A trumpizmus történelmi mélygyökerei

Posted by

Dobozi István
>A november 3-i amerikai elnökválasztáson Donald Trump elnök bukott meg, nem pedig a nevéhez köthető elvek és politikák, a trumpizmus: az etnocentrista, nacionalista és antiglobalista elveket, valamint a karizmatikus vezető kultuszát megtestesítő illiberális mozgalom. Trump már 2016-ban is mozgalomban, nem a Republikánus Pártban gondolkodott, amikor a gazdaságilag leszakadó fehér rétegek és a szélsőséges nézetekre fogékony konzervatívok vasvillás zászlóvivőjeként diadalmaskodott a demokrata establishment jelöltje, Hillary Clinton ellen.

Ez a mozgalom nem szavazódott most ki az amerikai politikából, sőt Trump dicsekedhet, hogy valójában az ő politikáinak köszönhető a republikánusok vártnál sokkal jobb teljesítménye az össznépi, az elnökválasztással párhuzamosan lebonyolított kongresszusi, valamint a tagállami parlamenti és kormányzói választásokon. Mondhatja, hogy ő maga is tízenegymillióval több szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt. Soha ennyi voks nem került egyetlen, korábbi republikánus vagy demokrata elnök tarsolyába. A trumpi választási koalíció is némileg szélesedett: Trump növelni tudta a hispánoktól, s némileg az afroamerikaiaktól szerzett szavazatok arányát.

A trumpista politikai szekta vezéreként Donald Trump politikai legitimációja tehát korántsem kapott halálos sebet. A nagy kérdés az, hogy a Fehér Házból való közelgő távozása után milyen szoros lesz a kapcsolat Trump és a mozgalma között. Reálisan három forgatókönyv képzelhető el:

1. A világ leghatalmasabb elnökségével járó páratlan politikai tekintély és aura megszűnése, valamint a rá váró bírósági perek és bűnügyi vizsgálatok cunamija Trumpot a politikai életből való visszavonulásra kényszerítik.

2. Trump csak részben vonul vissza a politikai életből, s ő marad a 45 milliós, érte tűzbe menő trumpista keménymag és a Republikánus Párt de facto vezetője, a királycsináló.

3. Trump nem távozik a politikai életből, sőt már a Fehér Házba való 2024-es visszatérését szervezi. Biden közelgő elnökségének most folyó hiteltelenítése is ezt a cél szolgálhatja.

Arról viszont ma alig esik szó Trump távozása apropóján, hogy egyáltalán miképpen jött létre a trumpizmus. Donald Trump találta fel? Netán van történelmi előzménye a trumpizmusnak címkézett politikai jelenségnek? Igen van, ami mindekelőtt a néhai amerikai üzletemberhez és politikushoz, Ross Perrot-hoz kapcsolódik, mégpedig igen szorosan.

Trump elnök törzsszavazói nagyrészt ugyanabból a fehér társadalmi osztályból kerültek ki, akik közel harminc évvel ezelőtt olyan lelkesen támogatták Perot elnökválasztási kampányát. Perot 1992-ben azzal vált országosan híressé, hogy Amerika két nagy pártja elleni független jelöltként a szavazatok megdöbbentően magas arányát, 19 százalékát aratta le. Az amerikai elnökválasztásokban a független jelöltek általában a biodísz szerepét játsszák. Bár 1992-ben Perot-nak sem sikerült a megkövült bipoláris pártrendszer kereteit szétfeszítenie, mégis a republikánus szavazatok vaskos megosztásával ő lett a demokrata Bill Clinton elnökcsinálója az idősebbik George Bush ellenében.

Vereségéért Bush egyértelműen a populistává átlényegített, de alapvetően republikánus platformon kampányoló Perot-ra hárította a felelősséget. A kiugró sikertől megtáltosodva Perot 1996-ban is bedobta magát az elnökválasztási küzdelembe. A sokak által túlzottan excentrikusnak tekintett jelöltnek azonban csak a szavazatok nyolc százalékát sikerült megkaparintania a jó gazdasági helyzetben biztos nyerőként befutó Clinton és a második helyezett, befolyásos republikánus belső játékos, Bob Dole mögött. Ezt követően a Perot által alapított Reform Párt (amelyhez a populista Pat Buchanan mellett Donald Trump is tagként csatlakozott) később mindinkább a feledés, a jelentéktelenség homályába merült.

Ezzel szemben Perot populista politikai filozófiájának hatása meglepően tartós maradt, s ma – Trump hatására – még erősebb és kiterjedtebb, mint saját idejében volt. Mi volt a Perot-jelenség politikai titka?

Az, hogy legelsőként ő érzékelte a politikai rendszer föld alatti moraját, azt, hogy Amerika, anélkül hogy tudná, csendben belecsúszott a viszonylagos hanyatlás korszakába, ahol a korábban szépen virágzó középosztály zsugorodik, a fehér munkásosztály kezdi nem jól érezni magát a bőrében a romló fizetések, a jól fizető állások szűkülése, társadalmi státusának gyöngülése és az egyre szélesebbre nyíló jövedelmi olló miatt. Az amerikai álom foszladozott, s ekkortájt kapott lábra a mondás: „A régi álom egy ház volt, két kocsival. Az új álom egy állás.”

