Zöldi László: Az Index-dosszié (kibővítve)

Posted by

A hírportál körüli purparlé 2020 egyik legnagyobb visszhangot kiváltó eseménye lett. Ez tükröződik a mintegy kétszáz idézetből, amely a hazai nyilvánosság fórumain jelent meg, hangzott el. Ezek egy részét a nyár közepén már közöltük, most teljesebbé tesszük az összeállítást.

Nem kerül a NER befolyása alá az Index. (Bodolai László ügyvéd, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Magyar Narancs, 2018. szeptember 20.)

Az Index függetlenségre törekvő újság. (Tóth-Szenes Attila főszerkesztő, Index.hu, 2018. október 16.)

Az, hogy na, akkor lássuk, hogy mi van a világban, nekem leginkább az Index. (Hajós András tévészemélyiség, Index.hu, 2018. november 16.)

Ha a reklámpiac úgy működne, ahogy annak kell, az Index el is tudná tartani magát. (Parti Nagy Lajos író, Index.hu, 2018. november 19.)

A megkopott Index valószínűleg még mindig a legolvasottabb médium. (Bálint Botond újságíró, PestiSrácok.hu, 2018. november 20.)

Hogy valóban mi van, az az Index. (Alföldi Róbert rendező, Index.hu, 2018. december 7.)

Hallom az indexes kollégák aggodalmait is. Szerintem ők sem gondolják, hogy egy év múlva szabadabban, függetlenebbül dolgozhatnak. (Uj Péter, az Index alapító főszerkesztője, Népszava, 2019. február 9.)

/Vaszily Miklós megvásárolta az Indamedia Sales Kft-t/ Nem az Indexnél történt változás, hanem az egyik legfontosabb partnerünk tulajdonosi szerkezetében. (Dull Szabolcs, az Index főszerkesztője, Média1.hu, 2020. március 31.)

Kívülről olyan befolyás ért minket, amelynek vége a szerkesztőség megszűnése lehet. (Dull Szabolcs, az Index főszerkesztője, Index.hu, 2020. június 21.)

Az Index gyakorlatilag egy címlapszerkesztő maradna, amely beszállítóktól rendel médiatartalmakat. (Rényi Pál Dániel újságíró, 444.hu, 2020. június 21.)

Az Index egy névvé silányulna, ami kis, alvállalkozói, beszállító cégek bonyolult hálózatát takarja, és ezeket egy vezetőség koordinálná. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2020. június 22.)

Az Index olyan a hírekben, mint az összeadás a matematikában. (Jámbor András blogger, Facebook.com, 2020. június 22.)

Az Indexszel együtt az emancipált, hírfogyasztó, városi értelmiséget vették célba. (Batka Zoltán újságíró, Újnépszabadság.com, 2020. június 22.)

A hatalom már régóta feni a fogát az Indexre. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, 2020. június 22.)

Amire már régen fente a fogát a hatalom, az az Index volt. (Vásárhelyi Mária szociológus, HírKlikk.hu, 2020. június 23.)

Hosszú évek óta megy a harc, egyelőre az Indexet se lenyelni, se kiköpni nem tudja senki. (Urbán Ágnes médiakutató, Átlátszó.hu, 2020. június 23.)

Az Index nem vasárnap és nem is az elmúlt héten került nyomás alá – hosszú hónapok óta nyomás alatt készül. (Hargitai Miklós újságíró, Népszava, 2020. június 23.)

Az Index két éve ellenőrizhetően a Fidesz kezében van. (Hont András újságíró, Facebook.com, 2020. június 23.)

Elesik-e az Index, vagy megmarad újságnak? (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, 2020. június 23.)

Célom az, hogy az Index megőrizze minden eddigi értékét és piacvezetői pozícióját, amitől Index az Index. (Ződi Zsolt, az Index.hu Zrt új vezérigazgatója. Kreatív Online, 2020. június 23.)

Továbbra is ragaszkodunk a tartalmi függetlenséghez és a szerkesztőség érinthetetlenségéhez. (Dull Szabolcs, az Index főszerkesztője, Index.hu, 2020. június 23.)

