Zsebike, a kutya

Posted by

Mészáros József
>A fővároshoz közeli kis faluban élek. Már nincsennek disznóvágások, baráti és rokoni látogatások, csak virtuális halotti torok, mivel a koronavírus kifürkészhetetlenül ólálkodik az ablakunk alatt. Ha bejut, akkor le is csap ránk.
Közösségi életünket a facebookon éljük, ahol élő beszéd helyett megírjuk egymásnak gondolatainkat, problémáinkat. Ezek a bejegyzések olyanok, mint a katonaságnál az egykori hálókörlet: nincs titok egymás előtt. A facebookról tudtam meg azt is, hogy Marosi Annuska egy órára várja haza a fiát, pacalt főz neki. Sört azonban hozzon, mert az nincs otthon. Azt is megírták a facebookra, hogy vadászok lepik el a határt, s apróvadra hajtanak. Na, ennek volt a legnagyobb visszhangja. Kovács Irma felháborodottan jegyezte be, hogy „ezek a piszkok megölik a fácánt és a döglött jószág fölött örömködnek.” Ötvenen neki adtak igazat, duplája a vadászoknak. Nagy Gyuri meg azt tudatta velünk, hogy a vasútállomás elektromos utastájékoztatót kapott. Ennek elfogadásán nem szakadt két táborra a falu, mindenki örült neki párttálástól függetlenül.
Úgyhogy a facebooknak köszönhetően leszoktunk a telefonálgatásokról, mert azzal csak egy-egy emberrel tudjuk a dolgainkat megosztani. Ha a facebookot használjuk, akkor az egész falu tudja, hogy Szabóéknál elfogyott a babapelenka, ha valaki a közelből megy a boltba, akkor hozzon, Tóthéknak meg van eladó tojásuk.
De a beírások egy része nemcsak az életünket kisérő, úgynevezett apró, közhírré tett dolgainkról szólnak, hanem a politikai csatározások színhelyévé is váltak. Olvasom: „szekeresgergelyt a cégéres gazemberek választották meg polgármesternek…” Így írta, ahogy olvasod, kedves olvasó a facebookra, falunk egyetlen tudós embere, a történelemtudományok kandidátusa: Kismajtényi Áron. Szekeres Gergelyt kicsiny falunk cégéres gazembereinek ötvenkét százaléka szavazta meg, s így lett községünk vezetője. Mi, gazemberek Gergőtől várjuk, hogy betemesse a politikai árkokat a mindennapi életünkben. Igen! Ennyien vagyunk mellette! Úgy látom, hogy Áron a békés rendszerváltáskor felvette a fegyverét a majtényi fennsíkon, míg mások akkor tették le. Ők békét kötöttek a világgal.
Kismajtényi Áron elvtárs disszertációjának megvédésekor megtisztelt azzal, hogy meghívott vendégként jelen lehettem a kandidálásán. Akkor még barátomként veregette a lapockámat. Az én zsebemben soha nem lapult párttagkönyv. Pártonkívüliként is vezető beosztásban voltam. Áronnak akkor és most is lapul ilyen a zsebében. De ez az új már nem piros. Erről jut eszembe: a szomszéd a törpe kutyáját Zsebikének nevezte el, mert a zsebéig tudott csak felugrálni. Mindig gazdája kezét és zsebét nyaldosta, amikor csak tehette. Ha már elsodortak a gondolatok, akkor már csak annyit szeretnék megjegyezni: nem az a baj, hogy milyen könyvecskék voltak és vannak Kismajtényi Áron zsebében, hanem az, hogy tudós ember létére is plasztikus a jelleme. De ha szigorúan veszem a gondolataimat, akkor lehet, hogy ő is csak egy Zsebikutya? Döntsétek el ti, kedves jó földijeim!