Perot erre a politikai helyzetre populista elemekkel bőven tarkított, eklektikus rendszerkritikát húzott rá. „Mi itt, Amerikában 19. századi kapitalizmust csinálunk, miközben a világ már a 21. századi kapitalizmuson dolgozik.” „Maguk az emberek jók Washingtonban, de a rendszer rossz, mivel a korrupt, befolyásos érdekcsoportok javára, a közemberek rovására bundázták meg.” Perot – mint évtizedekkel később Trump is – különösen vitriolosan támadta az akkor még csak tárgyalás alatt lévő, állásgyilkosnak kikiáltott Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt, a NAFTA-t, amely szerinte a korlátok nélküli kereskedelemben érdekelt, profitéhes nagyvállalati mogulok és részvényesek javát szolgálja, miközben tovább súlyosbítja az amerikai munkások fizetési és álláshelyzetét. Akkoriban Washingtonból követtem a választási kampányt, s most is a fülembe cseng Perot csattanós, ezerszer visszajátszott politikai szlogenje: „Emberek, ha majd egy fülsiketítő szívóhangot hallotok, az nem más, mint az amerikai állások átszippantása Mexikóba.” Velejéig protekcionista volt, ugyanúgy mint a Fehér Ház jelenlegi gazdája.

A Perot által érzékelt föld alatti moraj negyedszázaddal később politikai földrengésben tört ki Trump 2016-os elnökválasztási győzelmével. Meggyőződésem, hogy Trump rendkívül váratlan győzelmét nem lehet megérteni Ross Perot nélkül. Trump tematikailag, a fő prioritásokat illetően nagyrészt Perot forgatókönyvéből játszott 2016-ban, de a 2020-as elnökválasztásban is, bár az utóbbira döntően a rendkívüli koronavírus-járvány nyomta rá a bélyegét, amelynek a rossz elnöki kezelése vezetett Trump bukásához. Mi a lényege a Perot-i politikai forgatókönyvnek? Gazdasági és etnonacionalizmus, vérbő populizmus, washingtoni establishmentellenesség, merkantilista protekcionizmus, Kína-ellenesség és Amerika globális hanyatlásának visszafordítása.

Miért veszített 1992-ben és 1996-ban Perot, és miért diadalmaskodott Trump négy évvel ezelőtt? Két fő ok játszott közre. Perot óta sokat romlott a mindkettőjük politikájában központi szerepet játszó, a választásokat rendszerint eldöntő kékgalléros, fehér munkások gazdasági helyzete, akiket a nagyvárosok és az identitáspolitika felé forduló Demokrata Párt jórészt magukra hagyott. Ez a párt történelmileg munkáspártnak számított, de az utóbbi évtizedekben mindinkább a magasan képzett és a globalizáció nyerteseinek számító nagyvárosok lakóinak a politikai szervezetévé alakult át. Trumpnak így viszonylag könnyebb volt ezt a politikailag elbizonytalanodott, elégedetlen és haragos osztályt a Perot-tól örökölt demagógiával és populizmussal a Republikánus Párt és saját maga javára radikalizálni és választásra mozgósítani. Ennek az osztálynak a milliói alkotják azokat a „Trump-demokratákat”, akik a New York-i milliárdost 2016-ban a Fehér Házba röpítették.

A másik ok az, hogy Trump tanult Perot politikai hibáiból. Például Trump is kacérkodott a független jelöltséggel, gyorsan ráeszmélt azonban, hogy az borítékolható kudarcot jelent Amerika mélyen bebetonozott kétpárti rendszerében. Ezért 2012-ben inkább a Republikánus Párthoz csatlakozott, és azon belül a növekvő gazdasági elégedetlenséget meglovagolva sikeres „ellenséges kisajátítást” hajtott végre. Elnökként valóságos személyi kultusz vette körül a párton belül. Főként Perot populista filozófiájára hajazó trumpi vonalnak köszönhető, hogy a korábban demokratákhoz húzó fehér munkásosztály többsége politikai otthonra lelt a Republikánus Pártban, különösen a rozsdaövezetben, Amerika hagyományos ipari hátországában. Trump itt kaparintotta meg az elnökséget az előre megkoronázott politikai királynő, Hillary Clinton ellen. 2020-ban ugyanitt vesztett Joe Biden ellen.

Perot politikai csodabogár volt, aki a korát kicsit megelőzve lerakta a trumpizmus alapjait, s egy olyan eklektikus nézeteket és hiedelmeket tükröző konzervatív politikai mozgalmat indított útjára, amely épít az amerikai társadalomban meglévő, de jórészt kezeletlenül maradt gazdasági és politikai bajokra, a velük járó félelmekre és elégedetlenségre. Létező problémákra reagál, de vészjóslóan fölnagyítja őket, a politikai korrektséget sutba dobva megnevezi a bűnbakokat, és egyszerű megoldásokat kínál. Mindezt megspékelve egy erős, karizmatikus vezető szükségességével. Január 20-án Perot próféta eddig legsikeresebb tanítványa távozik a Fehér Házból, de minden afelé mutat, hogy a perotizmus/trumpizmus tovább él majd.

A szerző Amerikában él, a Világbank volt vezető közgazdásza