Amikor a riporter elsírta magát

Posted by

Karácsonyi ajándékként érkezett Washingtonból az azóta már megszűnt UPI hírügynökség  archívumából a történet:  Hogyan látta  1956 végén Budapesten az életet Russel Jones tudósító. Jones később munkájáért Pulitzer-díjat kapott

Russel Jones
BUDAPEST, Nov. 15, 1956 (UP) –

Az élet, ezen a megtépázott Budapesten az egyetlen itt maradt amerikai tudósító számára néha félelmetes, néha mulatságos. De főleg folyamatosan kísérti az alkalmatlanság érzése mind amerikaiként, mind riporterként, aki tehetetlenül figyeli egy nép legyilkolását.
Kisfiú korom óta először sírtam.
Láttam egy korábbi brit katonát összeomlani. A helyzet rosszabb, mint 1944-ben, a varsói felkelés idején volt, ahol bevetették, ejtőernyősként. Közülünk senki sem Hemingwaym pedig Hemingway tudná csak elmondani ezt a történetet.
Mióta a külföldi tudósítók konvoja orosz kísérettel elhagyta a múlt hétvégén Budapestet, már csak öt nyugati újságíró maradt itt, hogy elmondja a világnak, hogy mi történik. Két brit, egy francia, egy hontalan és én.
A hontalan kivételével, aki a brit külképviseleten kapott szállást, valamennyien a Duna keleti partján lévő Duna Hotelben gyűltünk össze.
Az utóbbi időkben napjainkat egyfajta rutin jellemezte. Kapcsolat nyugati diplomatákkal, megtudni, ők hogy látják a helyzetet, hiábavaló próbálkozások arra, hogy megszólaltassuk Kádár János bábkormányát, végtelen kóborlások a városban, hogy megtudjuk, mi történik és órákig tartó küzdelem azért, hogy telefonkapcsolatot teremtsünk a külvilággal.
Egy átlagos nap. Alvás a hotelszobában, amely fűtetlen és hőmérséklete csak éppen több a fagypontnál. Rohanás a fürdőbe, mielőtt reggel 9 órakor lezárják a meleg vizet. Majd le az előcsarnokba, ahol egy hosszú asztalnál reggelizünk valamennyien. Az ebédlő használhatatlan, mert orosz gránátok kilőtték két óriási ablakát. Az étel – kenyér és vacak kávé – a pincéből érkezik, mivel a konyhát is megsemmisítette egy orosz támadás.
Aztán megpróbálunk tájékozódni, és megkezdjük reggeli küzdelmünket a telefonnal. Néha kész a sztori, de nincs kapcsolat, máskor van kapcsolat, de nincs sztori.
Városbeli útjainkat meg-megszakítják a szovjet katonák és az Ávósok, a magyar titkosszolgák.
Az ellenőrző pontokon változatosan kezelnek minket. Van, amikor udvariasan tisztelegnek és integetnek, van, amikor papírjainkat gyanakvóan vizsgálgatja egy ávós, aki gyaníthatóan nem tud olvasni. Ahogy az este 7 órás kijárási tilalom közeledik, úgy válik az ellenőrzés szigorúbbá és veszélyesebbé. A felkelés kezdetén egy tudósítót megöltek és hármat megsebesítettek. Most egyikünk sem vágyik arra, hogy áldozat legyen.
A városban járni azért is nehéz, mert a magyarok tömegei lepik el az utcákat élelmet keresve, vagy csak céltalanul bolyongva a romok között. És elszántak, hogy folytatják az általános sztrájkot addig, míg az oroszok ki nem mennek. Mást nem tehetnek.
Étkezéseinket színesíti egy maroknyi prostituált, néhány idős “osztályellenség”, akik visszatértek a deportálásból a felkelés után, egy svájci vöröskeresztes férfi és egy cseh üzletember, akinek megrendült a bizalma a kommunizmusban, és néhány egyszerű magyar ember, akinek lebombázták az otthonát . Különös, többnyelvű közösség jött létre, a magyarok figyelték a híreket, a prostituáltak mosták a tudósítók szennyesért, a tudósítók pedig többé-kevésbé lelkesen végezték az újságíró normális munkáját.
Egészen más,  fényes pontja a városnak a Margitszigeten található Grand Hotel, amely elszigetelten áll a Duna partján. Olyan, mintha a Sziget ezer mérföldnyire lenne a halál és a pusztulás helyszínétől. Tegnap itt ebédeltem Mrs. Tanya Rahmannal, a budapesti indiai ügyvivő feleségével, és ritkán ettem ennél kellemesebb ételt. De ez csupán egy rövid közjáték volt. Távozásomkor, akárcsak a szigetre való belépéskor, a szó szoros értelmében élesen el kellett kanyarodnom  egy hatalmas szovjet harckocsi lövege alatt, amely a margitszigeti szovjet ellenőrző pontnál állt.
És visszahajtottam a  romos villamosok leszakadt vezetékeinek, a romhalmazoknak és a reménytelen, kétségbeesett emberek tömegének világába.