legyen. Egy okos asszonyka, okos férjjel, a férj okos barátaival, okos videókészítőkkel, az anyuka lakásában, ráadásul orchideák is vannak a háttrében, a liblingjeim, más növényem nincs is, mi kell még? Tudják, mint a viccben: kifogy a szerelmespár autójából a benzin, pont egy erdőszélen. Ahogy ott toporognak, arra jár egy bácsi. A fiú odamegy hozzá, hogy megkérdezze, milyen messze van a legközelebbi benzinkút.

– Miért? – kérdezi a bácsi.

– Mert a miénk kifogyott – válaszolja némileg értetlenül a fiú.

A bácsi ránéz:

– Fiacskám – mondja fejcsóválva -, hétágra süt a nap. Meleg nyár van. Itt ez a csodálatos kislány, mellettetek ez a gyönyörű erdő. Kifogyott a benzined. Mondd, mi az istent akarsz még?

Tulajdonképpen semmit. Ennyi nekem pont elég szórakozás.

Hogy negyed óránként reklámokat nézegessek, köztük meg ugyanazokat a jószágokat különböző történetekké vágott variánsokban, melyeket egyszer egy monstre sorozatban felvettek, vagy kizárólag közhelyeket és tagadást ismerő történelmi tévelygéseket, hát nem.

Legutoljára bő négy éve néztem tévét otthon, az addigiakkal épp elég volt erre az életre.

Most is kénytelen vagyok megelőzni az esetleges téves kapcsolásokat. Minden iróniától mentesen írom: abszolúte értékelem Puzsérnét (ez itt csak poén, még inkább poen, ahogy Major Tamás mondaná, nem olyasmi, mint a “Gyurcsányné”), Puzsért, FAM-ot, őket zusammen. Tökéletesen függetlenül attól, hogy ők mit mondanak (ha mondanak) rólam.

A létező legfüggetlenebbül, amennyire számomra lehetséges.

Az okos kritika akkor is okos, ha történetesen engem ér. Az “igazság” meg egy másik mese, lelkünk görcsös kis csomóival terhelt, ahogy Koncz Zsuzsa néni énekelte, és e szerint is kell vele foglalkozni.

Olvassák el T. H. White: Üdv néked Arthur, nagy király! című művét, és meg fogják érteni, hogy gondolom. László Andrást csak azért nem írok, mert ő meg a felsorolt okos emberek liblingje, már persze a maguk módján, bár igaz is, ők ők, Önök pedig Önök: ha van kedvük, elolvashatják tőle A lovagi út című előadáskivonatot, az rövidebb, és abból is érzékelhető, ami T. H. White-ből lejött nekem.

Attól, hogy valaki bort iszik és vizet prédikál, sőt, bort iszik és bort prédikál, a víz egészséges. Horribile dictu, a bor is, mindkettőből már amelyik, és mindkettő mértékkel. Jó, ha az egyiket is megtartod, de a másikat sem engeded ki a kezedből, mondja a Prédikátor. (Nekem nem megy, de mindig irigyeltem a mértéket tartani tudókat. Vagyis hát nem mindig. Én is unásig hallottam gyerekkoromban, hogy “amikor majd magad fogod megkeresni a rávalót, jobban megbecsülöd”. Aztán eljött ez az idő, és csodálkozva tapasztaltam, hogy éppen ugyanannyira nem becsülöm meg. Mint pályakezdő, olyan keveset kerestem, még akkori mértékkel is, hogy vagy egy hónapi szűkölködésre futotta volna belőle, vagy… vagy néhány napos habzsidőzsire, utána persze a nyomor jött, de még mindig jobban járok ezzel, gondoltam, mintha harminc napig nyomorognék egyenletesen.)

Nos akkor Pottyondy, akinek kifejezetten jót tett az impulzív, univerzálisan kritikus Puzsér (ismét nem gúny: van ennek is oka, haszna, és hasznavehetetlensége, egy csokorban), és aki már távolról sem az a szolid kis bárányka, aki lassan négy éve még momentumosként Róna Egonnal szemben ücsörgött a nagykenetű úr televíziójában. Az ezerarcú kaméleonról, Deutsch mesterről szóló videója például bearanyozta a napomat, illetve naplementémet, és ha ezzel a magam szerény módján hozzá tudtam járulni a jutúb-bevételekhez és a Puzsér család megélhetéséhez, nekem külön öröm.

Örök öröm Önönként ölelnem, a hétfejű tündérrel egyetemben.

Tegnap viszont már nem örültem annyira. Kissé halvány lett a kiállított mű, mintha eltűnne a megszokott fölény – tudom, tudom, régi Fonográf -, ez már inkább egy golyószóróhoz hasonlított, aminek hátrakötötték a ravaszát, majd magára hagyták, jó, a bevétel, értem én, hogyne érteném, produkálni kell, ha nincs mit, akkor a “valamit” is megfelel, node mégis.

Tessék ragaszkodni a minőséghez.

“A ballibsi propaganda tök más, mint a fideszes!” Erről beszélek. Tovább nem is kellett volna, de elkövettem a hibát, hogy jobban belenéztem. Persze, hogy ugyanolyan, mármint a politika. Puzsér nem ugyanolyan, FAM se, de mire mennek vele? Mármint társadalmilag. És a ballibsik? Rosszul teszik fel a kérdést.

ÉS A FIDESZESEK?

