Tiszán innen, Dunán túlon

Posted by
Gaál Péter
>Lesz nekünk honfoglaláskori animációs film, a megszokott történelmi fölénnyel, Szele Tamás barátom előre élesíti már rá a fogóit, így születése napján is. Lesz abban minden, szürkemarha, mangalica, kuvasz, komondor, puli, nyalka, szőke, kékszemű Árpád, a’la Franco Nero, Csodaturmix, szóval minden, aminek akkor még híre-hamva sem volt, végülis csak nyolcszáz évecskét kellett várni rájuk, semmi az.
Végtére egy másik Árpádra, bizonyos Fesztyre is addig kellett várni.
Attila nagykirály öröke, Hunor, Magor, szarvimarvi, Szvatopluk, fehér ló, ami szürke, de mindegy, mondaná Hamvas Béla, ne nézzünk még ennek a mondának se a mélyére, mert még a hamiskártyások és valutacsalók világában találnánk magunkat, holott csak az ősi jusst szereztük vissza.
A Biblia se firtatja Jákob nevének az eredetét.
Volt nekem még tenyésztő koromban egy dundi kutyázólányom. A kiskutyákat nem lehetett ráerőszakolni a mérlegre, tehát úgy mértük meg őket, hogy valaki ráállt, aztán felvette a jószágot, innentől meg egyszerű számtan. Mármost ez a kislány, minden ráállás előtt ránk nézett, és így szólt: “nem annyi”. Nos, ha arra kíváncsiak, mit mondhat egy valódi történész (nem egy propagandista) egy ilyen filmet megtekintve arról, hogy is lehetett valójában, jó százalékban tippelhetnek erre: “nem úgy”.
Hogy mi is lehetett a honfoglalás indítéka, pontosabban MIK, elolvashatják sok helyütt, amiként azt is, hogy miért maradtunk itt, mármint maradtak ők, az “őseink” (már akié, elég kevesen vannak, akiknek akár egy csepp vér is csörgedezik az ereiben az övékéből, ha nem hisznek nekem, amikor majd lehet, ballagjanak el a Néprajzi Múzeumba, és tekintsék meg a demográfia alakulását MÁR SZÁZ ÉVVEL A HONFOGLALÁS UTÁN), mik voltak azok a “kalandozások” (ej, de szép titulus is ez, olyasmi, mint a “kicsit spicces”, “keményen rászólt az asszonyra”, “vállalkozó”, és így tovább), vagy ha minderre lusták, nézzék meg a millenniumi Halászbástya katonaszobrait, az Önök fantáziájára bízom, mit olvasnak ki belőlük mind vélhető külcsín, mind belbecs szempontjából.
Félre ne értsenek. Nem fikázom én az “ősmagyarokat” (jajistenem, kik lehettek azok? voltak egyáltalán ezen az egységes néven? úgy, valahogy, ahogy a hétfejű sárkány van egyben?), egyetlen nyúlszőrnyivel se teszem őket más népek alá.
De fölé sem.
És azt gondolom, hogy ha valakinek arra az émelytő pátoszra van szüksége a hagyománytisztelethez, mondjam ki? történelemhamisításra, ami itt zajlik nagyüzemben és állami megrendelésre, az, jó eséllyel…
… maga is hamis. Mint a baba Bujtor István emlékezetes (elég szar, bocsássanak meg) filmjében.
És akkor mi van, kérdezi az Olvasó. Ha neki így jó? Ha nem akarja még lehetőségszinten se felvetni, hogy talán volt az idejövetelünkben némi, khmmm… menekülés is, hogy talán eszünk ágában se volt itt maradni, csak vissza ugye, nem lehetett menni, másutt pedig már voltak, hogy azok a kalandozások annyiban voltak csak kalandozások, hogy kalandosak voltak, egyébként, ne szépítsük, rablóhadjárattal kombinált, megfizetett – zsoldos – segédcsatározások, egyben felderítések, hogy szükség esetén merre juthatunk ki abból a zsákból, melyet Kárpát-medencének hívnak most, hogy a “pozsonyi” csata után volt egy augsburgi is?
Akkor nincs semmi, de csak akkor nincs, ha mindezek megmaradnak az Arany Ökörben, a haveri körben, ahogy a jó Levi, szintén zenész, énekelte.
Én az adta ég egy világon semmiféle okot nem látok rá, hogy miért kellene leszoknom a realitásra való törekvésről. Kapaszkodjanak meg: a régiek tekintélyes része se látott okot rá. Még az igazán patetikus/nacionalista vonalon futók se, olvassák csak el Arany János Koldus-énekét, a Szaladj, kuruc című népdal, avagy, hogy egy másik heroikus korszakból merítsek, az 1848 című, többféleképp értelmezhető – hát, kérem, a “valóság” valami efféle – nóta szövegét, gondoljuk azt, hogy ez viszont az osztrákokról szól. Még segítek is Önöknek, tessék:
Szaladj kuruc, jön a német!
Ládd, mely lompos, kerget téged!
Hidd el, megdöf, ha elérhet;
Érdemed szerint megfizet.
Nyalka kuruc!
Hol vagy te most, nyalka kuruc,
Aki voltál, mint a szép strucc?
Már hazádba soha nem jutsz;
Ez világbul is majd kifutsz.
Nyalka kuruc!
Fájhat szíved Alsó-földért,
A Dunántúl szép országért;
Elhagyott szép asszonyokért,
Télben rendelt kvártélyokért.
Nyalka kuruc!
Nem vigyáztál Sopron-tájra,
A kőszegi nyájasságra,
Szombathelyi szép dámákra,
A sümegi kevély táncra.
Nyalka kuruc!
Kiért Isten megbüntetett:
Szabadságot tőled elvett;
Idegen földre kivetett,
Ugyan nagy rabságra vetett.
Nyalka kuruc!
Ez kis verset ki szerzette
Kurucokat kesergette
Mert pusztulását érzette;
Ugyan meg is jövendölte.
1848
Ezernyolcszáz acht und vierzig kitörött asz háború.
Kossuth Lajos s Ferencz Jóska összevesztek cudarul!
//: Én is ott volt, még se meghótt’, ez aztán a valami!://
Tiszán innen, Dunán túl, úgy futottunk, mint a nyúl!
Még az ágyú meg se szólt, már az gátyesz teli volt.
//: Én is ott volt, még se meghótt’, ez aztán a valami!://
Mikor ágyú erste szólt, meine Hose teli volt.
Mikor ágyú zweite szólt, alles Hose teli volt.
//: Én is ott volt, még se meghótt’, ez aztán a valami!://
Az a “történelem”, amit most (most? kezdettől) főznek a NER fazekában, nem erőlevesnek készül, polgártársak.
Méregnek.
Aranyt – hogy ezzel a kereséssel se bajlódjanak – a végére tartogattam. Részlet, a többit igazán Önök is kikereshetik, az is figyelemre méltó, most elég ennyi is:
Mennyi drága erő, és mennyi nemes vér!
Hozzáfoghatót a történet nem ösmér.
Mi haszna! az erőt ásta benső féreg:
Büszke, szenvedélyes, versengő vezérek;
Tiszta vérünk szennyes oltáron ontatott.
– Adjatok, adjatok amit Isten adott.
Ugye, kétségük sincs felőle, hogy kinek a vére és kinek az oltára volt, van és lesz?