Dzsunka, teljes vitorlázattal

Posted by
Szele Tamás
>Csikorogva ugyan, de kezdenek beindulni a mi kis ügyeink, vagyis inkább úgy mondanám: tovább forognak a rozsdás fogaskerekek, amik Szilveszterkor pár napra leálltak egy kis ünnepi üzemzavar alkalmából. Idén először Keletre tekintünk, éspedig messzi, kelet-ázsiai horizontok felé: nagy barátunk, Kína már év elején jelezte, hogy a jövőben még nagyobb barátunk lesz.Persze, először mi jeleztük baráti szándékainkat neki, ő meg kebelére ölel minket, Nyugatra kóborolt hsziungnukat, akik ellen pedig a régi szép időkben még a Nagy Falat is emelték a jószomszédság jegyében.
Tisztázzuk: marháskodok, semmi sem bizonyítja, hogy a Kínát még jóval Krisztus előtt háborgató hsziungnuknak közük lett volna az Európát megszálló nyugati hunokhoz, amint azt sem, hogy a később megjelenő zsuanzsuanok avarok lettek volna, a hun-magyar rokonság meg végképp hit és nem tudomány kérdése, szóval az a színes, sztyeppei népmese, amit mostanság már az iskolákban is próbálnak tanítani a magyar őstörténetről, hogy finoman fogalmazzunk, távolról sem bizonyított.
Még jó, mert ha az volna, a kínai nagykövet ünnepi írásában előforduló „hagyományos kínai–magyar barátság” jelképe még a végén tényleg a Nagy Fal volna, ami azért, mint katonai erődítmény, jelképnek elég negatív. De ne szaladjunk előre.Vegyük előbb a tényeket. A tavalyi utolsó Magyar Közlönyből sok érdekes dolgot megtudhatunk, közöttük azt is, miszerint a magyar állam még 2021-ben 821 492 000 forint ráfordításával vásárol ingatlant a sanghaji székhelyű Fudan Egyetem magyarországi campusa számára. A Fudan Egyetem egy igen érdekes felsőoktatási intézmény, aminek ezer haszna van, rögtön a legelső, hogy a hallgatói két diplomát kapnak majd, egy magyart és egy nemzetközit, ami azért különös, mert (többek között) pont emiatt üldözték el korábban a CEU-t, de hát amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek. A Fudannak ezt is szabad. Öt-hatezer hallgatója lesz, bár eleinte csak mesterképzés folyik majd, és az oktatók más egyetemeken is tarthatnak előadásokat, ami egyesek szerint felveti a hallgatók elszívásának lehetőségét is a gyengébben dotált felsőoktatási intézményekből.

Most lépjünk túl azon, milyen bőséggel osztogatja pártunk és kormányunk az ingatlanokat a különböző kissé vagy már nem is kissé kétes külföldi intézményeknek, kezdve az orosz Nemzetközi Beruházási Banktól a Türk Tanács irodájáig, melyeknek alkalmazottai nagy részben diplomáciai mentességet élveznek. Nézzük meg inkább azt: kétes-e a Fudan Egyetem?

Ha akarom, bizony kétes, ha akarom, csak egy politikamentes oktatási intézmény. Arról van szó, hogy még 2019-ben kitört egy tiltakozó flasmob, igaz, az egyetem sanghaji központjában, mivel kicsit átírták az intézmény alapokmányát. Kicsit nagyon. Mit is írt erről akkoriban a 444 a South China Morning Post nyomán?

„Az SCMP beszámolója szerint a Fudan eddig a kutatói szabadságot hirdető alapokiratába most hangsúlyosan kerül bele a Kínai Kommunista Párt irányításának szerepe, mely a marxizmus és a szocializmus szellemében jár el.

