Leült az év, pihenni

Posted by

Gaál Péter
>Alszik a versmondó. Bóbiskol a világ, ami ide eljut belőle. Csak az ismétlés nem alszik. Alszik az Áder János bajszán billegő morzsa, alszik a főzelék íze Varga Judit szájában, hegedű a sarokban, egymásnak hátat fordítva alszik Matolcsy mindkét szemgolyója, pillás függöny fedi őket. Alszik a verseskönyv mind, alszik a versmondó. Álmában különös valóságként álmok keverednek: József Attila, Balázs Béla, Ady és az ősmagyarok, a Nagyváradi Napló ezerkilencszáz-kettő január harmincegyediki száma, alszik benne a handlézsidó, alszanak az úri vérek.
Ázsia is alszik. Álmában visszavár.
Mert ébren nem biztos. Nem tennénk neki jót. Az északi Koreának túl rebellisek volnánk, és túl kollaboránsok, nem bírná az ilyesmikkel amúgyis túlterhelt helyi posta a plusz feljelentéseket, a szabadabbnak tűnő Dél, Japán és Kína ferde szemmel nézné, hogy csak az árulkodásban vagyunk szorgosak, no és az ujgur rokonság, az átnevelőtáborok már így is túltelítettek. Tokmok talán megfelelne, de mindőnknek túl kicsi, és különben is.
Oda csak a prominenseinket szokták beutalni. Szokták? Még nem, de a tudás és szokás édestestvérek, közös mamával.

A hírek is alszanak, és a mesék. No nem mindegyik, mert egy részük a híreket helyettesítendő inspekciós. A kátyúban lakozó óriás, a hétfejű, horgas orrú sárkány, mindegyik orrán hét horoggal, Magyar Miska, Borszem Viktor, akit Fehér Ló Hengrin repít hat tyúk vontatta ladikjában Európa szívébe, noha neki elég volna egy tyúk is, alszik a rendíthetetlen ólomleopárd, Hó Tehénke a hetvenhét tirpákkal, Csizmás Kandúr budai palotájában, az ibizai Porfirio, a brüsszeli Mikulás, Kassza Nova, a dagadt, levitézlett amorózó is alszik.
Lehunyja vak szemét a komondor.
Csak a vírus nem alszik. Szaporodik és sokasodik, sejtekben és sajtókban, ahogy Csáth Géza javasolta nekünk, ő beérte az opiátokkal, tán biz igaza is volt, mormog a bóbiskoló pesszimista, visszagondolva a magunk mögött hagyott majdnem tizenkét hónapra. A lehetőségek teljességét még Juhász Gyula szürke takarója borítja, ott alszanak benne, a jövő szürke takarójában, várva a tavaszi rögre, az új csírákra, azokra, akiknek izma még acélos, és el tudják majd őket viselni, hogy rendet vághassanak a jövőnek.
Minden nap új bánatokat hozott, új sebeket, de új fátyolokat is az új sebekre. Spongya reá.
Ahol seb van, ott a fátyol sincs messzi.
Leült ez az év, barátaim. Hagyjuk pihenni.
Címkép: A Hétalvó Webáruház reklámja