Miért van annyi ellenségünk?

Posted by
Simor András
>Harcban állunk.
Azt hallom a miniszterelnökünktől már évek óta, hogy harcban állunk. Harcolunk a nemzetközi bankok ellen, a multinacionális vállalatok ellen, Brüsszel ellen, a migránsok ellen, a Soros ellen, a liberálisok, a baloldaliak, az amerikai demokraták ellen, az Amnesty International és más hasonszőrűek ellen, a gender simlisek ellen, a norvég adományok ellen, a külföldi sajtó nagy része ellen, hogy a hazai nemzetrontó erőket most ne is említsem. Azon gondolkozom, hogy miért van egy ilyen helyes, kedves, tehetséges nemzetnek ennyi ellensége?
Több országban is tapasztaltam, hogy rossz szemmel néznek másokra: angolok a franciákra, belgák a hollandokra, franciák a mcdonalds evőkre, svédek a kurvapecérekre, szlovákok a maffiózókra, zöldek az olajcégekre, muszlimok az alkoholistákra, finnek az antialkoholistákra stb. De ezek sem többnyire ellenségként, inkább ellenszenvvel tekintenek a másikra. Akár így, akár úgy, ennyi ellenséget, mint mi, senki sem tudott összenyerni magának. Hiába, különleges nemzet a miénk.
Nemcsak az ezer főre jutó COVID elhalálozásban, de ezer főre jutó ellenségek számában is a világelsők között vagyunk. De mégis, mi lehet az oka ennek a nagy ellenségeskedésnek irántunk? Talán irigyek a jólétünkre? Igen ám, de nemrégen olvastam, hogy az egy főre eső lakossági fogyasztásban a harmadik legszegényebb ország vagyunk az EU-ban, szóval, ez nem annyira valószínű. Vagy talán az egészségügyi ellátásunkat irigyeli tőlünk a világ? Az orvosaink miatt lehet is bennünket irigyelni, már azok miatt, akik még itthon maradtak, de ha beleszámítjuk az egy betegre eső WC papír ellátottságot, aligha vagyunk irigylésre méltók.
Akkor talán attól félnek, hogy elcsábítjuk a futballistáikat, hiszen itt most alig kell adót fizetniük a labdazsonglőröknek, nem úgy, mint a KATÁ-soknak, akik egy részének épp most szigorítják az adózását. De ez sem lehet, mert azt látom, hogy ha valamelyik futballistánk kiemelkedik a mezőnyből, az már külföldre próbál szerződni, szóval nem az a veszély, hogy ide vonzzuk a tehetségeket, hanem az, hogy elveszítjük a sajátjainkat.
Akkor talán azért az ellenségeink, mert félnek tőlünk? Hát a hadseregünktől talán nem, tudva, hogy ötszáz év óta csak azt a háborút nem vesztettük el, amibe valami tévedés folytán nem keveredtünk bele. Akkor talán attól félnek, hogy elhappoljuk előlük a következő olimpiát és bevezetünk néhány új sportágat. Gondolok itt a hosszútávú szimultán jachton kúrásra és a meztelen seggű ereszen csúszásra. Ezekben a sportágakban pedig szinte verhetetlenek lennénk, így jelentősen javítani tudnánk jövőbeli pozíciónkat az éremtáblázaton. De az sem igazán lehet, hiszen eddig majd minden ország a gatyáját is elveszítette az olimpián, így a legtöbben örülnek, hogy találnak egy lúzert, aki elviszi a következő balhét meg a veszteséget. Hacsak a görögök nem akarnak még egy olimpiát rendezni, az előző nagy pénzügyi sikerére tekintettel. Lehet, hogy ők hergelik ellenünk a világot? Ha meg nem ők, akkor kik?
A cikk szerzője a Nemzeti Bank volt alelnöke