A probléma neve ZIOBRO

Posted by
Gordon István
>Eltelt egy hét, hogy a 168 órában megjelent írásom, így talán nem követek el főbenjáró bűnt, ha a lap olvasóin kívül esetleg mások is megismerkedhetnek a lengyel belpolitika egy talán kevésbé ismert, viszont központi figurájával…
VESZÉLYES IRÁNYOK
A probléma neve ZIOBRO, Zbigniew Ziobro
December első felében megszületett a döntés: a néhány hetes izgalomkeltést követően elmaradt a magyar-lengyel uniós vétó, s a külső szemlélődő jogosan gondolhatta: a kedélyek végre megnyugszanak. Legalábbis átmenetileg! De nem Lengyelországban! A rendkívül ideges hangulat arrafelé továbbra is ugyanúgy jellemzi a parlamenti politikát, mind a hétköznapokat. Ennek elsőszámú előidézője Zbigniew Ziobro, akinek nevét eddig jobbára csak a lengyel belpolitikában járatosak ismerik.
Ziobro a lengyel kormány igazságügy minisztere, főállamügyész, a kormánykoalíció aprócska pártjának, a szélsőséges Szolidáris Lengyelországnak (Solidarna Polska) az elnöke, az uniós költségvetési lengyel-magyar vétó elsőszámú lengyel zászlóvivője, az LMBT elleni mozgalom kíméletlen és kérlelhetetlen élharcosa, valamint a Kaczynski utáni idők Lengyelországának abszolút önjelölt vezetője.
Az ötvenéves Ziobrónak komoly szerepe van abban, hogy az ominózus 7. cikkely alapján az Unió eljárást indított Lengyelország ellen (saját embereivel töltötte fel minisztériumát, sorban távolította el a számára nem megfelelő idősebb bírákat stb.). Kézi irányításúvá tette az ügyészséget, amelyet így saját politikai karrierjének kiépítésére használ. Állam az államban, aki folyamatosan támadja a kormány politikáját, folyamatosan fenyegetőzik pártjának kiléptetésével a koalícióból, tudván, azáltal Morawiecki kisebbségi kormányzásra lenne kényszerítve.
Nem véletlen tehát, hogy az objektív politikai elemzők az év, illetve Kaczynski legnagyobb tévedésének, illetve ballépésnek tartják, hogy az októberi kormány átalakítás alkalmával ismét övé lett az igazságügyi tárca. Még akkor is, ha Kaczynski frissen szerzett miniszterelnök-helyettesi pozíciójával éppen az igazságügy felügyeletét tartotta magánál – a „biztonsági tárcák”, vagyis a belügy és a hadügy mellett.
A problémák ott jelentkeztek, amikor a félévnyire elhúzódó államfőválasztás állami szintre emelte a homofóbiát, a durva másság ellenességet. Ziobro komoly állami támogatást ígért azoknak a településeknek, amelyek „városkapujukra” kitűzik az „LMBT-mentes övezet” táblát. Nem vetett jó fényt a most már második ciklusát élvező Duda elnökre, hogy minimális győzelmét csupán a véghajrában biztosította egy „ütős” homofób plusz kampányzáró körúttal. Leszögezte: Lengyelországban nem engedélyezik az azonos neműek házasságát, illetve számukra gyerekek örökbefogadását. „Nincs kétségem afelől, hogy az ilyen megoldás idegen ideológia” – állította. Egy lakossági fórumon pedig azt mondta: „Ezek az emberek próbálnak meggyőzni minket arról, hogy ők emberek, pedig ez egyszerűen újbolsevik ideológia”.
