Az okostelefonos gyerekkor szocializációs problémája

Posted by
Pokol Béla
>A számítógépes játékoktól függővé vált kiskamaszok problémája már az 1980-as évektől ismert volt, de az interneten futó közösségi média elterjedése az ezredfordulótól ezt csak fokozta, és amikor kb. 2012-től az okostelefonok állandóan kéznél levő lehetősége a kommunikációra a kibomlott közösségi médián keresztül a kamaszokat tömegesen erre kötötte be, akkor a személyközi kapcsolatok minimálisra korlátozódása közöttük riadóztatta a pszichológusokat.
A rövid idő miatt ez még csak az Egyesült Államokban kapott kiterjedt kutatásokat, de az ott feltárt fejleményeket olvasva az itthon is tapasztalt problémákkal találkozhatunk. Ugyanis amíg a szocializáción már túlesett és kialakult személyiséggel rendelkező felnőttek esetében a személyközi érintkezések és kommunikációk minimálisra csökkenése a kibertérbe átköltözéssel csak kezdeti kényelmetlenséget jelent arra az időre, amíg felépítik a közösségi médiában a közösségeiket és a kibertér más érintkezési formáit, addig a még kialakulatlan személyiséggel rendelkező kamaszok esetében a közvetlen személyközi kapcsolatok minimálisra csökkenése szocializációs drámát hozhat létre.
Jean Twenge The Atlantic-on megjelent tanulmánya az e dráma terén előttünk járó Egyesült Államok felméréseit elemzi 2017-es cikkében már a címében is riasztóan: „Szétroncsolják a okostelefonok az egész mostani generációt?” („Have Smartphones Destroyed a Generation?”). A gyerekek közös magánya az egymás mellett ülő kisiskolások tabletjükbe és okostelefonokba merülő képével már nálunk is ismert jelenet, de Twenge leírja annak folyamatát, ahogy az okostelefonok szinte kivétel nélkül minden kamasz fő érintkezési formájává válva az Egyesült Államokban a lakótérben még közösen együtt levő családoktól is teljesen elszakítja a kamaszokat. Ott vacsoráznak együtt némán, mert a gyerek e közben is a Snapchat, az Instagram, a Twitter és a Facebook épp abbahagyott chateléseiben él.
A családi közösség a fizikai együttlét ellenére igazán már nem működik, a gyerek már teljes mértékben átköltözött a kibertérben kialakított csoportokhoz, melyeket személyesen esetleg egyáltalán nem is ismer, ám ezek jelentik a virtuális közösségeit. Azok a kamaszkori sértések és gonoszkodások, melyek a személyközi kapcsolatokban is sűrűn előfordulnak, itt a kibertérben a személytelenség álcájával felfokozódnak, és az érzékenyebb kamaszok, főként a lányok egész napját tönkre tehetik, iskolai eredményeit lerontják, és súlyosabb esetekben az öngyilkosság felé terelhetik.
Twenge adatai szerint a 2010 es évektől az okostelefonok elterjedése óta a 12-14 közötti lányok esetében az öngyilkosságok aránya megháromszorozódott az USA-ban, és a fiúk esetében is megduplázódott ez a szám.
De emellett általánosabban is kimutatták a felmérések, hogy a boldogtalanságérzés, az élettel való elégedetlenség foka arányosan nő azzal az idővel, amit a kamaszok a kibertérben töltenek. Így elszakadnak a fizikai térben együtt levőktől, vagy a családon kívül ezt a legnagyobb mértékben le is építik a kibertéri érintkezések kialakítása közben, de miközben kibertértől egyre inkább függővé válnak, az állandó depresszió, feszültség és kielégítetlenség gyötri őket.
Hol van már az az idő, amikor a kamasz fiú első vágya volt, hogy autót tudjon vezetni, és jogosítványa legyen, mint a szabad mozgás és a függetlenség jelképe! De az udvarlás, a „randi”, mely a lány – fiú kapcsolatok alapja e korban, a többi személyi érintkezésekkel együtt fokozatosan a múlttá válik. Az eddigi randik, első ügyetlen csókok helyét a lájkok veszik át. Az amerikai felmérések szerint 2015-ben a fiú-lány randik aránya az amerikai 18 évesek között az ezredforduló 85 %-áról 56%-ra csökkent. De ugyanígy a szex is az 1991-es felmérésekhez képest 40%-kal csökkent e korosztályban.
Igaz, hogy ennek pozitív oldalaként is felfogható, hogy ennek révén is ugyanebben az időszakban a tizenéves lányok szülési aránya is 67%-kal csökkent, de ha ezt beágyazzuk a lányok és fiúk közötti személyi érintkezés általános megszűnésébe, ezt pedig általánosabban az összes személyi érintkezés elenyészésébe, akkor látható ennek az egész eddigi emberi történelmet felülíró tendenciája. Ha pedig ehhez hozzávesszük az egyre inkább az értelmes társalgást szimulálni képes szexrobotok viharos fejlődését, könnyű kiszámítani, hogy a biológiai szükségletek utat törése már a közeljövőben milyen formákat vesz a leépült férfi/női kapcsolatok után.
E téren konfliktusok és feszültségek eddig is voltak, pedig egy sor kipróbált szocializációs mechanizmus, mintaadás is létezett erre a személyes érintkezésekre ráépülve, ezt orientálva. Ezek jórészt megsemmisülnek a személyközi érintkezések eltűnésével együtt, és lássuk be, hogy a kibertéri lájkolástól azért elég nehéz eddig eljutni konfliktusok nélkül a harmonikus, érzelmektől körülölelt szexuális kapcsolatokig. Míg másik oldalról az ebben a korban türelmetlenül dörömbölő biológiai szükségleteknek ott vannak alternatívaként az engedelmes szexrobotok. Így, ha már eddig is a legnagyobb gondot jelentette a nyugati civilizáció számára a demográfiai összeroppanás réme, akkor ez most csak hatványozottan lesz várható.
Összegezve tehát Jeanne Twenge elemzését, ez nem egyszerűen csak a kamaszkori szocializáció egész generációra kiterjedő új drámája lehet, hanem az egész emberi reprodukció fokozott csődbejutásáé is. Én nem hiszem, hogy a kibertérbe átköltözött társadalom jelentősebb mértékben vissza fog térni a jövőben a fizikai téri korábbi társadalmi formák közé. Ám akkor a mindenképpen csak fizikai téri személyközi érintkezésekkel megteremthető közösségi szocializáció új formáit kell sürgősen megteremteni a gyerekek és a kamaszok számára.