Az okiratban az egyetem alapértékei, azaz a tudományos integritás fontossága, vagy az egységre törekvés és a szolgálatra való buzdítás helyett a hazafias hozzájárulás került be a szövegbe, míg a szabad gondolkodás és a kutatói függetlenség kérdése teljesen eltűnt a második záradékból. Az egyetem részéről a vállalás, hogy tiszteletben tartják és megvédik a kutatói szabadságot, ugyan megmaradt, de sokkal hátrébb sorolva, a 18. záradékba áthelyezve.

És míg az alap okirat arról rendelkezett, hogy az egyetemet a diákok és a tanárok demokratikus módon kormányozzák, az új szabályzat ezt a jogkört a kommunista párt egyetemi bizottságára, illetve a kancellárra ruházza.” (444)

Hát, akkor biza erős lehet a Fudan vezetésében a párthűség és a han nacionalizmus. Vessük össze a pár hónappal ezelőtt nyilvánosságra került világméretű kínai megfigyelési botránnyal (melyből megtudhattuk, hogy nem kell kínaiak legyünk ahhoz, hogy Peking figyeljen minket) és a pár héttel ezelőtt publikált párttag-lista ügyével (mely lényegében véve arról szólt, hogy a Kínai Kommunista Pártnak igen sok tagja dolgozik a világ többi országának kulcsfontosságú intézményeiben), és azt mondhatjuk: ha nem is kétes, de gyanús. Más kérdés, hogy aktív kínai terjeszkedésről beszélni most is, később is ostobaság volna: Kínát mi gazdasági szempontból érdekeljük, már persze, amennyire egyáltalán érdekli őket egy akkora piac, egy akkora ország, aminél Sanghaj és Peking kétszer népesebb, és annyian lakják körülbelül, mint Vuhan városát. Lehetünk épp hasznosak Peking számára, csak nem nagyon. Fontosak is alig.

Mindenesetre a magyar kormány most gesztust gyakorolt ezzel a költségvetési szempontból nem túl komoly összeggel – a valódi gesztust korábban mindkét kormány a Budapest-Belgrád vasútvonalról kötött szerződésben gyakorolta, ez most csak apró ajándék, mely erősíti a barátságot – és kétségtelennek tűnik, hogy még idén megkezdődik az oktatás a Fudan budapesti campusán.

Ez még nem volna olyan kulcsfontosságú hír, hogyha ma nem jelenik meg a Magyar Nemzetben egy csodás cikk Qi Dayu úr tollából vagy inkább ecsetjéből, aki Peking Budapesten akkreditált nagykövete. Az külön izgalmas, hogy a budapesti kínai követség miért publikál a magyar kormány lapjában már nem először – érdekes, de csak azok számára, akik nem ismerik a kínai újságírást, ugyanis annak hagyományai szerint ami megjelenik a Zsenmin Zsibaóban, azzal a kormány teljesen egyetért, az hivatalosan elfogadottnak tekinthető. Szóval: ha megjelenik a nagykövet írása a Magyar Nemzetben, az pekingi szempontból annyit jelent, hogy a magyar kormány kanonizálta a benne foglaltakat.

Az írásban – mely valóságos gyöngyszeme a kínai diplomácia hivatalos állásfoglalásainak, iskolában kéne tanítani – természetesen egy szó sem esik sem a Fudan Egyetemről, sem általában felsőoktatásról. Ismervén a stiláris követelményeket, épp ez a tény bizonyítja, hogy a magyar kormány gesztusának nyugtázását látjuk. Ellenben mondom, kis remekművet olvashatunk. Európai szemmel a semmitmondás csúcsait ostromolja, értő módon olvasva látjuk meg csak a szépségeit. Például már a címe is egy kis, egysoros kínai vers.

„Teljes vitorlával előre egy szorosabb kínai–magyar sorsközösségért!”

A fontosabb bekezdések egy-egy rövid maximával, alapelvvel kezdődnek, mintegy szövegközi címként. Lássunk párat!

„A 2020-as egy rendkívüli év volt.”