Az Index a mikrofon. Van saját hangja is persze, de legalább ilyen fontos, hogy kihangosítja másokét. (Stumpf András újságíró, Válaszonline.hu, 2020. június 24.)

Hírforrást jelent. (Zsuppán András újságíró, Index.hu, 2020. június 24.)

Nem lehet mellőzni mint hírforrást. (Szalay Dániel újságíró, Index.hu, 2020. június 24.)

Az Index az az újság, amit azonnal megnyitok, ha történik valami. (Ónodi Eszter színésznő, Index.hu, 2020. június 24.)

Semmi különös, csak nélkülözhetetlen, mint a víz vagy a levegő. (Nádasdy Ádám műfordító, Index.hu, 2020. június 24.)

Az Index a mi józan eszünk. (Grecsó Krisztián író, Index.hu, 2020. június 24.)

Az Indexet azért érte támadás, mert van, mert nagy, mert olvasott, és sokaknak fog hiányozni, ha nem lesz. (Szele Tamás újságíró, Zónapörkölt.blog, 2020. június 24.)

Az Index azért jó, mert a mai napig a kíváncsiság hajtja, nem a szolgalelkűség. (Sáling Gergő újságíró, Index.hu, 2020. június 25.)

Szeretem az Indexben, hogy igyekszik pontos lenni. (Friderikusz Sándor műsorvezető, Index.hu, 2020. június 25.)

Az Index mára egy gyár lett, ezen nincs mit szépíteni, különben nem tudnánk még ezen a megnyomorított médiapiacon is piacvezetők lenni. (Tóth-Szenesi Attila, az Index volt főszerkesztője, Index.hu, 2020. június 25.)

Az Index egyértelműen közszolgálatot végez úgy, hogy nem az állam, hanem a piac finanszírozza. (Gerényi Gábor médiamenedzser, gg.blog.hu, június 25.)

Az Indexet olvassák azok is, akik esetleg most ellene dolgoznak. (Manek Gábor klubmenedzser, Index.hu, 2020. június 25.)

Az Index nevű hírportálból lóderék nagyságban dől a liberális szenny. (Franka Tibor újságíró, Magyar Nemzet Online, 2020. június 28.)

Az egészet gazdasági átszervezésnek álcázva a politika véget akar vetni annak, ahogy az Index működött. (Stöckert Gábor főszerkesztő-helyettes, Index.hu, 2020. június 30.)

Ennek az országnak és ennek a kormánynak úgy van szüksége az Indexre, ahogy van. (Erdélyi Supeman Zsolt reklám-szakember, Karantén a kanapén, 2020. július 1.)

Nincs szándék az Indexből második Origót csinálni. (Vaszily Miklós, az Indamedia Sales Kft egyik tulajdonosa, 444.hu, 2020. július 2.)

Az Indexről már régen leválasztottak mindent, amiben pénz van. (Plankó Gergő újságíró, 444.hu, 2020. július 7.)

Az Index a trehányságot emelte ranggá. (Lentulai Krisztián műsorvezető, Hír TV, 2020. július 10.)

Az Index egy erős vár, amit szét akarnak robbantani. (Dull Szabolcs, az Index leváltott főszerkesztője, 444.hu, 2020. július 22.)

Nincs veszélyben az Index függetlensége. (Szombathy Pál, az Index.hu Zrt újdonsült vezérigazgatója, ATV, 2020. július 22.)

Az Index, amely témaválasztásával, stílusával képes átnyúlni a politikai táborokon, fokozatosa bedarálódik. (Polyák Gábor médiajogász, 168 Óra, 2020. július 22.)

A hatalom hideg számításból megtörte az ország legnagyobb független lapját. (Rényi Pál Dániel újságíró, 444.hu, 2020. július 24.)

Az Index a kapitalizmus áldozata lett. (Szanyi Tibor volt szocialista politikus, Hír TV, 2020. július 24.)

Az Index vége a megbízható és független hírszolgáltatás végét is jelenti. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2020. július 25.)

