A két Magyarország hangja

Posted by
Gábor György
Adolf Busch fantasztikus zenepedagógiai módszeréről könyveket írtak tele. Az egyik neves és sokak által átvett mondása szerint elsősorban nem az számít, hogy mire képes a hegedűművész vagy a zongorista keze, hogy technikailag mennyire virtuóz, hanem legfőképp az számít, hogy mi van a zenész lelkében, s a szívtájon megszülető művet hogyan képes a kezén át hitelesen eljuttatni a hegedű húrjaihoz vagy a zongora billentyűzetéhez.
Két Magyarország van, két hang, két intonáció. Tegnap a hivatalos csatornán újra lehetett hallani az ócska, hazug, hiteltelen csatornatöltelék hangot, a köztársasági elnöknek nevezett galád becstelenség megszokottan üres, a puszta megúszásra és letudásra törekvő, az őt felemelők hazug ízléstelenségének tökéletesen megfelelő, semmitmondó fecsegését.
És valóban: két Magyarország van. Mert ugyanekkor egy másik hang is hallatta magát, a hivatalosoktól éppen elutasított RTL csatornán: Fischer Iváné és a Fesztiválzenekaré, meg annak a Magyarországnak a hangja, amelyet nem szokás meghallani, de Fischer Iván mikrofonja felerősítette a személyes hangokat. Igen, egyik-másik hang zeneileg pontatlan volt, de abszolút lélekből jövő, s csodák csodája, minden hang fantasztikus összhanggá állt össze a többi hanggal, a kórussal és a zenekarral.
Két Magyarország van, de lehetne újra egy is. Nem a hamis és fülsüketítően fals hangok elviselhetetlen kakofóniájának Magyarországa, hanem a Fischer Iván elképzelte Magyarországé, a lélekből szóló Magyarországé, ahol az én hangom is hallható, meg a tiéd, meg valamennyiünk hangja, s így képez mindez egy harmonikus egészet.
Ahogy az Adolf Buschnak is tetszésére szolgálhatott volna.