Nyájimmunitás

Posted by
Simor András
>COVID megfigyelések.
Keresem, hogy van-e már olyan hely a világon, ahol már lehet látni a nyájimmunitás jeleit. A világon regisztrált legmagasabb esetszámokat (egyúttal rendkívül magas halálozási arányokat) nem egy országban, hanem két amerikai államban találtam, North és South Dakotában. 124 és 117 ezer fertőzött 1 millió lakosra vetítve (kb. három és félszerese a magyarnak). Különböző becslések vannak arra vonatkozólag, hogy általában mekkora lehet a tünetmentes és így nem regisztrált fertőzöttek aránya. Én ezek alapján most azt vélelmezem, hogy számuk kb. ötszöröse lehet a regisztráltakénak. Ha ez igaz lenne, akkor mindkét állam ténylegesen már el is érhette azt a 60%-os fertőzöttségi szintet, amelynél nyájimmunitás hatásainak belépését emlegetik a szakértők. Ehhez képest mit mutatnak a két állam adatai? A november közepi elképesztően magas csúcsokról meredeken csökken a napi fertőzöttek száma mindkét helyen, miközben az USA-ban általában ennek nincsenek jelei.
Az általam követett IHME előrejelzés mindkét államban a járványgörbe további gyors ellaposodását prognosztizálja, miközben az ország egészére nem ezt valószínűsítik. És itt jön a még egy csavar.
A két szomszédos állam máshogy áll a korlátozásokhoz. North Dakotában egy március-május közti időszakot kivéve nem nagyon voltak korlátozások, egészen november közepéig, a járvány csúcspontjáig, minthogy megteltek a kórházaik. Attól kezdve kötelező a maszkviselés, korlátozzák a nyilvános rendezvényeken részt vevők számát és a vendéglátóipari egységekben a vendégek számát, illetve azok nyitva tartásának időtartamát. South Dakotában mindeddig semmilyen korlátozást nem vezettek be, kivéve március és május közti időszakot. Azóta nem volt „lockdown”, nem kell maszkot viselni és semmilyen más egyéb korlátozásra utaló intézkedésre utaló jelet sem találtam. Bár igaz, hogy az állam egyes városai saját hatáskörükben bevezettek különböző védekező intézkedéseket.
A fentiekből nagyon nem szeretnék elhamarkodott következtetéseket levonni, de azt gondolom a járvány lefutása a két szomszédos, egymáshoz hasonló államban, hatóságaik némileg eltérő reakciója fényében, szolgálhat alapul mélyebb vizsgálódásnak.