A homofób irányvonal további erősödését jelentette, hogy az őszi kormány-átalakítás során nyerte el méltó jutalmát Przemyslaw Czarnek, a PiS parlamenti képviselője, Andrzej Duda választási stábjának oszlopos tagja, a jogtudományok habilitált doktora, a Lublini Katolikus Egyetem oktatója, korábbi lublini vajda, jelenleg a Morawiecki-kormány oktatási és tudományos minisztere. 2020. június 13-án a köztévében például a következőket harsogta: „Védjük meg a családot az effajta romlottságtól, ettől a mérhetetlenül erkölcstelen viselkedéstől. Védekezzünk az LMBT-ideológiájával szemben… Ezek az emberek nem egyenlőek a normális emberekkel…”
Czarnek szavai fél évvel korábban is nagy vihart kavartak, de Duda csupán „hibahatárnyi” győzelme ennek ellenére adott annyi lendületet Kaczynskinak, hogy érdemei elismerése mellett felfelé buktassa Lengyelország homofób-bajnok aspiránsát. De az emberek nem felejtenek! Nemcsak az ellenzék, hanem a civilek is – a rendszerváltás óta nem tapasztalt méretű és erejű, minőségileg is reménykeltő – utcai tiltakozásba kezdtek októberben a hatalom több arcpirító döntése ellen, illetve a világjárvány szerintük elégtelen kezelése miatt. Ráadásul újra megjelentek az utcán a fiatalok, akik számos indoktól vezérelve, Czarnek azonnali lemondását követelték.
A mai napig megszakítás nélküli, legmarkánsabb civil tiltakozás október végén indult, amikor a Szejm elé került a művelt világ számára elfogadhatatlan új, brutális abortusztörvény, amely sem az anya, sem a magzat életére nem volt tekintettel. Mivel a törvényjavaslat hosszú évek óta napirenden volt, így nem érte meglepetésként a lengyeleket, hogy ismét napirendre tűzték (bár a hatalomnak a mai napig nem volt bátorsága törvénybe iktatni). A hír hallatán, órákon belül utcán voltak a lányok-asszonyok, akikhez egyre több fiatal csatlakozott, sőt… Folyamatosan újabb és újabb helyzetükkel elégedetlen rétegek kapcsolódtak a szinte mindennapossá váló rendszeres és országos méretű tüntetésekbe: taxisok és más fuvarozók, gazdálkodók, ápolónők, gondozók, szállodások, mosodások és még sokan mások.
A tüntetők egy évek óta létező civil szervezet, a rendkívül agilis Nők Sztrájkja mozgalom keretében vették kezükbe a tiltakozó akció irányítását. Két-három napon belül tíz- majd százezrek lepték el Varsó, számos nagyváros, de még egészen kis települések utcáit is. Ami Varsót illeti, annak naponta bénították meg közlekedését a kulcsfontosságú körforgalmak lezárásával. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy főleg azokról a nagyvárosokról van szó, ahol a tavalyi államfő-választáskor az ellenzék sokra hivatott jelöltjére, Varsó liberális főpolgármesterére, Rafal Trzaskowskira szavazott a választók jelentős többsége.)
Mivel az akciók naponta és egyre növekvő létszámmal ismétlődtek (volt nap, hogy országos szinten meghaladta a félmillió főt), a rendőrség szinte csak látszat próbálkozásokat tett az oszlatásra. Külön érdekességnek számítottak a szellemesebbnél szellemesebb transzparensek, de a legmeglepőbb a tüntetők nyelvezetének megváltozása volt. Az amúgy prűdebb lengyelek is hátra hőköltek a „Menj a picsába!” kifejezés állandó vezérjelszóvá válásakor, ami a mai napig dominál a tüntetéseken. De a legnagyobb meglepetés az volt, amikor ez a szó – több száz rendőr asszisztálása mellett – megjelent Kaczynski házának kerítésén, s csak szép komótosan szedte le onnan egy (az ez egy „darab”) rendőr.
Nem telt bele 24 óra, és a kerületi, illetve a fővárosi rendőrkapitány állomáshelye megváltozott. Nem csoda, hiszen az ország rendjéért és biztonságáért felelős miniszterelnök-helyettesi megbízatás egy Kaczynski nevű nyugalmazott személy kezébe került, aki megváltoztatta a rendfenntartók további reakcióját a tüntetőkkel szemben. Azóta a rendőrség minden alkalommal brutálisan (gumibottal, viperával, gázszprével stb.) támad a tüntetőkre, főleg fiatal nőkre és velük tartó kiskorú gyerekeikre, de még a szolidáris nagymamák(!!!) csoportjára is. Volt, akinek bizonyíthatóan szándékosan kezét törték, de nem kímélték az ismert ellenzéki parlamenti képviselőket sem.
