Istent nem lehet kicselezni

Posted by
Gaál Péter
A kultúra célja az, hogy ellássa az emberi életet azokkal az erős struktúrákkal, amelyek biológiailag hiányoznak belőle (…). A kultúra az ember “második természetévé” válik.
(Peter Ludwig Berger)
Tegyük hozzá, hogy a “kultúra” – humán értelemben – minőségjelző. És ha minőségjelző, akkor van egy olyan határ, amitől felfelé kultúra, alatta pedig nem az, annak ellenére, hogy annak nevezik. És van még valami: a kultúra önmagában nem kultúra. Vannak művelői és vannak felhasználói, művelők és felhasználók pedig mind mennyiségileg, mind minőségileg szerves kapcsolatban, tudniillik a kultúra ugyanúgy társadalmi állapotjelző, mint a társadalom intézményei, egyházaktól a hivatalokig és szervezetekig. Utóbbiak a társadalomra, a társadalom pedig saját testére, a tagjaira jellemző.
Mi vagyunk a kultúra teste.
A társadalom viszont nem mi vagyunk, csak belőlünk áll. Örökös és kibékíthetetlen ellentmondás feszül a kettő között. Attól a pillanattól, hogy a társadalom elkezd individuumokra bomlani, megszűnik társadalom lenni, az individuumok pedig, ha önmagukat nem individuumoknak tekintik, hanem a társadalom részeinek, megszűnnek individuumok lenni.
Du bist nichts, dein Volk ist alles.
Ráadásul e kettőt nem lehet szétválasztani. Egy medvénél is csak a medvetársadalmat illetően lehet, mert olyan nincs – a medvék magányos állatok -, a környezetét illetően nem, és abba az egyéb medvék is beletartoznak. Egy más minőség keletkezik, de ez a más minőség a medve önálló minőségétől ugyanúgy különbözik, ahogy az emberi társadalom minősége is az egyes emberek minőségétől. Oda-vissza hatnak egymásra, de nem ugyanazok. Ha tovább cizelláljuk, akkor azt is ki lehet jelenteni, hogy az emberi társadalom, így az emberi “kultúra” – a társadalom mindenkori szelleme, az idézőjel ama első bekezdésben leírt választóvonal miatt – nem az egyének kultúrájának az összessége, se mennyiségileg, se minőségileg, hanem valami más.
Augustinus Isten-jellemzését megfordítva: semper minor. Mindig kisebb.
Úgy tűnik, hogy az, amit eddig kultúrának neveztünk, minden igyekezet ellenére, már átlépte azt a bizonyos határt, benne mindennel: a klasszikus műveltségtől kezdve a vallásig. Az ember második természete – amitől ember – szép lassan elenyészik, vele az ember emberi funkcióival. A mai gyerekek nem butábbak, mint a régi gyerekek voltak, csak mások. Még csak azt se lehet mondani, hogy nem kreatívak: másként kreatívak. Nem alkotói szinten, hanem felhasználói-kiszolgálói szinten. Azokra a készségekre, amelyekre nekünk még szükségünk volt, mind kevésbé van szükség. Ami egy könyv olvasásakor fantáziaként generálódott, megrágva megkapják. Nem kell hozzáképzelni semmit, sőt kifejezetten ellenjavallt. Ettől még hozzáképzelnek, ideig-óráig, úgy-ahogy, de ez is lefelé tendál. A vége a tökéletes elgépiesedés.
Onnantól a gépi fantázia következik.
Se nem jó ez, se nem rossz. Nincs “nem természetes”, mert a “nem természetes” emberi megkülönböztetés mindarra, ami ember által kreált, kontra azokra, melyek nem ember által kreáltak.
De az ember se ember által kreált, ezáltal semmi, amit ő csinál, eredendően nem tőle származik. Az eleje Isten, és a vége is Isten lesz. A gépek is rá fognak jönni. So oder so. Istent nem lehet kicselezni.
Semmi baj nem lehet, barátaim, egy kis szomorkodáson kívül.