Engels a jobboldalinak műveltségi kérdés…

Posted by

Losoncz Alpár

>”Itt volt Liszt Ferenc úr és zongorajátékával elbűvölte a hölgyeket, a fiatal hölgyek törték magukat érte, de ő inkább pezsgőzött néhány diákkal.”  Így ír 1842-ben egy egyébként sokfelé tekintő, mindenfajta intellektualizmusra kíváncsi, leveleit rajzokkal teletűzdelő polgárifjú, méghozzá húgának, Berlinből.

Két év elmúltával az említett fiatalember a családi vállalkozás útját követve Angliába megy, és elkezd kutakodni, majd megír egy könyvet A munkásosztály helyzete Angliában címmel. Fontos mű ez egy 24 éves, amúgy autodidakta fiatalember tollából. Ne felejtsük, hogy mindez akkor történik, amikor a társadalomtudomány még csak bontogatja szárnyait. A mű szerzője beleveti magát az angol városok testének viviszekciójába, szűk sikátorokat, bérodúkat, a gyárak mocskával borított utcákat, megalázó lakásviszonyokat, vigasztalan, ipari szennyvizekkel átitatott tereket vizsgál, amelyekben a nyomasztó nyomor jelei mutatkoznak, szegénységi alakzatokat, az elembertelenedés városi formáit térképezi fel, és hát elemez.

Hadd tegyem hozzá, máig ható érvénnyel: tessék csak belepillantani az olyan kortárs, kritikai szándékkal formált diszciplínák, mint a földrajz, az urbánus szociológia és közgazdaságtan vonatkozó kutatásaiba, akadnak ma is bőségesen szerzők, akik az említett könyv szerzőjére hivatkoznak.

Viszont eléggé bonyolult az utóélet, a befogadás ide-oda cikázik. Hosszú ideig ugyanis ott találjuk a róla és barátjáról készült ikonikus képeket a volt kommunista pártok által lebonyolított kongresszusok látványdramaturgiájában, ott látjuk mind Marxot, mind Engelst a konferenciatermek falain. Voltaképpen él a dogma, hogy az apostolokként bemutatott történelmi szereplők olyanok, mint a sziámi ikrek, ha úgy tetszik, szétszakíthatatlan egységet képeznek. Így Engels a csodálatos, a tévedhetetlennek tartott kettős egyike volt, afféle tanítómester, aki a mindentudás birtokában ténykedett.

Ám ez mégiscsak az ideologizált köntösbe bújtatott Engels. A recepciónak vannak más útjai is. A kommunista pártok hivatalos világától vagy eltávolodó, vagy éppenséggel távol eső nyilvánosság egyfajta gyanúperrel élt Engelsszel szemben, alaposan megtépázva tekintélyét. A filozófus Lukács György a múlt század húszas éveiben hangot adott a gondolatnak, hogy Engels a természettel kapcsolatos látleleteiben tévútra jutott. Mások azonban sokkal messzebbre mentek, és jóval túllicitálták a lukácsi ellenvetéseket. Voltaképpen se szeri, se száma az Engelsre zúduló vádaknak, és a lekicsinylő gesztusoknak: ő csak Marx hasbeszélője volt, afféle alter ego, aki legfeljebb hűséget tanúsított az intellektuálisan potensebb társ irányában.

Igaz, elismerik, hogy belemerült olyan kérdéskörökbe, amelyek kevéssé ragadták meg Marx figyelmét, hiszen felettébb értett a hadászati ügyekhez, és minden idegszála megrezdült, amikor hadi kérdések jutottak felszínre. Mindezen túl még azt is kénytelenek elismerni az értelmezők, hogy Engels Marx helyett írt meg bizonyos cikkeket, noha Marx szerepel szerzőként, vagy hogy a híres barát mindegyik Engels-írásért lelkesedett, így akkor is, amikor szerkesztőként közölte ezeket.

De helyettesítő cikkek ide, marxi lelkesedés oda, áll a vád, mondják a kommentátorok, hogy Engels egyszerűsített, ideologizált, eltorzította az eredeti üzenetet, a testamentum gondozásának nevében marxista tanodát fabrikált a vibráló marxi gondolatokból, csúf módon a revizionizmus felé terelte a munkásmozgalmat, táplálta a szociáldemokrata lázálmokat, amelyek a kapitalizmussal való örökös kompromisszumot keresik, anélkül, hogy egyszer is megérintenék a tőkeviszonyt.

Pálcát törnek Engels felett továbbá azért is, mert belevetette magát a befejezetlen marxi mű, a Tőke szerkesztésébe és kiegészítésébe: igaz, hogy népszerűsíteni óhajtott, azt szerette volna, hogy sokak asztalán ott legyen a könyv, méghozzá olvasmányos formában, harcra buzdítva, de mindeközben bántó módon megtörte a szöveg lendületét, rossz következtetések előtt nyitott ajtót, és nem utolsósorban téves irányba fordította a Tőke értelmezését.

Azt is szemére vetették, hogy osztozott kebelbarátjával a vulgáris hegelianizmus gyakorlásában a nemzeti kérdéseket illetően: 1848-ban úgy látta, hogy vannak olyan nemzetek, amelyek a világtörténelem szintjén állnak, ám akadnak olyanok is, mint a balkániak, a szlávok, akik eleve képtelenek felemelkedni erre a szintre. Az anarchisták azt mondták, hogy a tekintély fennmaradása kapcsán egyenesen a konzervatív álláspontra sodródott, és a szabad szerelem kérdésében is elmarasztalható. Sorolhatnám tovább.

Azt mindenesetre szögezzük le, hogy annak, aki arra vállalkozik, hogy ma Engelsről beszéljen, azért illendő lenne legalább belepillantani a Marx/Engels műveit gyűjtő MEGA legújabb köteteibe. Az „elsőnek” nevezett MEGA 1920 óta jelent meg, de a reálszocializmus felbomlása után kérdéses volt a folytatás. A németek szerepvállalása ugyanis meghatározó volt. Ugyan kit érdekel még a MEGA? Kell-e ez még valakinek a szocializmus eltűnése után? Nem indoktrinált pártmunkások olvasmánya volt-e? Fizessenek-e az egyesült német adófizetők, fizessenek-e a jobboldaliak a baloldali radikalizmus tartalmainak publikálásáért? Nem fényűzés-e ez, ideológiailag és pénzügyileg egyaránt? Ezek a kérdések merültek fel. Miközben olyan szereplők, mint a republikánus kantiánus Jürgen Habermas és a konzervatív esztéta Karl-Heinz Bohrer a német újraegyesülés értelméről mint világtörténelmi kérdésről vitatkoztak, az összkiadás ügye lényegtelennek tűnt. Aztán – legjobb tudomásom szerint – nem akárki, hanem a német kancellár, Helmut Kohl döntött: folytatódjon a Marx/Engels-összkiadás körüli munka, egyikük sem téphető ki a német hagyományból: igazi konzervatív gesztusként is lehet ezt értelmezni. Így a Berlin-Brandenburgi Tudományos Akadémiához (BBAW) került a folytatás levezénylése.

Ez itt a Balkánmagyar. A Balkánmagyar Losoncz Alpár filozófusnak, az Újvidéki Egyetem professzorának rendszeresen jelentkező rovata az Azonnalin. Jó olvasást kívánunk hozzá!
A cikk teljes terjedelmében itt olvasható,