Az asszonyság és a vakcína

Posted by
Orbán Viktor vasárnap a rádióban a vakcínátóől és Karikó Katalinról:
“Mindenki ezt a nehezen kimondható szót használtja, “Pfájzer”, azt hiszem, így kell kimondani, de beszéltem azzal a professzorasszonnyal  újév előtti napon, hosszan, és megértettem, hogy ugyan egy német prof is benne van a dolgokban, de legtöbben magyarok dolgoznak a kutatásban, illetve a kutatás irányításában.
Kis túlzással, de nyugodtan mondhatjuk, hogy ez egy magyar vakcina, amerikai pénz és magyar ész van benne. Büszkék lehetünk a tudós asszonyra, aki egy kisújszállási asszonyság, mint megtudtam, és a lánya, aki kétszeres olimpiai bajnok, az Egyesült Államok színeiben, evezésben a londoni olimpián szerzett érmet. És azt hiszem van néhány világbajnoki címe is, tehát az egész családra igazán büszkék lehetünk.
Azt is megtudtam, hogy a ’80-as évek közepén mentek ki, akkor a kislány még csak két éves volt, de beszél és ír magyarul, ami azt mutatja, hogy a professzorasszonynak a szíve is a helyén van.”