Az volt, excellenciás uram, eb, aki tagadja.

„2020 rendkívüli volt a kínai embereknek is.”

Nekik főleg.

„Csak a magasból lehet messzire látni.”

„A barátság értékesebb az aranynál.”

„A lehetőségeket megragadva magasabbra juthatunk.”

„Az új évben a kínai–magyar együttműködés új vizekre evez, amelyhez itt az idő vitorlát bontanunk.”

Mielőtt valaki a Kis Vörös Könyvecskét kezdené emlegetni: nem, kérem, a kínai nyelv és irodalmi stílus ilyen, Mao is a hagyományok szerint írt. A cikk, ha megfigyeljük, pont nyolc bekezdésből áll, mint egy klasszikus nyolcrészes tanulmány, ami a kínai irodalom egyik legkanonikusabb műfaja már az ősidők óta. Rendben van, de mit mond? A felületes európai egyetlen hosszú udvariaskodásnak láthatja, kiállásnak a két nép barátsága mellett tűzön-vízen át (a víz kell a hajóhoz, mely teljes vitorlázattal halad a sorsközösség felé), viszont türelmesen, a részleteket figyelve érdekes motívumokat vehetünk észre benne.

„Csak a magasból lehet messzire látni. A járvány elleni küzdelem legnehezebb szakaszában telefonált egymásnak és mutatott rá a nehézségek együttes leküzdésének irányára Hszi Csin-ping elnök úr és Orbán Viktor miniszterelnök úr. Vang Ji (Wang Yi) államtanácsos-külügyminiszter úr és Szijjártó Péter külügyminiszter úr idén egyszer találkozott és háromszor telefonált egymásnak, és tettek hitet a két fél együttműködése és az együtt haladás mellett.

A barátság értékesebb az aranynál.”

Így már érthető a két közhelynek tűnő maxima közé beszorított ténymegállapítás fényében, miért is értékesebb a barátság az aranynál: mert a nagy Kína barátságával most is rendelkezésünkre áll, ha nem leszünk rosszak, később is így lesz: azonban aranyával nem! Viszont kapunk helyette sokkal értékesebb barátságot. Így lehet udvariasan megmondani, hogy „ne lejmolj, nem kapsz egy vasat sem”.

„Készek vagyunk a továbbiakban is előmozdítani az Egy övezet, egy út kezdeményezés és a keleti nyitás politikája stratégia magas szintű összehangolását, folyamatosan feltárni az együttműködésben rejlő lehetőségeket, serkenteni a gazdaság és a kereskedelem, a beruházás, a digitális gazdaság, a tudomány és az innováció és egyéb területek együttműködését, hogy gazdagon gyümölcsözők legyenek, és a két ország és nép javát szolgálják.”

Magyarul: „Üzletelni fogunk majd, de mi diktáljuk a feltételeket – azért a ti mandarinjaitoknak is jut egy kis haszon”.

Szóval, összegezve: a cikk arról szól, hogy Magyarország lehet ugyan barátja Kínának, de ha azt akarja, hogy Kína is barátja legyen neki, lesz szíves szépen engedelmeskedni és nem veszik rossz néven a baráti ajándékokat sem. Ezt a campus-beruházást például el tetszettünk találni, csak így tovább.

Azt a régi mondást nem tette hozzá a nagykövet úr, hogy „pompás hely a császár kertje, csak nem jó soká lakni benne”, ezt már én teszem hozzá.

Egyelőre itt tartunk tehát: az kicsit sem baj, hogy Kína nem ellenséges Magyarországgal, de a barátságunk nyugodhatna valamivel kölcsönösebb alapokon is.

Udvariasság ide vagy oda.

Mindenesetre egyetem lesz Budapesten, és ahogy elnézem, dzsunka is, mert különben mire vonnánk fel a teljes vitorlázatot?

Csak víz is legyen alá.

forgokinpad.blog.hu