Hogy az utasítás felülről jött, egyértelmű, mivel korábban előfordult, hogy a rendőrök megtapsolták a tüntetőket, sisakjukat levéve, pajzsukkal hónuk alatt, együtt meneteltek velük. Kaczynski most a tűzzel játszik, hiszen ő is aktív és harcos résztvevője volt a 80-as évek Szolidaritás mozgalmának, így pontosan ismeri honfitársait, akik nem alkusznak a rendszerrel, főleg, ha az erőszakosan lép fel velük szemben. Nem véletlenül mondta egykori harcostársa, ma legnagyobb ellenségeinek egyike, Lech Walesa, hogy robbanásveszélyessé vált a lengyel helyzet, csak nehogy egy nap polgárháborúra ébredjünk. Talán érthető, hogy az egyik tüntetés alkalmával a Kaczynski villát az emberek elől hermetikusan elzáró 82 riadókocsi, és a több száz rendőr a negyven évvel ezelőtt általam személyesen átélt tragikus napokra emlékeztetett.
Úgy tűnik, Kaczynski most az erős ember szerepében próbál tetszelegni, „válaszol” a folyamatosan radikalizálódó, egyre erőszakosabban nyomuló Ziobrónak, hiszen nem mutathatja magát gyengébbnek a trónkövetelőnél. Egyértelmű: Kaczynski gondban van! Népszerűsége (és pártjáé is) jelentősen csökken, ami – nem véletlenül – egybeesik az egyház gyengülésével. Számos lengyel pap pedofil botrányát nem lehetett már tovább a szőnyeg alá söpörni. A lengyel egyházfő, Wojcieh Polak érsek nem tűrhette tovább a betyárbecsület félreértelmezett védelmét, a tudomására jutott ügyekről tájékoztatta a Vatikánt. A pápa pedig ennek szellemében döntött, ami többeknek a papi hivatásuk végét jelentette.
A csaknem fél éve húzódó folyamatos kormányválság okán Kaczynski parlamenti többsége (jelenleg két fő) valóban hajszálon múlik. Csupán egy szikra és koalíciójának bármelyik kis pártja, akár Ziobróé, akár Gowiné magára hagyhatja, de akár folytatódhat további PiS-tag kilépése is a parlamenti frakcióból. És akkor nincs, aki pótolhatná őket, hiszen Kaczynski már végig udvarolta valamennyi szóba jöhető pártocskát és képviselőt, de senki sem akar vele frigyre lépni.
Aztán itt van a legfontosabb kérdés: Kaczynski utódlása. Tavaly már többször is bejelentette visszavonulását, elvégre elmúlt hetven és egészsége sem tökéletes. Nem titkolta, Morawieckit szeretné látni pártja, a PiS elnöki székében, de… A jelenlegi helyzet most nem egyértelmű. Az világos, hogy a végső hatalmat Ziobro akarja megszerezni. Bármi áron is! Az eszközök kiválogatásában nem annyira finnyás.
A nagy csinnadrattával hónapok óta beharangozott lengyel-magyar vétó elmaradt, a lengyel kormánykoalíció viszont megmaradt. Tény, az Egyesült Jobboldal – megtartva parlamenti többségét –, ha nem is egyenes derékkal, de továbbra is életben van. Ziobro most úgy állíthatja be magát, mint a lengyel szuverenitás és függetlenség Brüsszellel szembeni egyetlen védelmezőjét. Arról persze mélyen hallgat, hogy pár napja még „a vétó vagy halál” jelszavával kampányolt, jelezve, hogy annak elmaradása esetén kiszáll a koalícióból, ezzel lényegében „lélegeztetőgépre” helyezve a kormányt.
Ziobrónak most a legfontosabb, hogy időt nyerjen. Mindenesetre az Egyesült Jobboldal életben maradásával, sikerült önmagát a hatalomban tartania, hogy aztán – az előrehozott választások reményében – gondoskodhasson a koalíció megosztásáról.
S, hogy mire vagy kire számíthat az ellenzék? Talán a szanaszét szóródott, egymással jobbára csak ellenségeskedésre képes baloldali vagy a (jobboldali) liberális pártokra? Nem valószínű! Annak ellenére nem, hogy potenciális szavazóik létszámban mára már meghaladják a kormányoldal támogatóit. Ma az egyetlen reménynek a most már hónapok óta meg nem alkuvó civil mozgalmak tűnnek, amelyek önszerveződéssel, hatékony és nem központilag irányított szervezéssel száz és százezreket képesek akár naponta utcára szólítani.
És akkor akár a Ziobro által vágyott előrehozott választás is jöhetne…