Posted by Gábor György
> Most mindenki ezen az „asszonyságon” van kiakadva, pedig semmi ok sincs rá. Krúdy A vörös postakocsiban „egy még elég csinos és kívánatos”, de a „szerelemtől visszavonult asszonyság”-ról emlékezik meg, akiről egy éjszakai kihallgatás során tudjuk meg, hogy „az volt a mestersége, hogy szerelmet vessen és arasson”. De Krúdynál maradva utalhatnánk a „horvát asszonyság”-ra, aki megőrült a színészekért, s aki horvát létére nem ismerte Zrínyit, a költőt, de Zrínit, a kaposvári színészt annál inkább.
Kétségtelen, az „asszonyság” megszólítás manapság, a mai magyar nyelvben leginkább talán a megszólító távolságtartó fölényeskedését fejezi ki, s a megszólítottnak kedélyeskedő-bizalmaskodó lenézését, lekezelését. Orbán ezzel maximálisan tisztában van, hiszen egy októberi interjújában nagyon is tudatosan nevezte a számára gyűlöletes, megvetett és Soros emberének kikiáltott Věra Jourovát asszonyságnak, midőn ezt mondta: „ez az asszonyság onnan Csehországból úgy látja a magyarokat, mint azok a tökfilkók, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy saját döntéseket hozzanak.” Ugyanakkor olyannyira nincs köze Orbánnak a valósághoz, hogy már fel nem fogja, nem is érti meg, hogy ez a fajta bratyizós-pálinkázós-fehérvári huszározós, feudális stílus (стиль) egyszerre viszolyogtató és röhejes. Még akkor is, ha ez sokaknak bejön, s ettől a hátsó udvari verbalitástól érzik magukhoz közelinek a magyar miniszterelnököt.
Most Karikó Katalint, a vakcina egyik kifejlesztőjét nevezi – éktelen, de magához méltó tahósággal – „kisújszállási asszonyságnak”, mindjárt magyarnak is mondva a Pfizer nevű („ezt a nehezen kimondható szót: Pfizer, azt hiszem, így kell mondani”) vakcinát, amelyben „magyar ész van benne”, de „ugye egy német prof is benne van ebben a dologban”, foglalja össze rendkívüli eleganciával, kifinomultsággal és mértéktartással a magyar miniszterelnök.
Én viszont most Orbán rendkívüli olvasottságát, literátus személyét éneklem meg. Ugyanis épp Karikó Katalint, a vakcina kifejlesztőjét, a legkülönbözőbb szakmai elismerések várományosát kellett asszonyságnak nevezni, hiszen Orbán ezzel Krúdy egyik legkülönösebb regényére, az Asszonyságok díja című munkájára gondolhatott, amelynek főszereplője egy bizonyos Czifra János, foglalkozását tekintve „temetésrendező”, aki „huszonöt év alatt megismerkedett a halállal, eltemetett vagy tízezer pesti embert, gyermeket, asszonyt, öreget, nem volt neki újdonság a sírás, jajveszékelés, kétségbeesés…Bár nem volt lángész, hosszú működése alatt megtanulta, hogy az életet és a halált egy kis mesgye választja el, tehát nem igen érdemes sokat törődni az élet aprólékosságaival.” S hogy még valamit eláruljak erről a temetésrendezőről, Krúdy beszámolója szerint „a zsidótemetőben is volt dolga, ahol a gondnokkal szokott eszmét cserélni az általános drágaságról.”Ugye, mennyire más, ha az ember nem innen-onnan kiragadva, hanem kulturális kontextusukban érzékeli a szavakat és kifejezéseket?
Akkor most miért is kell a mi nagyszerű, felkészült és nyelvileg is mindig selymesen és bársonyosan fogalmazó miniszterelnökünket méltatlan támadásoknak kitenni?