Ami kimaradt a történelem oktatásából

Posted by

Kácsor Zsolt
>A magyar történelem című tantárgy oktatása során nem szokták megemlíteni, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyben véres polgárháború volt, amely etnikai leszámolást is okozott. Sok ezer embert öltek meg pusztán a származása miatt: felheccelt magyarok ártatlan szerbeket és ártatlan románokat, felheccelt románok és szerbek ártatlan magyarokat gyilkoltak meg. Az egyik legborzalmasabb tragédia 1849. január 8-án történt Nagyenyeden, ahol románok rendeztek vérfürdőt. Emlékezzünk az ártatlan áldozatokra.

Kevéssé rögzült a honi történeti emlékezetben, hogy 1848–49-ben a magyarországi etnikai csoportok között polgárháború is volt. Az események mozgatórugóiról beszélgetett a Magyar Narancs újságírója Kovács Péter Hermann Róberttel  a Magyar Történelmi Társulat elnökével.

Magyar Narancs: 170 év távlatából úgy tűnik, mintha a nemzetiségek közötti vérontás hirtelen szakította volna meg a korábbi békés együttélést. Volt valamilyen előjele ennek korábban?

Hermann Róbert: Nem nagyon volt komoly előjele, nem véletlenül érték az események sokkszerűen a magyar társadalmat 1848-ban. A reformkori statisztikák alapján ugyan a magyarok már érzékelhették, hogy kisebbségben vannak Magyarországon, és ez adott némi fenyegetettségi érzetet, de jellemző a felkészületlenségre, hogy a Magyarországtól ekkor már egyértelműen függetlenedni akaró horvát mozgalmon túl a legveszélyesebbnek a szlovák helyzetet tartották, köszönhetően az 1831-ben Szepes és Sáros vármegyében lezajlott koleralázadásnak és a szlovák értelmiség körében létező cseh és orosz, azaz pán­szláv orientációnak. Az események későbbi brutalitását az 1784-es erdélyi Horea-féle parasztfelkelés vetítette előre, ahol a főleg román etnikumú felkelők kifejezetten „utaztak” a magyar földesurak legyilkolására. De mindkét lázadásnak a nemzetiségi vidékeken inkább volt társadalmi-gazdasági jellege, csak az adott nekik némi etnikai élt, hogy a magyar nemesség gyűlölete egyben „a magyarok” gyűlöletét is jelentette, hiszen számukra a földesúr jelenítette meg a magyarságot. A horvátokkal közvetlenül 1848 előtt már érzékelhető volt a feszültség. A horvát politikában Bécs-barát fordulat ment végbe, amely politika az ekkor már döntően horvátok lakta, ám a történelmi Horvátországhoz nem tartozó Szlavóniával, a Katonai Határőrvidékkel, a Muraközzel és Fiuméval kiegészített Nagy-Horvátország létrehozását szerette volna elérni, amely önálló tartományként illeszkedik a birodalomba.

MN: A magyar nacionalizmus reformkori ébredése mozgósította a nemzetiségeket?

HR: Közkeletű tévedés csak erre vagy a Habsburg-udvar szervezkedéseire visszavezetni a nemzetiségi ellenállást. Erre a korra már nekik is megvolt az önálló nemzeti mozgásuk, céljaik. Ám ezekben komoly törésvonalak voltak a nemzetiségeken belül is. A románok Királyhágón inneni része – amely egyébként számban felül is múlta az erdélyit – egyértelműen támogatta a magyar reformmozgalmat, míg a szűken vett erdélyi román értelmiség fő célja az Erdély és Magyarország közötti unió megakadályozása volt. Önálló fejedelemségben kívántak a „bevett” erdélyi rendi nemzetek közé kerülni, etnikai arányuknak megfelelően lehetőleg vezetőként. A három „román” fejedelemség egyesítése ekkor még olyan ködszerű álom sem nagyon volt, mint manapság a magyarok esetében a „mindent vissza!”.
A szlovák értelmiség evangélikus lelkész vagy tanító volt, ami nem aratott sikert a katolikus többségnél: náluk a vallási fontosabb törésvonal volt, mint az etnikai. Az erdélyi szász városok féltették középkori eredetű önkormányzatiságukat, és ezért nem támogatták az uniót – de Brassó például egyértelműen magyarbarát volt. A szerbeket a Határőrvidéken kezdetben nem is érintette a reform. Viszont az is tény, hogy az 1844-es nyelvtörvény fontos mérföldkő volt minden nemzetiségnél. Ez és a protestáns egyházak tervezett magyar uniója előrevetített számukra elmagyarosító törekvéseket, amire volt is némi hajlandóság a magyar elitben. Például maga Széchenyi is „olvasztó felsőségről” beszélt.

A teljes cikk itt olvasható:

Címkép: Magyarország felosztása a Charivariból. Forrás: Arcanum online kiadvány az 1948-49-es szabadságharcról