Tapsoltam

Posted by

Iván Gizella
>Koncerten voltam. A dolgozóban, online. Csak nem hagyhattam ki a Budapest Klezmer Band előadását. Bevallom, nagyon szomorú voltam. Egy-egy szám végén vártam a tapsot, az ovációt, ami a hangulatot fokozza. De semmi. Csak ültünk a gép előtt némán, Fegyáék pedig egy házban. Mindegyikük külön, a karantén szobákban.

Ezzel a megjelenéssel, azt közölték velem, a világban mindenütt ott vagyunk, de nem lehetünk együtt. Még nem. A zenénk azonban mégis nektek szól London, Párizs, Moszkva, New York, Budapest, ne felejtsetek el minket.
Te utálatos, piszok koronavírus! Szétszakítottad az embereket, megnyomorítottad a művészeket, elvetted tőlük a közönséget. Nem élvezhetik a tapsot, a lábdobogást, nem énekelhettünk velük együtt. Mert az csak úgy jó, ha sok százan ütjük a szék karfáján a ritmust és verjük oda a cipőnk talpát a padlóhoz, miközben együtt énekeljük a zenekarral az ismert dallamokat. Akkor is, ha nincs hangunk.
Szomorú vagyok, és megszakad a szívem a művészekért, akiknek nem csak a megélhetése került veszélybe, a lelkükre is óriási teher nehezedett. Láttam a harmonikás Nagy Anna elmerengő tekintetét, Fegya csendes belenyugvását, a hegedűs Gazda Bence visszafogottságát. Nincs ez így jól. A hegedűsnek jobban áll, ha kitombolhatja magát a színpadon, s Fegya is akkor van elemében igazán, amikor felzúg a vastaps. Mert a taps erőt ad és valami olyan földöntúli boldogságot, amit csak az érthet meg, aki átélte ezt az élményt.
Akit a közönség szeret, annak repdes a lelke. Sajnos, egy online koncerten ezt nem lehet átélni.
Ennek ellenére azt mondom, Fegyáék nélkül nekem nincs újév. Most sem volt. Én, tapsoltam. Fegya, remélem, hallottátok!