Az Indexnek kampec. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Mérce.hu, 2020. július 25.)

Az Origo és a Népszabadság után az Indexet is bezúzta a hatalom. (Sarkadi Zsolt újságíró, 444.hu, 2020. július 25.)

Magyarország legolvasottabb lapja nem véletlenül hordozta a tenyerén Pikót, Baranyit és Karácsony Gergelyt. (Apáti Bence publicista, Hír TV, 2020. július 25.)

Ha nem lesz Index, jobb eséllyel fognak eddigi olvasóik több forrásból tájékozódni. (Kardos Gábor publicista, Azonnali.hu, 2020. július 26.)

Jön az illibernyák Index. (Rab László újságíró, VárosiKurir.hu, 2020. július 26.)

A milliós nézettségű Index a magyar nyilvánosság megkerülhetetlen szereplője volt. (Szűcs Zoltán Gábor politológus, Mérce.hu, 2020. július 27.)

A pártszimpátiától függetlenül leginkább követett magyar nyelvű hírportál. (Techet Péter publicista, Azonnali.hu, 2020. július 27.)

Egyedül az online sajtóban volt kiegyensúlyozott a verseny, egészen a vezető hírportál kikényszerített öngyilkosságáig. (Hargitai Miklós újságíró, Népszava, 2020. július 27.)

Az Index-stáb „öngyilkossága” nem értelmetlen hiszti, csak le kell vonni belőle a megfelelő tanulságot. Azt, hogy vége van az ingyen kínált minőségi tartalom korának. (Stumpf András újságíró, Válaszonline.hu, 2020. július 27.)

A könnyű emlékezetű nyilvánosság megint elvesztette a tájékozódás, a hatalomellenőrzés jogának egy szeletét. (Friss Róbert újságíró, Népszava, 2020. július 27.)

Az indexes hagyományoknak megfelelően fog működni. (Bodolai László ügyvéd, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, ATV, 2020. július 27.)

Az ország legismertebb, legolvasottabb lapjának voltam a főszerkesztője. (Dull Szabolcs újságíró, ATV, 2020. július 28.)

Ma a régi szellemében nincs Index. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Heti TV, 2020. július 28.)

Az Index nyolcvan munkatársa egy félreértés miatt felmondott. (Lánczi Tamás politológus, Magyar Rádió, 2020. július 28.)

Az Index szerkesztősége sosem volt a Fideszé. Az Index mint vállalkozás viszont már hosszú ideje az volt. (Molnár Richárd újságíró, 168 Óra, 2020. július 29.)

Az Index tulajdonosi köre válaszút elé került. Alkalmazott újságírói oly messzire dobták a tomahawkot, hogy ezzel már híveik sorát is ritkították. (Csizmadia László, a Civil Összefogás Fóruma vezetője, Magyar Hírlap Online, 2020. július 29.)

A közbeszéd kimagasló fóruma, domináns felülete volt eddig az Index. (Gégény István újságíró, Szemlélek.blog, 2020. július 29.)

Az Index arra is jó volt, hogy kiváltsa a reggeli kávét. (Bohár Dániel újságíró, 888.hu, 2020. július 30.)

Egyidejűleg nagyszámú hírfogyasztót ér el mindkét politikai térfélen. (Keller-Alánt Ákos újságíró, Magyar Narancs, 2020. július 30.)

Én naponta többször is ránéztem az Indexre. (Dobrev Klára DK-politikus, ATV, 2020. július 30.)

A tulajdonosi struktúra nemcsak veszélyt hordoz magában, hanem reális lehetőséget, hogy az Index elveszíti a címlapját. (Dudás Gergely újságíró, az Index volt főszerkesztője, Válaszonline.hu, 2020. július 30.)

Az Index esetében már régen kialakították azt az „üzleti” konstrukciót, amely mellett a portál irányítása kellő időpontban megfelelő kezekbe kerülhet. (Bauer Tamás volt SZDSZ-politikus, Facebook.com, 2020. július 31.)

Az Index.hu nevű információs pláza műfajánál fogva a leglátogatottabb internetes központ lett. (Bencsik András újságíró, Demokrata.hu, 2020. július 31.)

