Kardiológia

Posted by

Kemény Zoltán
>Karácsony előtt rosszul lettem. Időpont tortúra. A legkedvezőbb áprilisban.
Ezután magánklinika. Fizetős. Telefon pénteken, időpont kedden 10 óra. Kardiológia. Elegáns irodaház, recepció. Előttem egy angolul beszélő jelentkező. A huszonaligéves recepciós lány kifogástalan angolsággal igazítja útba. Én következek, bemutatkozok. Igen, mondja, már várják. Az orvosi szobák előtti hallban a betegfelvétel pultja. Négyen ülnek mögötte, ketten szabadok, egyikükhöz odamegyek, bediktálom az adataimat, ad egy sorszámot és megmondja merre menjek, hányas szobába ha látom a számomat megjelenni a kijelzőn. Közben egy másik lány odajött és udvariasan elkérte a kabátomat, beakasztotta egy szekrénybe. Mire megfordultam egy képernyőn megjelent a sorszámom és 10:01-kor beléptem az orvos vizsgálójába.

Az orvos és az asszisztense is udvarias, türelmes, mosolygós. A felszerelés hibátlan. A vizsgálat alapos, majd’ egy órán keresztül tartott. Az eredmény megnyugtató. Kifelé pult, fizetés és egy elém tartott iPad-en kitöltök egy elégedettségi kérdőívet majd búcsúzok. Búcsúzok egy egészségügyi intézménytől – magánintézménytől – ahol szinte azonnal fogadtak, ami úgy néz ki, hogy bátran állíthatom, bárhol le lehetne tenni Európában. Hibátlan. …

Ami nagyon bosszant az a következő. Lévén, hogy a veszélyeztetett korosztály veszélyeztetettebb részéhez tartozok, ezért alig merem kimondani, de úgy hatvan esztendeje mindenféle rendszerekben mindenféle indokkal fizettem hol több hol kevesebb “egészségügyi hozzájárulás”-nak nevezett adót. Természetesnek vettem, hiszen ha ellátást szeretnék, akkor járuljak hozzá annak költségeihez. Amit nem tartok természetesnek az az, hogy jutottunk odáig, hogy léteznek jól felszerelt fizetős magánklinikák mellett igencsak akadozva működő kórházak, rendelők lepusztult épületekben. Alamizsnáért dolgozó orvosokkal, ápolókkal, akik kénytelenek elavult felszereléssel gyógyítani. Ennek ellenére sokan vannak közöttük, akik udvariasak, türelmesek és minden nehézség ellenére meggyógyítják a rászorultakat. …

A háború után rendbehozták a kórházakat, tisztaság és rend volt mindenhol mert gyermekkorom fehérruhás aranykeretes szemüvegű doktor bácsijai megkövetelték ezt. Aztán túléltünk ilyen-olyan rendszereket és a kórházaink amortizálódni kezdtek, majd jött a rendszerváltozásnak nevezett valami és a kórházak tovább amortizálódtak annyira, hogy napjainkban be is zárnak jó néhányat, annyira, hogy egynéhányuk úgy néz ki, mint a háború végén újjáépítés előtt.

Naív ember vagyok. Azt gondoltam, hogy életem utóbbi harminc esztendeje elegendő lesz arra, hogy igazi európai ország legyünk, igazi európai egészségüggyel (meg sok minden mással), hogy mára nem lesz különbség a magánklinika és egy állami kórház között. Legalábbis nem ekkora. Hogy a biztosítóm a befizetett adómból állni fogja a gyógyítási költségeimet. Hát nem. Elpocsékolódott harminc esztendő és ha lehet, még nagyobb baj. Semmi jelét nem látom annak, hogy a helyzet javulna. Sőt. Örülnék ha lenne valaki, aki megmagyarázná nekem, hogy miért kell ennek így lennie? Örülnék ha valaki ki tudná számolni, mennyi az a pénz/adó amit úgy hatvan esztendő alatt kifizethettem? Úgy hatvan esztendő alatt kifizettünk mi, mindannyian. De annak örülnék a legjobban, ha egyáltalán nem jutna eszembe ilyesmit írni.