De ez eddig túl felszínes volna. Ede felsorolja Karácsony Gergely ígéreteit, aztán azt, ami lett. Lettek biciklisávok, voila, lettek, de nem lett Tiborcz-adó, se számonkérés, Tarlós díszpolgárként nyomathatja, amit eddig, és amit nyomat és nyomatott, ugyanolyan alapokkal bír, mint Karácsony nyomatai.

Csak a stadionépítés örök. (Bocsánatot kérek, ha néhol pontatlan vagyok, nem hallgattam meg NAGYON figyelmesen, mert minek, már a címből tudtam, hogy mi vár rám. Az is várt.)

Tehát lett-e ez vagy az? Lett: e kérdések lettek rosszul feltéve, ugyanis nem így kellett volna feltenni őket, hanem úgy, hogy lett-e…

… Karácsony Gergely főpolgármester?

S ha már az lett, és nem azt csinálja, amiért vélhetően az lett, miért “jobb”? Miért lenne jobb egy megalkuvó, gyenge, vélhetően széthúzó ballibsi kormány, retorikájában az etalonként majmolt, erős Fidesznél? Pontosan ezért, drága Olvasó.

MERT MEGALKUVÓ ÉS GYENGE.

Ha önökkel szemben végrehajtás indulna, melyik behajtót választanák: a bivalyerős, agresszív verőembert, vagy a cingár, bizonytalan hivatalnokot?

Na jó, de rosszul lett megfogva! A Rousseau által oly idillikusan lefestett “társadalmi szerződés” egy erős kormányt vizionál, amely a “nép” érdekében tevékenykedik! Mi nem az adósok vagyunk, hanem a hitelezők! Ahogy azt Móricka képzeli, hogy van olyan. Ugyanúgy nincs, ahogy “nép” sincs. Emberek vannak, akik közül a kormány tevékenysége némelyeknek kedvez, másoknak nem kedvez. “Akkor a többség!” A többség is relatív. Nem a számok érdekesek, hanem a hangok és pozíciók erőssége. A többség MINDIG rosszabbul jár, mint a kisebbség. Mindig. Nem is ez a fő kérdés, még csak az sem, hogy mennyire. A fő kérdés az, hogy a rosszabbul járó többségnek MENNYI LEHETŐSÉGE VAN A VÁLTOZTATÁSRA, és e változtatás után MEKKORA TERET KAP AZ EGYES EMBER?

Karácsony nem egy végállapot. Ez a standard tévedés. Végállapot nincs. A Fidesz se végállapot, viszont messze nem mindegy, hogy meddig regnálhat, leuralva mindent maga körül, leszűkítve a fentebb említett egyes emberek lehetőségeit. Nemre, fajra (ahogy mondják), pártállásra való tekintet nélkül. Az “övéikét” is, mert alá kell rendelniük magukat.

Ezért jobb a könnyebben leváltható kormány a nehezebben leválthatónál. Ezért jobb a gyenge, megalkuvó ballibsi az erős fideszesnél. A LEHETŐSÉGEK miatt, ami – ő vagy bárki is legyen hatalmon – UTÁNA értelmezendő.

És még egy röpke, polgári szót. A “politika” a latin “politica ars”, (a görög “politiké tekhné” egy az egyben való átvétele) első szavából jön, es azt jelenti, hogy “a polisz igazgatásának mestersége”, “polisz”, “városállam” alatt értsd: “állam”. Az államigazgatás mestersége. Nem idealizmus, nem “igazmondás” (amit ezalatt vulgárisan értenek, tehát a “tényszerűvel” való keverés), hanem átejtések és hazudozások sorozata. Ha Tarlós, ha Karácsony, ha bárki más. Orbánnál nyilvánvaló, de még olyan, abszolutisztikus hatalomra jutott emberekre is érvényes volt, mint például a megalkuvással, kompromisszumkészséggel és következetlenséggel aligha vádolható Adolf Hitlerre. A Német Munkáspártból (DAP) Hitler harmincegyedik születésnapján, 1920. április huszadikán lett Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP). William L. Shirer leírja, hogy e napon fogadták el a pártprogram huszonöt pontját is, ami ettől kezdve az NSDAP megszűnéséig érvényben maradt. A hatalomátvétel után sokukat szóról szóra végre is hajtották, de jelentékeny részüket soha. Ilyenek voltak a 11, 12, 13, 14, 16. pontok. A szociális demagógia (lásd Orbán és Karácsony). Megígérték a nem munkával szerzett jövedelmek eltörlését (11.), a trösztök államosítását (12.), a nagyipari profitok megcsapolását (13.), a földspekuláció megszüntetését (14.), az áruházak köztulajdonba vételét, majd bérbeadását kiskereskedőknek (16.), und so weiter.

Semmit nem valósítottak meg belőlük, soha.

Ha pedig valaki ellenkezni merészlelt, könnyen arra a sorsra juthatott, mint Gregor Strasser és Ernst Röhm a hosszú kések éjszakáján, illetve az azt követő reggelen. Göbbels idejében (egy évtizeddel korábban) kapcsolt, ki is húzta 1945 tavaszáig.

Mellékelem a videót. Szórakozzanak jól, ha nekem már nem sikerült, de – ha adhatok egy általános tanácsot – szőrmentén. Gondolkodás nélkül még a kedvenceiktől se nyeljenek be semmit.