Bízom abban, hogy ellenszélben is fel tudjuk építeni az Indexet. (Bodolai László ügyvéd, az Indexet működtető kuratórium elnöke, Klubrádió, 2020. július 30.)

Az Index a XXI. századi hírek közvetítője volt. (Molnár Gyula szocialista politikus, ATV, 2020. július 31.)

Az Index a legnagyobb elérésű portálként a még sajtószerűen működő magyarországi média meghatározó, megkerülhetetlen szereplője volt. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, 2022. július 31.)

A hazai szabad média egyik zászlóshajója süllyedt el. (Martin József Péter civil aktivista, Pesti Hírlap, 2020. július 31.)

Az Index takaréklángon üzemel. (Lakner Dávid újságíró, Magyar Hang, 2020. július 31.)

Szomorú, hogy az Index eltűnik, de van még Magyar Hang, 444.hu, hvg.hu, 24.hu. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, ATV, 2020. július 31.)

Már soha nem lesz az a portál, amely valaha a legnagyobbnak és a legjobbnak tudhatta magát. (Tóth Ákos újságíró, Jelen.hu, 2020. július 31.)

Az Indexnek világnézete van, de pártja nincs. (Hargitai Miklós újságíró, Mozgó Világ 20/7-8.)

Az Index bedarálása és a másik három-négy portál helyzetbe hozása a balliberális oldalnak volt az érdeke. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, HVG, 2020. augusztus 1.)

Az Index mélységesen elfogult, balliberális propagandát toló termék. (Ferencz Orsolya Fidesz-politikus, Hír TV, 2020. augusztus 1.)

Magyarországon a legnagyobb véleménybuborékot Indexnek hívják. (Vágvölgyi Gergely újságíró, Hír TV, 2020. augusztus 1.)

Az Index az utóbbi években a magyarországi fikakultúra leggátlástalanabb terjesztője lett. (Gajdics Ottó újságíró, Magyar Nemzet Online, 2020. augusztus 1.)

Az Index elindult a megsemmisülés felé vezető úton. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Vona Gábor vlogja, 65. rész, 2020. augusztus 2.)

Spéder és Simicska óta Fidesz közeli tulajdonban volt, bár ez nem látszott rajta. (Ungár Péter LMP-politikus, Klubrádió, 2020. augusztus 3.)

Az Index több százmilliót tarhált össze. (Apáti Bence publicista, Hír TV, 2020. augusztus 5.)

Látható volt, hogy bökjük a kormány csőrét. (Dull Szabolcs, az Index volt főszerkesztője, Transindex.ro, 2020, augusztus 5.)

Utasellátóként működött napról napra: gondoskodni kellett arról, hogy a közönség elégedett legyen. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, 2020. augusztus 6.)

Nemcsak a 444, hanem a HVG vagy a 24.hu is fűtötte ezt a konfliktust egy kicsit, mert üzletileg ők jól járnak, ha az Index bedől, vagy hátrébb sodródik. (Bodoky Tamás újságíró, Reaktor podcast, 2020. augusztus 6.)

Az Index visszavonhatatlanul elveszett. (Bolgár György műsorvezető, Klubrádió, 2020. augusztus 7.)

Az ottani kis libsik azt képzelik, joguk van üzleti titkokat kiszivárogtatni, rontani a cég renoméját. (Pilhál Tamás újságíró, PestiSrácok.hu, 2020. augusztus 8.)

Mennyire szeretném, ha újra egyesülnének az elszakított nemzetrészek, vagyis az Index és a 444. (Szily László újságíró, Cink.hu, 2020. augusztus 10.)

Érzésre harmad annyian csináljuk a lapot, mint egy hónappal ezelőtt. (Rovó Attila, az Index felmondási időt töltő belpolitikai rovatvezetője, 444.hu, 2020. augusztus 11.)

Hiba volt beszántani. (Mérő László pszichológus, 24.hu, 2020. augusztus 12.)

Gajra ment az Index. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2020. augusztus 12.)

Ez az internetes portál kiszolgált már mindenkit. (Kubatov Gábor Fidesz-politikus, Magyar Nemzet Online, 2020. augusztus 15.)

Az online felület zászlóshajóját gyakorlatilag hullámsírba küldték. (Horváth Zoltán újságíró, ATV, 2020. augusztus 19.)

Az Index nem volt a „mi Indexünk”. Ami fontosabb, hogy másé sem. (Márfai Péter szocialista politikus, Népszava, 2020. augusztus 24.)

Gondolom, hogy kormánybarátabb irányba megy, mint eddig. (Bozóki András szociológus, volt kulturális miniszter, ATV, 2020. augusztus 25.)

Az újság kritikai élét alighanem sikerült elvenni, kérdés azonban, hogy mit tudnak a helyére építeni.. (Rényi Pál Dániel újságíró, 444.hu, 2020. szeptember 1.)

Ha a Telex sikeres lesz, és az Index olvasható, és olvasott is marad, vagyis a két szereplő megfér egymás mellett a piacon, az olvasó jól jár. (Illés Gergő újságíró, Azonnali.hu, 2020. szeptember 7.)

Az Index a tökünkön lógott. (Bayer Zsolt publicista, Azonnali.hu, 2020. szeptember 10.)

Az Index nem volt a szabad működés szempontjából végstádiumban, csak rákerült a csúszós lejtőre, amelyen nincs megállás, és ezt jól érezték a munkatársai. (Majtényi László alkotmányjogász, HírKlikk.hu, 2020. szeptember 12.)

Próbáltam minél többet megmenteni a régi Indexből. (Sztankóczy András, az új Index vezető szerkesztője, Spirit FM, 2020. szeptember 14.)

Az Index pusztító. (Deutsch Tamás Fidesz-politikus, Facebook.com, 2020. szeptember 16.)

Bár a sorsa már eldőlt, nem fogják látványosan bezárni. (Polyák Gábor médiajogász, 168 Óra, október 7.)

Nyolc hete dolgozik az új stáb a bombatölcsér helyén. (Szombathy Pál, az Index új főszerkesztője, Facebook.com, 2020. november 2.)

Borzalmas, undorító képződmény az új Index. (Szily László újságíró, Azonnali.hu, 2020. november 16.)

A balosok jobbosnak nézik, ezért nem szolidarizálnak vele, a jobbosok pedig balosnak az Indexet. (Sebes Gábor mérnök, Facebook.com, 2020. november 19.)

Az Index egyelőre jó középutasnak tűnik. (Veres István újságíró, Facebook.com, 2020. november 19.)

Bárki bármit mondhat, ez a lap már nem ugyanaz. (Dull Szabolcs, az Index volt főszerkesztője, SzabadPécs.hu, 2020. november 20.)

Jó volt a Szombathyék Indexe /is/. (Tanács István újságíró, Facebook.com, 2020. november 23.)

A Fidesz médiaipari verőembere, Vaszily Miklós megvette kilóra. (Jámbor András blogger, Facebook.com, 2020. november 23.)

Szombathyék lelépése a bizonyíték: nincs szerkesztőségi függetlenség pénzügyi függetlenség nélkül. (Borbás Barna újságíró, Válaszonline.hu, 2020. november 23.)

Forrósodik a levegő az Index körül. (Bognár László blogger, Facebook.com, 2020. november 24.)

Az Index az orbáni médiarendszer részévé vált. (Rényi Pál Dániel újságíró, 444.hu, 2020. november 24.)

A NER a tulajdonosváltással formálisan is belülre került, ebben az értelemben elesett a lap. (Szombathy Pál, az Index volt főszerkesztője, 24.hu, 2020. december 21.)

Az eddigi egy darab balos sajtótermékből most kettő lett. (Trombitás Kristóf publicista az Indexről és a Telexről, Vasárnap.hu, 2020. december 23.)

Az Index elesett. (Polyák Gábor médiajogász, HírKlikk.hu, 2020. december 29.)

Szerkesztette és válogatta:  Zöldi László